Állami kézben marad a bősi vízerőmű

2017. július 7. - 09:26 | Belföld

Az olasz Enel energetikai társaság elvesztette a pert, a bősi vízerőmű így végérvényesen állami kézben marad.

Állami kézben marad a bősi vízerőmű

Az Enel elvesztette a vízerőmű bérleti szerződésének egyoldalú felmondása miatt indított pert, ami azt jelenti, hogy az erőmű az államé marad – jelentette ki Robert Fico kormányfő csütörtökön Bősön tartott sajtótájékoztatóján.

A kormányfő hozzátette, igyekeznek mindent megtenni annak érdekében, hogy a privatizált tulajdonokat mindenütt visszaszerezzék.

Az állam egyébként 480 millió eurót követel az Eneltől az erőmű jogtalan használata során keletkezett haszonért cserébe.

Az Enel 2015-ben feljelentést tett a bécsi döntőbíróságon, amiért az akkori Fico-kormány egyoldalúan felmondta a a bősi vízerőmű üzemeltetésének bérleti szerződését. A döntőbíróság azonban a beadványt pár napja elutasította.

Fico a sajtótájékoztatón úgy fogalmazott, ezt a gyöngyszemet semmi sem veheti el az államtól, és büszke arra, hogy két éve meghozta ezt a döntést.


TASR/para

Címkék: bősi vízerőmű, Fico