Állampolgárság-ügyben gyalogáldozatokra számítsunk

Ardamica Zorán | 2021. március 5. - 13:55 | Vélemény

A szlovák-magyar, pardon, magyar-szlovák állampolgársági adok-kapok eljutott abba a stádiumba, ahol már senki sem talál jó megoldást. Mert mindkét fél elrontotta. Illetve mindhárom. A harmadik pont az adok-kapok egyik érintettje, sőt tétje, túsza. A szlovákiai magyarság. Pontosabban annak egy kis része, de lényegtelen mekkora, mert felfújható.

Állampolgárság-ügyben gyalogáldozatokra számítsunk
Igor Matovč anno - aktuality.sk

A szlovákiai magyarság ott rontotta el, hogy felet választott. Azaz látszólag választott felet az a kisebb csoportja, amelyik felvette a magyar állampolgárságot, mégis billog lett ez az összes szlovákiai magyaron. A szlovákiai magyarság nem azzal rontotta el egyébként, hogy azt az „osztogatott” állampolgárságot felvette, hanem azzal, hogy utólag nem tudott mit kezdeni sem ezzel az állampolgársággal, hiszen a többség számára ez szimbolikus gesztus volt, gyakorlati alkalmazhatóság nélkül. (Vagyis az a kiosztott magyar állampolgárság sosem volt igazán jó megoldás semmire azoknak, akik egyébként nem laknak, dolgoznak, vagy tanulnak Magyarországon.)

Azzal rontotta el, hogy az állampolgársággal járó ódiumot nem vállalta fel olyan hősiesen, minta milyen hősiesen szónokai lábához feküdt.

A szlovákiai magyarság magyar állampolgárságot felvevő része – amely miatt most az egész itt élő magyarság megszívja ezt a konfliktust – (tisztelet a kivételnek) sértettségében besorakozott a magyar szélsőjobbhoz. Ezzel eldőlt, hogy barátságos megoldása az ügynek nem lehet.

Ha a magyar kormány nem a pártpreferenciákat nézte volna és nem a választójog, a hatalom bebetonozása felől közelítette volna meg a kérdést, hanem valóban a nemzethez (nem pedig az államhoz) tartozás kérdésére keresett volna adekvát választ, akkor nem a magyar állampolgárság könnyített megadásával érte volna el a célját. Szavazati jogot ugyanis az kaphat, aki állampolgár, ehhez a magyar igazolvány, vagy más hasonló gesztus kevés. Ráadásul így ki tudja hány magyar állampolgár „keletkezik” egy másik állam területén, nem várható el, hogy erre a másik állam nem reagáljon. Magyarország is reagált, amikor a területére számos külföldi állampolgár érkezett, ráadásul a legszélsőségesebb módon és éppenséggel védelmi stratégia kialakításával: kerítést épített, elkülönített, embereket éheztetett, hagyott megverni és toloncolt ki, gyűlöletet szított, kül- és és belpolitikai célokra használta fel a migránskérdést. Mit nem akart? Azt, hogy magyar állampolgárságot kapjon más állam polgára. Persze, ez a jövevény új volt, nem őshonos, nem szomszédos, sosem állt vele a magyar hadban, de épp ezért semmilyen más plusz követelés sem jöhetett volna szóba. Ha nem is a legprecízebb a hasonlat, azt azért szemlélteti, hogy a magyar megoldás nettó szélsőjobbos eszközöket vetett be.

Miközben most a magyar fél elvárja a szlováktól, hogy mellőzze ezt az eszköztárat.

