Alig múlt egyéves, de felfoghatatlan, amit át kell élnie a dunaszerdahelyi kislánynak – minden segítségre óriási szüksége van!

2022. március 18. - 19:44 | Régió

Az emberek már többször bizonyították, hogy az összefogás ereje csodákra képes, és most sincs ez másként. Ezúttal egy tüneményes kislánynak, az alig több mint egyéves Daisynek van szüksége óriási segítségre, hogy meggyógyuljon, kiderült ugyanis, hogy nyolc hónapos kora óta daganattal küzd.

Daisy támogatása céljából egy Facebook-csoport is alakult, ahol a kislány édesanyja számolt be a történtekről.

„2020.11.11-én placenta leválás, bevérzés miatt császármetszéssel megszületett a csöppségem, 1600 grammal és 38 centiméterrel. A műtét után újra kellett éleszteni, de már akkor is megmutatta, hogy ő nagyon erős és itt akar lenni velünk. 8 hónappal később egyik napról másikra elkezdett nőni a szeme alatt egy kis duzzanat” – kezdte a bejegyzést az édesanya, majd azzal folytatta, hogy Pozsonyba küldték őket, ott viszont a CT átépítés alatt volt, így végül Ausztriába vitték a kicsit, ahol alaposan megvizsgálták. Az orvosok mintát vettek a duzzanatból, majd nem sokkal később a szülők megkapták a legrosszabb hírt.

„Végül jött az orvos, és sajnos azt mondta, amire nem lehet előre felkészülni lelkileg: 7 cm-es daganat (rák), kemoterápia. Csak ezekre a szavakra emlékszem, mert mást fel sem fog ilyenkor az ember csak gondolkozik, hogy hogyan, miért történhet ilyen pont az ő pici babájával, aki szinte még nem is élt és már most mennyit kell szenvednie” – folytatta.

A kemoterápiás kezelést ezt követően Pozsonyban kezdték meg, hogy megkíméljék őt a sok utazástól. Hat hónappal a kezelés kezdete után a daganat három centiméteresre zsugorodott, két hónappal később azonban koronavírus-fertőzés miatt öt hetet ki kellett hagyniuk, ez idő alatt pedig a daganat, ami már alig volt látható, kilenc centiméteresre nőtt. Az édesanya hozzátette, kiderült, hogy a daganat nem úgy reagált a terápiákra, ahogy azt várták, így egy másik fajta kemoterápiát kezdtek alkalmazni, de további komplikációk merültek fel.

„Felvettük az ausztriai kórházzal a kapcsolatot, és érdeklődtünk, hogy hol van a legjobb kórház: Belgiumban, nagyon elismert orvosok, a legjobb recenziókkal” – írta a bejegyzésben az édesanya, majd hozzátette, harcolni akar a gyermekéért úgy, ahogy ő harcol a daganattal szemben.

A család ezért bízik benne, hogy a jó szándékú emberek összefogása és segítsége által minél előtt eljutnak a belgiumi speciális onkológiára, ahol meg tudják műteni a kislányt.

Az elmúlt napokban egy Facebook-csoportot is alapítottak Jótékonysági licit Daisyért néven, ahol kézműves vagy egyéb termékeket, szolgáltatásokat (frizura, smink, kozmetika stb.), dísztárgyakat, süteményeket, tortákat, könyveket, ruházatot, illetve bármit fel lehet ajánlani, aminek mások hasznát vehetik. A csoport tagjai ezt követően licitálhatnak az adott termékre vagy szolgáltatásra, majd a legmagasabb összeget felajánló megkapja azt.

A felajánlott összeget egyenesen Daisy számlájára utalják, a licit nyertese pedig az átutalásról szóló banki igazolással veheti át a terméket, illetve veheti igénybe a felajánlott szolgáltatást.

Aki pedig azonnali hozzájárulást szeretne küldeni a kislánynak a gyógykezeléseihez, megteheti azt az alábbi transzparens számlaszámon:

SK34 0900 0000 0051 8867 3145

A család nagyon hálás minden apró segítségért, szívből köszönik minden jólelkű embernek a felajánlásokat és a biztató szavakat.


(para)