Amíg egész Európa krízisterveket készít a közelgő fűtési szezon előtt, Szlovákia abban reménykedik, hogy van elég tartaléka

2022. augusztus 18. - 10:58 | Belföld

Európa gőzerővel készül a fűtési szezonra, valamint az esetleges energiakiesésekre. Egyes országok már most spórolási intézkedéseket vezettek be, Szlovákiában azonban még hasonlóra nem került sor – írja a noviny.sk.

Amíg egész Európa krízisterveket készít a közelgő fűtési szezon előtt, Szlovákia abban reménykedik, hogy van elég tartaléka
Fotó: TASR/AP

Veronika Remišová, a Za ľudí elnöke már az ukrajnai háború kitörése után jelezte, hogy az Ukrajnával szembeni szolidaritásból kikapcsolja lakásában a gázfűtést, azóta pedig több ország is erre szánta el magát. Csehországban nyíltan beszélnek az energiaspórolás szükségességéről, Németországban elrendelték, hogy a fűtési szezonban 19 fokra csökkentsék a hőmérsékletet a középületekben, de van, ahol kikapcsolták a klimatizációt, valamint a kirakatok és emlékművek megvilágítását is.

Szlovákia több mint 15 ezer középülettel rendelkezik, többségében iskolákról vagy adminisztrációs létesítményekről van szó. Zuzana Eliášová, a belügyminisztérium szóvivője szerint a spórolással kapcsolatban felvilágosítanak minden kompetens hivatalt, illetve tájékoztatást küldenek a dolgozóknak arról, hogyan lehet a leghatékonyabban spórolni az energiával.

Az állam azt állítja, hogy elegendő tartalékkal rendelkezik, és ha krízis következne be, úgynevezett kivonási fázisok szerint jár majd el. Karol Galek, a gazdaságügyi minisztérium államtitkára szerint Szlovákia nagyon jól felkészült a fűtési szezonra, a kivonási fázisok életbe lépése esetén pedig elsősorban az ipart fogják majd korlátozni. „Amíg a gáz a rendszerben van, az az utolsó molekuláig a háztartásoknak lesz szolgáltatva” – mondta, majd hozzátette: nem lehet csak a tartalékokra támaszkodni, gond akkor adódhat, ha télen leáll a gázszállítás.

Az állam jelenleg az emberekre támaszkodik, és abban bízik, hogy ők maguk kezdenek el spórolni. Galek szerint minden kilowattóra, amit a háztartások megspórolnak, a munkáltató részére megy, így nekik nem kell majd leállítaniuk a termelést, az emberek pedig tovább dolgozhatnak.


(noviny.sk)