Állíttassék szobor! Na de kinek a szobra? Hát azt is én mondjam meg?

Én érteni vélem a fenntartásaik egy részét, megjegyzem, már a város elnevezése e nemzetébresztőről is normálisan provokáció számba megy normális helyeken. De nálunk főleg „normáltlan” helyek vannak a történelemből ki- és befolyólag, ez van.

Azt viszont nem vélem érteni, hogy akkor mitől akkora példakép a szoborellenző „köz” számára az az ország és az a kormánypárt eme országban, amelyben évek óta a napi élet szerves részét képezi simán nácinak, fasisztának, „jobbik” esetben „csupán antiszemitának” tartott személyekről utcát, teret, intézményt elnevezni, sőt nekik szobrokat, kisebb költségvetés esetén ugyebár, ha szegény az eklézsia, akkor csak mellszobrot állítani. Mondjuk, igenyöst a templombejáratba – fifikusan, mert az kinn is van a közterületen, meg benn is van, de még sincsen. Horthy Miklósok, Tormay Cécilek, Nyírő Józsefek, Wass Albertek, satöbbik jönnek-mennek a bronz-, kő- és hova tovább a műanyag fröccsöntő iparban és a közbeszédben hol jobbra, hol még inkább jobbra. (A „balosok” szobrai pedig el – mert a szoborköltöztetés rendszerváltási kellék.) Most éppen a Hóman-szobor (és ügye) áll vagy bukik már nemcsak Székesfehérváron, ahol – minő érzékenység! kérem szépen – éppen a fasizmus/nácizmus elől USA-ba emigrált (innen ki-, oda bevándorolt) Bartók Béla (kell-e nála magyarabb, nemzetibb?) téren állna a Szálasi mellett végig kitartó politikus valamibe öntött vagy faragott mása... (Tehát ma sem más a kása, Mása... csak a színe.)

De ez még elmegy... Az már kevésbé, hogy nincs felelős, mindenki mossa kezeit, pedig hát olyan simán dőlt volna a lé a szoborállításra legfelsőbb (véletlenül sem antiszemita és szélsőséges, nemzeti radikális) körökből, ahogyan egy szatyorban is át lehet csempészni egyes írók hamvait a szomszédos országokból... Nem az a lényeg tehát, hogy vitás-e egy személyiség, amikor evidensen vitás, hisz már tüntetés és amerikai noszogatás is van, hanem az jelent hatalmas gondot, hogy ezek a dolgok Magyarországon a Fidesz kormányzása alatt tök normálissá, megszokottá váltak, válHATtak.

Amiként a hímsovinizmus is azzá válhatott, lásd csupán példának Kövér László és Ákos ügyeit, pedig már a „balkánon” is alacsonyan szállnak a kipenderített kormánytagok, ha éppenséggel tiszteletlenek a nőkkel, – figyi, magyarázom a nő még csöppet sem gender ízű fogalmát: – azaz embertársaikkal. A Miniszterelnökséget vezető miniszter pedig jól megvédi a házelnök és szintipopsztár elvtársakat, akár a nyugdíjat, az országot etc. Ráadásul egy német nemzeti önérzetbe minősíthetetlenül és érzéketlenül belegázoló mondattal: „pont egy német cégnek tudnia kéne, hogy mi az a diktatúra”. Huhh... Ha Magyarország és a magyar nemzet csak fele akkora számot vetett volna diktátoraival, mint a németek...

Itt már nem is lehet újbekezdés nélkül folytatni a gondolatot...

Ezek szerint a magyar társadalomban nem zajlottak le idejekorán, sem később mindazon viták, amelyek a mai nyugati társadalmakat nyugativá, nyugati értelemben civilizált országokká tették, teszik. Hab a tortán, ma sem igazán olyan a társadalmi és a tudományos közeg, hogy e vitákra és lezárásukra érdemben sor kerülhetne. Ezért is van szükség keleti nyitásra. Mert az nem úgy megy ám normális helyeken, hogy kitör a balhé, majd ímmel-ámmal kérnek egy állásfoglalást a kiéheztetett Akadémiától, aztán vagy így lesz, vagy úgy. A közfelfogás immanens részévé illene válnia bizonyos civilizációs axiómáknak.

