Amerika nem ismeri el a kurdok függetlenségét

2017. szeptember 30. - 08:58 | Külföld

Az Egyesült Államok nem ismeri el az autonómiával rendelkező iraki Kurdisztánban a függetlenségről szeptember 25-én tartott népszavazás eredményét - adta tudtul pénteki közleményében az amerikai külügyminiszter.

Amerika nem ismeri el a kurdok függetlenségét
Maszúd Barzani, a kurd autonóm területek elnöke 8Fotó: AP/TASR)

Rex Tillerson a dokumentumban sürgette a szereplőket, hogy hagyjanak fel a fenyegetésekkel. Leszögezte: "az Egyesült Államok nem ismeri el az egyoldalú népszavazást", és egyúttal párbeszédre szólította fel az érintett feleket.

Washington álláspontja szerint a Kurdisztáni Regionális Kormányzat által megtartott hétfői referendum és az eredménye nem legitim.

Tillerson úgy fogalmazott: "továbbra is az egységes, szövetségi berendezkedésű, demokratikus és virágzó Irakot támogatjuk". Hozzátette: az amerikai kormányzat nyugalomra int, és "minden érintett féltől, beleértve Irak szomszédaitól is, azt kéri, hogy utasítsanak el minden egyoldalú intézkedést és erőszakot". Sürgette a kölcsönös vádaskodások és megtorlásokkal történő fenyegetések befejezését is.

Az Egyesült Államok már a népszavazás előtt többször jelezte, hogy nem ért egyet a referendum kiírásával, és kérte is a kurd vezetőket, hogy vonják vissza azt. Az amerikai elnök azonban - ellentétben Emmanuel Macron francia államfővel - még nem vette fel a közvetlen kapcsolatot Haider al-Abadi, iraki kormányfővel.

Macron a kurdisztáni népszavazással kapcsolatban kialakult helyzet rendezése érdekében telefonon tárgyalásra Párizsba hívta október ötödikére.

A beszélgetés során Macron hangsúlyozta, "el kell kerülni a helyzet bármilyen fajta eszkalációját". Azt is mondta, hogy Franciaország kész segítséget nyújtani Bagdadnak a feszültség enyhítésében a régióban.

A francia elnök szerint mindkét félnek - a kurdnak és a iraki központi kormánynak is - fontos, hogy egységesek legyenek az Iszlám Állam terrorszervezet elleni küzdelemben, a helyzet stabilizálásában.

Az iraki kurdok szeptember 25-i népszavazásukon elsöprő többséggel támogatták egy független állam létrehozását.

A referendum eredményét sem az iraki vezetés, sem a környező államok nem ismerik el, és végül Maszúd Barzani, a kurd autonóm területek elnöke bejelentette, hogy két évig "jegelik" a népszavazás eredményét.

Az észak-iraki autonóm Kurdisztán és kurdok lakta egyéb térségek függetlenségéről a bagdadi vezetés szembenállása mellett és nemzetközi nyomás ellenére kezdeményeztek népszavazást. A jogilag Kurdisztánhoz tartozó területeken kívül szavaztak még Kirkuk és Dijala tartományban, valamint Ninive tartomány főképpen kurdok lakta településein. Habár ez utóbbi tartományok és települések közigazgatásilag a bagdadi központi vezetéshez tartoznak, gyakorlatilag a kurd pesmerga harcosok ellenőrzése alatt állnak.

(MTI)