Álmok keresztútjain - Peer Gynt Dunaszerdahelyen Gál Tamással és Kiss Szilviával

2019. november 12. - 10:11 | Kultúra

Henrik Ibsen Peer Gynt című drámai költeményét tekinthetik meg a nézők a Csavar Színház és a soproni teátrum együttműködésében december 15-én este hét órakor a dunaszerdahelyi művelődési házban. A főbb szerepekben a szlovákiai magyar színjátszás népszerű képviselői, Gál Tamás, Boráros Imre, Kiss Szilvia mellett Eperjes Károly, Kovács Frigyes, Horváth Zsuzsa, Molnár Anikó látható. A rendező Pataki András.

Álmok keresztútjain - Peer Gynt Dunaszerdahelyen Gál Tamással és Kiss Szilviával
Gál Tamás és Kiss Szilvia - soproniszinhaz.hu

Pataki András, a Soproni Petőfi Színház igazgató-főrendezője egy éve készül arra, hogy Gál Tamás főszereplésével bemutassák a Peer Gynt című produkciót. A verses feldolgozási formát választották Áprily Lajos fordításában. A soproni premiert november 30-án tartják.

A csavar Színházzal kötött együttműködésnek köszönhetően érkezik a darab Dunaszerdahelyre. Jövőre pedig a tervek szerint Komáromban (február 8.), Pozsonyban a Szlovák Nemzeti Színházban (február 10.), Füleken (március 14.) és Rimaszombatban (május 21.) is műsorra tűzik az előadást.

A létezés fundamentumai - Így látják az alkotók:

„Miért élünk, milyen minőségű utat járunk be, mi a végcélunk? Képes az ember úgy önazonos maradni, hogy mondatai ne "én" szóval kezdődjenek? A közösségeinkhez tartozás milyen elköteleződéssel, áldozatokkal, felelősséggel járnak? Mi történik, ha kilépünk ezekből a keretekből? Henrik Ibsen rendkívül szerteágazóan, izgalmasan fejti fel azokat a kérdéseket, amelyek az emberiség létezésének kulturális fundamentumai” - mondta Pataki András Jászai-díjas rendező a produkcióról. Szerinte ez a darab végtelenül progresszíven, filozofikus módon szól mindazokról a kérdésekről, melyek az emberi létezésünk alapjait érintik.

Az előadásban az önmaga feleslegességével szembesülő Peer örök izgága, felnőni képtelen nagy kamasz, aki az életet meghódítani kész elszántsággal veti bele magát a világ - és önismereti folyamatba. Létének értelmét keresi, de képtelen végigmenni az általa megkezdett utakon. Az ő lélekbomlásának, személyiségváltozásainak folyamatát szeretnék a színpadon bemutatni, mégpedig a főhősnek egy olyan állapotában, helyzetében, amikor már nem él, de még nem halt meg. Ebből a szempontból nincs valós ideje az előadásnak.

Egy életútdráma, különleges európai sors a Peer Gynt. Kétségkívül hordoz számunkra kockázati faktort, hogy bemutatjuk, mert nem egy habkönnyű vígjátékról beszélünk. Szellemi igénybevételt követel meg a nézőtől, a kikapcsolódás helyett bekapcsolódást, együttes gondolkodást kér tőlünk - hangsúlyozta Pataki András, akitől megtudtuk: az előadásban megmutatják a főhős életútját. Felfedhetők a különböző epizódok flashback módon, azaz visszapergetett mesélési formában, a megélt történetek, események visszaidézésével. A végén Peer a lét és nem lét határán érkezik el a számadáshoz, amikor el kell távoznia ebből a világból. Nem hiszem, hogy akad számottevő kérdése a létezésünknek, a mindennapi életünknek, magatartási, viselkedései formáinknak, mint ez a helyzet.

Az egyén megdicsőülésének kritikája

A dramatizálást Katona Imre végezte. Ő úgy gondolja: Ibsen látásmódja, újszerű megközelítése az életről, létezésről, több, mint emberi tudás, inkább sugallat. Határozott véleménye, Peer Gynt az „egyén” megdicsőítésének a kritikája, a modern ember kálváriája. Azé az emberé, aki alól kicsúszott a közösséghez tartozó identitás talaja. Hozzáfűzte: ha Peer drámai útját végigtekintjük, tüstént kínálkozik a következtetés, a mű nem egyedi történetet tár fel. Ez a mű valójában így misztériumjáték.

