Alkotmánysértőnek tartják a boltok vasárnapi fertőtlenítés miatti bezáratását

2020. június 12. - 15:15 | Belföld

A kiskereskedők és a bevásárlóközpontok képviselői által létrehozott Meddig bírjuk (Ako dlho vydržíme) platform alkotmánysértőnek és teljesen észszerűtlennek tartja a kötelező vasárnapi fertőtlenítésre hivatkozva bezáratni az üzleteket – tájékoztatott Peter Papanek, a platform egyik vezetője.

Alkotmánysértőnek tartják a boltok vasárnapi fertőtlenítés miatti bezáratását
Fotó: Cséfalvay Á. András - illusztráció

Papanek szerint két elismert alkotmányjogász is megerősítette véleményüket, mely szerint ez indokolatlan és túlzó korlátozás, ráadásul már jogi alapja sincs.

Bár a márciusban kihirdetett veszélyhelyzet június 13-án véget ér, a boltok továbbra sem nyithatnak ki vasárnaponként, a platform szerint ez egy szerencsétlen és jogi alapokat nélkülöző, sőt alkotmánysértő rendelkezés. A szövetség hangsúlyozza, hogy a bevásárlóközpontok olyan modern épületek, amelyekben gyorsan és egyszerűen el lehet végezni a teljes fertőtlenítést, akár a nyitvatartás ideje alatt is, vagy a zárás után. Éppen ezért teljesen indokolatlan, hogy erre hivatkozva hetente egy egész napra bezárassák az üzleteket.

Papanek Radoslav Procházka alkotmányjogász jogi véleményére hivatkozva elmondta, a Közegészségügyi Hivatal (ÚV) a hatáskörének megfelelően ugyan elrendelheti a kötelező heti fertőtlenítést, de az üzletek bezárását már nem.

Marek Benedik alkotmányjogász szintén úgy véli, a fertőtlenítés címén elrendelt vasárnapi zárva tartás a veszélyhelyzet megszűnése után már meghaladja a szükségesség alkotmányos elvét.


TASR