1
24e8d69a-bb2d-4caa-ba37-8af33141a8d9-1132x670
Megosztás
John Landis 1988-as filmje ikonikus szerepet tölt be nemcsak a vígjátékok körében, hanem az egész filmes világban. Bájos történetével, elhíresült beköpéseivel („Jó reggelt szomszédaim!“) még ma is mosolyt csal az arcunkra. A rajongók már egy ideje követelték a folytatást, 33 év elteltével pedig kérésük meghallgatásra talált. De, hogy mennyire lehetünk elégedettek a végeredménnyel, az már más kérdés. Megnéztük az Amerikába jöttem 2 című filmet.
A filmiparban jól tudják, hogy a nosztalgiával meg lehet nyerni a nézőket, főként ha az egyes filmrészek között olyan sok év telik el, mint az Amerikába jöttem esetében. Az első részt talán senkinek sem kell bemutatni, éppen ezért kíváncsian várhattuk, hogy a készítők ezúttal mivel is tudnak előrukkolni.
A sztori a következő: Zamunda királya haldoklik, Akeemnak pedig ki kell választania, hogy ki kövesse majd őt a trónon, miután királlyá koronázzák. Viszont Akeemnak csak lányai születtek, a szomszédos birodalom uralkodójának pedig minden vágya, hogy fiát hozzáadja egyikükhöz. Csakhamar kiderül, hogy a hercegnek van egy fia is New Yorkban, ezért elutazik Queensbe, hogy elhozza őt és megtegye trónörökösének. Csakhogy a soha nem látott fiú nem kimondottan az az uralkodói típus.
Mint látható, akárcsak az első részben, ezúttal is egy „fish out of water“-sztorit kaptunk, csak éppen fordított helyzetben: Queens helyett most Zamunda a fő helyszín, ahol a kívülállóként becsöppenő Lavelle csak ámul és bámul az ottani kultúrát és szokásokat megismerve. Bár ez a felállás is szül komikus szituációkat, mégsem váltja ki a kellő hatást. A „fish out of water“ lényegében akkor működik leginkább, ha a főhős érkezik idegen környezetből és reagál furcsán a számunkra természetesnek tűnő szokásokra, nem pedig fordítva. Ennek köszönhetően az Amerikába jöttem 2 sokat veszített fő fegyveréből, a humorból – no, nem annyira, hogy a viccesnek szánt jeleneteket fapofával néznénk végig, hanem inkább jóízű nevetés helyett csupán megmosolyogjuk.
A tündérmesébe illő végkifejlet ellenére a romantikus szál ezúttal kevésbé kidolgozott, a film mondanivalója viszont szépen tükröződik: míg az első részben arra fektették a hangsúlyt, hogy a szerelemben nem számít a pénz, addig a másodikban a kulturális különbözőség került előtérbe azzal az üzenettel, hogy bárhonnan is jössz, belőled is lehet király.
A nosztalgia-faktor működik (néha már sok is volt a kikacsintás és visszautalás), jó volt látni a régi szereplőket, akik közül szinte mindenki felbukkan legalább néhány másodpercre, de maga a múltidézés kevés volt ahhoz, hogy az összképre azt mondjuk: igen, ez tényleg jó lett. A poénok többségét a főhős idegen környezetben történő boldogulása adja, de ezek is rendszerint erőtlenek, az első rész motívumainak felmelegítése gyengén hat, a sztori pedig nélkülöz bárminemű frissességet és kreativitást.
Eddie Murphy és Arsenio Hall párosa még mindig remekül működik, noha előbbi karakán énjét ezúttal nem láthatjuk viszont. Bár lényegében egy Eddie Murhpy-filmről van szó, az Amerikába jöttem 2-nek nincs igazi főszereplője. Murphy lényegesen hátrébb szorul a sztoriban, a zabigyerek Lavelle-t alakító Jarmaine Fowler pedig nem képes teljes mértékben hozni az elvártakat.
Tracy Morgan és Leslie Jones szerepeltetése sem jelentett megváltást, James Earl Jones viszont még mindig csodálatos. Wesley Snipest is a pozitívumok között lehet említeni: imádnivalón hozta a fenyegetést jelentő Izzi tábornokot.
Az Amerikába jöttem 2 ugyan igyekezett összehozni egy családi komédiát az első rész erényeivel, de a kellő humor és szellemesség hiányozott, így pedig csupán egy nem túl vicces vígjátékfolytatást kaptunk.
(tt)