1
Fotó: Ambrus Attila / Facebook
Megosztás
Ambrus Attila, a „Viszkis” néven hírhedté vált rabló harminc alkalommal fosztott ki bankot, takarékszövetkezetet. Elkövetett bűncselekményeiért 13 évet töltött börtönben. Közel nyolc éve szabadlábon van, azóta több könyv és egy film is készült az életéről. Ambrus Attila nemrégiben a Csallóközben járt, így sikerült vele néhány mondatot váltanunk.
A közösségi hálón kialakult egy vita, miszerint hogyan lehet sztárt csinálni egy egykori bűnözőből? Mit válaszolna erre?
Megosztó személyiség vagyok. Mindkét tábornak megvan a maga igaza. Azt gondolom, nem vagyok sztár. Egy egyszerű keramikus vagyok. Kétségkívül rengeteg rossz döntést hoztam az életemben, viszont ezekért elég keményen megfizettem, leültem a büntetésemet. Köztem és a sztárok között az a különbség, hogy én tudok bankot rabolni és köcsögöt csinálni, ők nem. Mivel demokráciában élünk, mindenkinek joga van állást foglalni. Más kérdés, hogy sokan úgy ítélnek el, hogy még sosem találkoztak velem. Megértem azt az embert, akit esetleg kiraboltak, vagy épp érintett volt ebben a történetben, hiszen ez egy kemény műfaj. Amikor fegyvert fogsz az embertársadra, bármi megtörténhet. Ezért igyekeztem ezt kulturáltan megoldani, bár volt néhány eset, amikor túlléptem az általam felállított szabályokat.
Azt gondolom, ha valaki kritikát fogalmaz meg, szíve joga. Elfogadom, hogy megosztó személyiség vagyok.
Mi fordult meg a fejében, amikor először indult útnak bankrablás céljából?
Ez már nagyon régen volt. Így, az idő távlatából rengeteg mindent rá tudnék húzni indok gyanánt.
Egy dolgot szerettem volna, megoldani a pénzügyi helyzetemet. Nem ideológiai alapon akartam rabolni. Úgy gondoltam, ott van pénz, oda kell menni.
Ez volt az egésznek a kiindulópontja. Sok tényező volt, ami miatt elindultam a lejtőn, nő is volt a történetben, bizonyítani is akartam. Erdélyből jött ember voltam, akit nem egyszer és nem kétszer "le-büdös-románoztak". Otthon pedig hazátlan voltam. Ez is zavart. Azt gondoltam, ha lesz pénzem, meglesz a tisztelet, s nem kapok különböző jelzőket.
A filmben önt alakító Szalai Bence egy interjú során azt mondta, nem maga a Viszkis a fontos a filmben, hanem az a karakter, az a figura, akit akkor képviselt. Ki volt ön abban az időben?
Egy lázadó emberke voltam, aki próbálta a rendszert elfogadni, próbált alkalmazkodni. Viszont a bankrablás egy folyamat eredménye volt.
A film forgatásakor sokat dolgoztam Antal Nimród filmrendezővel, több vitánk is volt az elején. Majd rájöttem, két dologhoz értek: a bankrabláshoz és a köcsögkészítéshez, így ettől kezdve nem szóltam bele semmibe.
Minden részletben a Nimród szava volt a mérvadó. Jó is volt ez így, hiszen én nem vagyok szakember. A probléma az volt, hogy nehéz volt visszamenni az időben. Közel három évet dolgoztunk a filmen. Az eredeti film másfél órával több lett, mint kellett volna, így több részletet is ki kellett vágni belőle. Nimród koncepciója az volt, hogy fiatal színészeknek adjon lehetőséget. Azt gondolom, ez egy jól sikerült történet lett.
Miért mondott igent a filmes felkérésre?
Volt ennek egy előzménye. Egy dokumentumfilm-rendező azt mondta, csinál egy jó filmet. Rengeteg pénzt felvett a nevemben, a mai napig tartozik sok mindenkinek. Nem is bánom, hogy az a film akkor nem sikerült. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy ebből a pénzből finanszírozták a főiskolai tanulmányaimat, viszont a film nem jött össze. Egyszer, amikor a kerámiáimat árultam, odajött hozzám a Nimród, akiről addig vajmi keveset tudtam, meglátta a munkáimat, melyekben felfedezte, hogy a zöld színbe belecsempészek egy kis fehéret, attól olyan szépek. Véletlen találkozás volt. Majd mondta, szívesen megcsinálná a filmet. Utánanéztem ki is ő, s mivel Amerikában is készített már sikeres filmeket, azt gondoltam, a lehető legjobb kezekbe került a történetem.
13 év börtön után hogyan sikerült beilleszkednie a társadalomba?
Minden börtönből szabadult ember élete nagyon nehéz. Sajnos Magyarországon és Kelet-Európában is komoly probléma a társadalmi előítélet. Büntetett előélettel nagyon nehéz visszailleszkedni a társadalomba. Maga a rendszer alkalmatlan a segítségnyújtásra. Amikor szabadultam, kötelező volt elmennem a pártfogómhoz, aki annyit tudott segíteni, hogy megmondta, merre találom a hajléktalanszállót. Plusz volt nálam 37 ezer forint, ennyivel szabadultam 13 év után. Szerencsém volt, mert több barátom segített engem a börtönévek alatt, és azután is. Ennek köszönhető, hogy talpra álltam. Egyedül nem tudtam volna ezt véghezvinni.
Körözésének ideje alatt, szinte egy egész ország szurkolt önnek. Mi lehetett ennek az oka?
Azt gondolom, azért volt szerencsém, mert viszonylag jámbor rabló voltam, a hatalom pedig mindig is arrogáns volt. Magyarországon és mindenütt a világon kettős mérce van. A kisembert mindig lefejezik, a kishalat felzabálják a nagyhalak. Az emberek pont ezt látták.
Úgy vélem, nem helyes, hogy valaki egy bűnözőnek szurkol, viszont az sem helyes, hogy kettős mércét alkalmaznak, s akik percenként milliárdokat lopnak, azok megússzák ezt. Az emberek látják, hogy az igazságszolgáltatás igencsak hézagos és rendre csak a kishalakat kaszálják el.
Ki ma Ambrus Attila?
Keresem az utam. Azt gondolom, jó irányba tartok. Rengeteg akadályt kellett leküzdenem az elmúlt közel nyolc évben. Igyekszem becsületesen élni. Hálás lehetek a sorsnak, hogy van családom, van egy kislányom, s hogy van még dolgom az életben.
Szlávik Cyntia