Állítólag egy perc is elég ahhoz, hogy bombatestünk legyen

Mennyi időt kell izzadni az edzőteremben ahhoz, hogy látványos eredményt érjünk el?

Kiderült, hogy valójában egy perc magas intenzitású mozgással ugyanaz az eredmény elérhető, mint egy 45 perces kevésbé kemény edzéssel. 

A témával foglalkozó tanulmány a tudományos publikációknak helyet biztosító PLOS ONE nevű weboldalon jelent meg. A vizsgálatot végző kutatók 27, alapvetően keveset mozgó férfit vizsgálatak mozgás közben. Az alanyokat két csoportra bontották.

Az egyik csapat tagjai intervallum edzést végeztek heti három alkalommal, három 20 másodperces gyors tempójú, amolyan mindentbelejellegű biciklizés, váltotta egymást, közte két perces lassú blokkokkal. A másik csoport szintén heti háromszor tekert, de ők 45 percen át, közepes erősséggel.

Minden gyakorlatsor két perces bemelegítéssel kezdődött és három perces levezető biciklizéssel ért véget, így összesen 10 és 50 perc hosszúak voltak az edzések.

Az alanyoknak tizenkét hétig kellett a fentiekhez mérten sportolni, majd a kutatók megvizsgálták őket. Az eredmény pedig:

a két csoport tagjai pontosan ugyannyit veszítettek a testzsír százalékukból, hasonló mértékű javulást mutatott a teherbíróképességük, az inzulinérzékenységük és a harántcsíkolt izom összetétele.

24.hu