Áll a bál a komáromi önkormányzatban, hétfőn tisztulhat a kép

2017. november 18. - 14:29 | Belföld

Nem csitul az össznépi morgás a Duna-parti városban, amióta Komárom polgármestere kedden felmentette hivatalából az MKP-s Knirs Imre alpolgármestert és amire válaszul a párt sajtóosztálya kiadta az „Elítéljük a kicsinyes politikai tisztogatást” elnevezésű közleményét.

Áll a bál a komáromi önkormányzatban, hétfőn tisztulhat a kép
Knirs Imre és Stubendek László (Forrás: komaromonline.sk)

A november 15-én megjelentetett nyilatkozat érdekessége, hogy még a saját alapszervezetének is „beszól”, mondván: a megyei választásokon Knirs az MKP helyi szervezete vezetésének “szisztematikus aknamunkája ellenére nagyon jól teljesített”. A sajtóközlemény ezen túlmenően azt is sejteti, hogy mivel az alpolgármester “mindössze 19 szavazattal maradt le a regnáló polgármester” Stubendek László mögött, emiatt éri a helyettesét “kicsinyes, személyeskedő bosszú”. A Magyar Közösség Pártja felszólította a a város első emberét, hogy „döntéseinél ne gazdasági érdekcsoportok érdekeit tartsa szem előtt”. A rövidsége ellenére is töményre sikeredett sajtónyilatkozat portálunk érdeklődését is felkeltette, ezért a komáromi hangulat felmérését követően Menyhárt Józsefhez fordultunk, magyarázza el, mit értettek a Knirst érő kukacoskodó megtorlás alatt, és vajon milyen gazdasági klikkek jöhetnek szóba a város vezetőjével összefüggésben. Az MKP elnöke a Paraméternek nyilatkozva kifejtette, a párt „nem Stubendekkel, hanem az MKP-vel foglalkozik”. Menyhárt hozzátette, már hétfőn délután ülésezik a helyi alapszervezet, ahol rendezik a sorokat, és addig nem óhajt nyilatkozni a kialakult helyzetről.

A helyi viszonyokat ismerő, magukat egyelőre megnevezni nem kívánó forrásaink az alpogármestert állítólagosan fenyegető szőrszálhasogató retorzió kifejezéssel nem tudtak mit kezdeni, ezt csak amolyan jól hangzó szófordulatként értelmezik. A gazdasági lobbys odaszúrás meg talán annak szól, hogy egyeseknek fájhat az, hogy Komárom vezetése a hidasokkal is szóba áll a település irányítása érdekében, és ez bizonyos körökben egyet jelent az árulással.

Ami meg a december elsejei hatállyal menesztett alpolgármestert illeti, alig találtunk olyan nyilatkozót, aki ne Stubendeknek adna igazat Knirs felmentése kapcsán. A menesztett MKP-s politikust néhányan jó szándékú embernek ismerik, aki azonban túl hirtelen került fel túl magas pozícióba és nem tud megfelelően kommunikálni. Amióta kinevezték alpogármesternek, magasan hordta az orrát, és azt mindenbe bele is ütötte. A vele egy bizottságban dolgozó egyik független kollégája szerint Knirssel nehéz együttműködni, mert sokszor hátráltatta a munkát. Sokaknak bántotta a fülét az is, hogy a Knirs rendszeresen beszólogatott a polgármesternek is, alpári, lekezelő stílusban. „Lacika, nem értő hozzá” - volt az egyik kedvenc szavajárása, meg az is, hogy Stubendek inkább a templomba járhatna orgonálni, meg az öregasszonyokkal parolázni.

Mások azt emelték ki, a menesztett politikus azért viselkedhetett így, mert érezte a pártközpont kritikátlan támogatását. Olyan mendemondák is lábra kaptak, miszerint a zsarolás eszközét is bevetette a település irányítójával szemben, azt állítva, rajta is múlik, mikor futnak be a magyarországról beígért fejlesztési pénzek. Komárom az utóbbi időben legalább két projekttel összefüggésben kaphatott ígéretet magyarországi anyagi segítségre: a helyi stadion és a főtéri rendelőintézet felújítására. Ez utóbbival kapcsolatban Knirs már vagy három éve elkötelezte magát. Állítólag többször hangoztatta, hogy szerzett hozzá elég pénzt, de abból egyelőre senki nem látott semmit, kivéve egy 18 ezer eurós látványtervet.

Komáromban többen csodálkoztak azon, hogy Knirs eddig maradhatott a hivatalában, azonban ezt azzal hozták összefüggésbe, hogy Stubendek egy végtelenül békeszerető, konfliktuskerülő személy. Akitől távol áll a taktizálás. Ezért is gondolják sokan úgy, hogy azok a találgatások, amik azt sejtetik, hogy a mostani polgármester rövidesen lemondana, és ezzel megnyitja az utat a másik alpolgármester, Keszegh Béla előtt, az csak egy szimpla blöff. Egy álhírrel kitömött kacsa, amivel nem érdemes foglalkozni.


(sárp)