Az ember ellenfele önmaga

A címszereplő a Jászai-díjas Gál Tamás, aki nagyon örül annak, hogy a Csavar Színházzal egyúttal felvidéki kulturális történetet is írhatnak, hiszen ott még nem mutatták be be Ibsennek ezt a művét. Nagyon bízik abban, hogy a közönség nyitottan fogadja ezt az előadást. Szellemi kalandozásként velük tart a színházi utazásban egy igazi világirodalmi klasszikus szerző gondolatainak a segítségével. „Valahol mindannyiunkban benne él Peer Gynt, a sorsa kísér bennünket. Végigjárjuk az életünk stációit, hogy megtaláljuk helyünket, utunkat a világban. Miért is születtünk? Rejtve és akár nyíltan hordozzuk az álmodozó énünket, a szerencsések akár ebből megvalósíthatnak sok dolgot. Ha úgy vesszük Peernek is volt karrierje, átgázolt embereken, körbevette a pénzimádat, a szexuális vágyak, a bűnök és bűnhődések. Hajszolt mindent, a dicsőséget, a hatalmat, az illúziókat. A szerelmet is feláldozza ezért, menekül. Az ember keresztútjainak a legkeményebb ellenfele: önmaga” - fogalmazta meg szerepéről gondolatait Gál Tamás, hozzátéve: a folyamatos boldogságkeresés közben az egyén gyakran eltéved, mert állandóan az énközpontúságát helyezi előtérbe, s azt érzi, ha másokért áldozza az életét, akkor önmagát adja fel. Ő viszont épp az ellenkezőjét gondolja erről. Ezt naponta tapasztalja a környezetében. Így látja feleségét, ő három gyermekük nevelésére fordította életét, vagy keresztanyját, aki beteg gyermekére áldozta minden idejét és szerinte boldogabbá váltak ezáltal. Ide sorolja a hivatásuk által mások lelkét, szellemét építő, gazdagító embereket az élet bármilyen területéről. Gál Tamás azt vallja: aki másokért él akár egy családban, vagy közösségben az nem feladja, hanem megtalálja az életét és boldogságát.

Az előadásban a felesége Kiss Szilvia három szerepet is játszik. Ingridként, Zöld ruhás nőként, Anitraként lép színpadra.

Nem látják a valóságot

„Nagy kihívás számomra, hogy az eddigi, főként naiva szerepeimtől eltérő karaktereket formálhatok meg. Úgy indult, hogy Solvejget játszom, de hálás vagyok Pataki Andrásnak, hogy a változtatás mellett döntött. Ezzel meg tudom mutatni olyan figuráknak a színeit, belső változásait, lélekútjait, amely remek színészi feladatot adnak és különleges belső utazást jelentenek számomra is. Ez a három szerep teljesen különböző, ráadásul a Zöld ruhás nő a végére csúnyává válik. Izgalmas átalakulásokat tartogatnak a szerepeim, várom a bemutatót és a közönséggel a találkozást” - válaszolta érdeklődésünkre Kiss Szilvia. Úgy látja, sok szenvedélyt, energiát, tanulságos sorskalandozást, látványos színházi élményt rejt a produkció, amely szerinte jelennek is üzen. Mégpedig úgy, hogy manapság sokan nem a valóságot akarják látni, szembesülni azzal. Menekülnek az egyenes utakról és elbújnak a problémáik elől. Megvalósíthatatlan álmokat dédelgetnek, kergetnek, közben sokasodnak a felhők körülöttük, s ezekben gyakran elvesznek.

Mit tesz velünk a szabadság?

A Kossuth-díjas Boráros Imre alakítja a drámai költeményben a Pap szerepét. Ő már sok társulattal játszott együtt gazdag pályafutása alatt, a sopronival még nem. Azt mondta, remek csapatba került, nagyszerű tehetséges fiatalokkal próbálhat együtt. Az idősebb színészek közül Horváth Zsuzsával és Kovács Frigyessel régebb óta ismerik egymást. Az pedig külön megnyugtató örömmel tölti el, annyira jól sikerültek az elemző-és olvasópróbák, hogy nagyon bízik a rendezői elképzelésekben, s abban: sikeres lesz az előadás.

„A tisztesség, a becsület mindenképp üzenet a mának ebből a műből. Ha körbenézünk, forrongó világban élünk. Ez veszi körbe keresztény kultúránkat. Ma percek alatt láthatjuk mi történik körülöttünk. Fogy a tisztelet, a szeretet, az egymásra figyelés, a megbecsülés. Tudom, kicsit naivan hat, de itt az ideje, hogy megfogjuk egymás kezét nem csak a családokban, a közösségeinkben. Amikor megkaptam a Pap szerepét, csodálatos szöveggel találkozhattam. Az író és fordító szavai mellett a rendezői vízió is arra vitt, hogy nem egy megszokott búcsúzó beszédet mond a színpadon ez a figura. Inkább összegző utat mutat” - hangsúlyozta Boráros Imre, akinek elmondása szerint eszébe jutott az, hogy Szlovákiában ma már nem tabukérdés a kitelepítésekről beszélni, vagy a bársonyos forradalomról, az utána következő időszakról. Ő a saját színházában is mindig igyekszik olyan darabokat műsorra tűzni, amely gondolatiságban, üzenetében közel állhatnak azokhoz a kérdésekhez, amelyeket hordoz a Peer Gynt is. Mit tettünk a szabadsággal, s a szabadság mit tett velünk?