A szlovák fél ugyancsak csípőből tüzelt és belpolitikai céljait nézve nemzetmentő szerepbe kényszerítette magát (preferenciaháború az SNS-szel és Kotlebával). Az új kormány szintén ezt teszi (preferenciaháború Kotlebával, a Smerrel és az utósmerrel, vagyis a Hlassal), noha elvileg a külügy liberális címkével rendelkezik… Miért tenne viszont ilyet és nyugatorientált, liberális politikus (és képviselt kormánya)? Azért, mer valóban lát nemzetbiztonsági kockázatot, hiszen az ellenoldat csupa szélsőjobbos alak képviseli mind a magyar kormány, mind a szlovákiai magyarság részéről. Egy másik nemzet szélsőjobbja pedig mindig biztonsági kockázat, bármennyire sértő is ez azon szlovákiai magyarok számára, akik valóban jóhiszeműen és hátsó szándék nélkül vették fel a magyar állampolgárságot.

(Ha emlékszünk, már a Dzurinda-kormány is hangosan kifogásolta a Magyarország által Szlovákiában nyújtott pénzügyi segítséget.)

Senki sem állítja, én sem, hogy a szlovák fél jól reagál, vagy jól kezeli az állampolgársági ellentörvényt. A szlovák fél sem választott elfogadható megoldást, és nem is oldott meg semmit. Az viszont állítanám, hogy ideje lenne elkezdeni megérteni a másik szempontjait.

A szlovákiai magyarság – bármennyire fáj – megérthetné, hogy a politikusoknak ő nem számít. Hiába lesz a szlovákiai magyarság fehér vagy fekete, bárhová lép, mindig gyalog lesz, nem őt védik a sakktáblán, hanem a királyokat.

Eltelt egy évszázad a Monarchia szétesése és generációk nőttek fel a háborús visszacsatolás óta. Szlovákia megérthetné, hogy megörökölt itt olyan népcsoportokat, amelyeknek hagyományosan más kötődésük (is) van és ezzel kapcsolatban nem lehetséges nélkülük döntéseket hozni, mert védekezni kezdenek. Hiszen eddig is az volt a baj, hogy a történelemben nélkülük születettek meg őket érintő döntések.

Magyarország pedig ugyanilyen alapon megérthetné, hogy ha a magyar kormány nyilvánvalóan táplálja a Horthy-kultuszt, és táplálja (olykor egyenesen pénzeli) vagy tűri a mindent vissza elvet valló bel- és külhoni személyeket, szervezeteket, intézményeket, mi több magyar kormányzati pénzből sajtóbirodalmat teremt más országban, sőt pártokat tart fenn az utódállamokban, tehát kormányzati politikai szinten támogatja a szélsőségeket Európa-szerte, akkor azzal vörös posztót lebegtet. Persze, tudja, csak éppen ez megfelel neki.

Ne legyenek illúzióink, a szlovák félnek is kapóra jön a vörös posztó, ha másért nem, hát mert terelni, időt és pozíciót nyerni jó.

Ne legyenek illúzióink, a két fél politikusai nem olyan ostobák, hogy ezt ne tudnák. Mindig is tudták. Bármely két szlovák és magyar kormány, ha leült volna józanul tárgyalni, mert az az érdeke, akkor érdemben megoldotta volna ezt a kérdést. Nem állampolgárság megadásával, nem állampolgárság elvételével – mint látjuk, az állampolgárság nem jó eszköz. Hanem másképpen.

Csakhogy a sakkparti nem erről szól, ez csak egy elterelő hadművelet a tábla szélén, amely mindenki figyelmét elvonja valami másról. Hogy közben áldozatok is lesznek? Persze. Elsősorban azok, akik két állam polgáraiként most két kő és két jogrend között őrlődnek, ha magyarok, ha nem. Gyalogáldozatra számítsunk, ne vezéráldozatra.

És sem a magyar, sem a szlovák fél nem ejt értük könnyeket csupa jószívűségből. A jajveszékelés is a parti része. Ez a mellékes ütközet akkor ér véget, amikor mindkét félnek érdeke lesz a játszma fontosabb terei felé tekinteni, amikor már nem lesz ebből a kérdésből politikai haszna.

De az tuti, hogy közben egyik oldalon sem lesz éppen kormányválság.