Állítólag megerőszakolt egy fogyatékos nőt a szociális intézetben, a bíróság mégis felmentette

2022. január 17. - 14:51 | Régió

Hosszas bizonyítást követően a Kassa II Járásbíróság tavaly év végén ítéletet hirdetett annak a 32 éves férfinek az ügyében, aki a gyanú szerint megerőszakolt egy nőt a kassai LUX szociális intézetben.

Állítólag megerőszakolt egy fogyatékos nőt a szociális intézetben, a bíróság mégis felmentette
Illusztráció (Fotó: TASR)

Az eset még 2018 októberében történt. A vád szerint az intézetben dolgozó Erik visszaélt az akkor 28 éves Simona mentális fogyatékosságával, és az egyik pavilonban a testi és verbális ellenállását leküzdve nemi kapcsolatba lépett vele.

A fiatal férfi, aki egy barátja után járt az intézetbe, azt állította, hogy ott ismerkedett meg Simonával, de tagadja, hogy bármiféle erőszak történt volna. Állítása szerint összebarátkozott a lánnyal, írogattak, majd többször is találkoztak. Erik szerint az ominózus nap kézen fogva mentek el az erdei házba, ahol szeretkeztek, a lány nem sikoltozott és nem is ellenkezett.

Simona viszont szellemi képességeinek keretén belül elmondta, hogyan erőszakolta őt meg Erik. Állítása épp filmet nézett, amikor a férfi megfogta a kezén, és a pavilonba vezette őt. Először csókolóztak, majd a férfi levetkőztette őt és megerőszakolta. Simona állítása szerint többször is mondta a férfinek, hogy álljon le, mert fájdalmat érez.

Az intézet alkalmazottai megerősítették, hogy a történtek után a lány véresen tért vissza, majd kórházba szállították. A történtekről csak két nappal később szereztek tudomást. A szakértő szerint Simona a mentális fogyatékosság enyhébb formájával küzd, képes kiértékelni a helyzetet és annak következményeit is. Az áldozatnál nem jegyeztek fel hajlamot a hazudásra, Eriknél viszont igen. A nőgyógyász szerint a vérzés nem feltétlenül az agresszív, erőszakos közösülés eredménye lehetett. Az ügyész szerint a vádlott célirányosan keresett szexuális partnert az intézetben, aki szellemileg fogyatékos, és tudta őt manipulálni. Tettéért 9 év és 8 hónap szabadságvesztést indítványozott.

A bíróság szenátusa végül felmentette a vádlottat, mivel a történteket nem minősítette bűncselekménynek. Az ügyész fellebbezést nyújtott be, így az üggyel a kerületi bíróság foglalkozik a továbbiakban.


(SME)