Eperjes Károly teljes odaadással próbálja a Gomböntő szerepét. A Kossuth-díjas művész nagyon szereti a Peer Gynt című művet. Egyetemes darabnak gondolja, ugyanakkor olyan nehézségűnek tartja a színpadra állítását, az üzeneteinek jó és helyes kibontását, valódi gondolatiságainak, kérdéseinek a megjelenítését, mint Az ember tragédiája vagy a Faust esetében. Örömmel vállalta el, hogy eljátssza a műnek egyik fontos karakterét. Azért is, mert számára emlékezetes marad a Peer Gyntből készült 1988-as magyar tévéfilm Gaál István rendezésében, amiben Szakácsi Sándor volt a főszereplő, a Gomböntőt pedig Sinkovits Imre formálta meg mindenki számára feledhetetlenül. Ő pedig boldog, hogy ilyen színészi utat és szereptalálkozást kaphatott most.

Kortalan jelmezvilág

A produkció díszlet és jelmeztervezője a magyar színházi élet nemzetközileg elismert szakmai legendája, a Munkácsy-díjas Gyarmathy Ágnes, aki félezret meghaladó előadáshoz tervezett díszletet, vagy jelmezt. Első filmes jelmeztervezői munkája Szabó István Mephisto című Oscar-díjas alkotása volt. Azóta számos mozifilmben, tévéjátékban dolgozott itthon és külföldön. Úgy fogalmazott, a rendezővel való beszélgetések után kortalan lesz a darab jelmezvilága. Bármelyik korban ki és bemehetnek a színészek, akiknek személyiségükkel kell a különböző karaktereket életre kelteni. A jelmezek segíthetnek abban, a néző ne tévedjen el egy vízióban, a szereplők végig tudják őket vinni a történeten. Ez azért is fontos, mert egy-egy színész több szerepben feltűnik, a figurák egyéniség-és személyiség változásait tükrözik a ruhák.

A fénytervező Madarász János. Az ő nevéhez fűződik többek között a Mamma Mia, a Nyomorultak, Az Operaház Fantomja, a Shrek vagy éppen Ákos koncertjeinek látványterve.

Bartókot idéző zene

Pataki András zenei kíséretként Bartók Bélát idéző világot, hangulatot szeretne dzsesszköntösbe öltöztetve használni, ezért kérte fel a soproni Varga Gábor dzsesszzenészt, ennek tükrében formálja meg az előadás zenei világát. A zeneszerező elmondta: nem klasszikus kísérőmuzsikát írt, a szöveg, a zene egységére törekedve igyekeznek olyan felütéseket, motívumokat, dallamvilágot, témákat megmutatni, amely erősíti az együttes hatást.

Szereposztás, stáb:

A darab címszereplője a Jászai-díjas Gál Tamás. Aaseként Horváth Zsuzsa Jászai- és Aase-díjas színművész látható. A Gomböntőt Eperjes Károly Kossuth-és Jászai-díjas színművész játssza. Dovre apóként a Jászai-díjas Kovács Frigyes lép színpadra. Solvejget Molnár Anikó alakítja. A Pap a Kossuth-díjas Boráros Imre lesz.

A többi szerepben, sok figurát életre keltve Ács Tamás, Savanyu Gergely, Kiss Szilvia, Papp Attila, Farkas Tamás, Marosszéki Tamás látható. A mozgás Rovó Péter munkája. A három táncos: Gara Lídia, Szalai Dóra, Alekszej Batrakov. A zene Varga Gábor nevéhez fűződik. A zenésztársak, Kónyai Flórián hegedűn, Sárközi Gábor nagybőgőn és Stöckert Ádám ütős hangszereken játszanak az előadásban. A díszlet és jelmeztervező a Munkácsy-díjas Gyarmathy Ágnes, a fénytervező Madarász János, a zenei vezető Oberfrank Péter Liszt-díjas, érdemes művész. A dramaturg Katona Imre, a rendező a Jászai-díjas Pataki András.

Ajánló:

Peer Gynt állandóan úton van, hogy sehová se kelljen megérkeznie. A megváltás drámája ez, a felnőtté válásé, az útkeresésé és az elszalasztott lehetőségeké, a szem elől tévesztett céloké – az "örök kamasz" álmairól. Mert álmok nélkül nem élhet az ember, de kizárólag csak álomvilágban sem. A darab önmagunk megismerésének nagy kalandjáról szól – az életet épp csak elkezdőknek és a megtett útra visszatekintőknek egyaránt.

V. R.