Szóval a szlovmagyar koppintópártnak lesz mit koppintania, viszont előre látható, hogy ebben nem lehet következetes...

Ráadásul lassúak is még a listások, pedig nyakunkon a választások. Igaz, a jugend tagozat már győzte plakátlovagokkal meglovagolni a bevándorló-ellenes hangulatot, és félelmeket, csakhogy ez a tagozat nem a kormánypártot koppintja, hanem a Jobbikot. Amely oldalra lassacskán érdekből átállni látszik maga a bérrettegő itteni pártelnök is. Szaniszló után – ez itt a kampány, kérem szépen, szlovmagyar módra, ész megáll, szakmaiság szobra feláll – megszólaltatták Szlovákiában a másik konteószakértőt, Nógrádit, s az elnök úr ott ült a büszke magyar fenekén az MKP-ban az orra előtt épp hatalomátvevő (lásd a jelöltlistát), jeles ifjúság között. Nyomatékosítva ezt a fenéken ülést azt mondotta volt a sajtó szerint: „Továbbra is úgy gondolom, hogy az Európai Unió számunkra egy szükséges rossz...” Mintha csak egy debil Jobbik-gyűlésen lennénk. Dejszen ott is vagyunk ilyenkor, csupán a zászlóégetés jelképes még, mert annyira a legtökösebb vianovás arc sem tökös, hogy tényleg meggyújtsa. Annyira jobbszélen ül már a pártelnök úr (a megyei önkormányzatban pedig érdekből balra sandít a következetesség jegyében), hogy lassan lecsúszik a valaga a trónról (én figyelmeztettem...) a nagy büdös szlovákiai magyar izébe.

Ha jót akar magának, javasolnám – mivel utol kell érni az anyaország valamely anyapártját (amelyik épp jól jön, vagy közelebb van, mindegy) – tessék, kérem már itthon is végre valami szobrot állítani!

Na de kinek a szobrát?

Hát azt is én mondjam meg? Amikor úgy tele van a lista hozzánál hozzáértőbb szakembervel, hogy már szinte kibuggyannak róla a papír szélinél?!

Hát nincsen-e elegendő, arra érdemes szlovákiai magyar hímsoviniszta parasztunk?

Hát nincsen-e elegendő, arra érdemes szlovákiai magyar vérnácink, vagy legalább antiszemitánk?

Nincs elég hazai? Tényleg?

Hozzunk külföldről? Bevándorlót? Jujj, azt talán már mégse?!

Hát akkor javasolnám, hogy a kampány betetőzéseként állíttassék szobor (kisebb költségvetés esetén ugyebár, ha szegény az eklézsia, akkor csak mellszobor) mondjuk a nagy büdös szlovákiai magyar izének.

Mert igaz ugyan, hogy a nagy büdös szlovákiai magyar izében legalább annyi a meg nem értés, oktalanság, gyávaság és gyűlölet, mint az anyaországi mintákban, de ez elsősorban a miénk és magyar, tehát tuti jó. Másodsorban pedig vitathatatlanul pozitív a szakmai múltja. Mármint az izének. És akkor ez rendben is lenne. Jár nekünk, és kész. Legyen! És akkor fel is lehet majd avatni: kortesgulyás, lakodalmas nemzeti rock, híg fröccs, óvodások szavalókórusa, kemény beszéd sípoló mikrofonba, Kossuth Lajos ázott karimájú kalapja és más szépségek kíséretében.

Mert az mégsem járja, hogy nincs egyetlen ilyen szobrunk sem! Kikérem magamnak!

Még csak a községi focipálya mögötti csalános (nyugatabbra csóványos) mögötti szarófülke mögött sem.

Pedig ott lenne ám igazán méltó helyen az ilyen! Állíttassék hát szobor!