„Amikor az ember belép ide, és eltölt itt egy bizonyos időt, vágyik rá, hogy visszajöjjön”

Fotók: Cséfalvay Á. András – további fotókért kattints!

Karatékái rendre sikeresen szerepelnek a hazai és a nemzetközi versenyeken egyaránt, mára hat Európa-bajnoki dobogós helyezéssel büszkélkedhetnek. A klub sikereit és tanítványai által elér eredményeit figyelembe véve idén márciusban megkapta az Év edzője díjat a dunaszerdahelyi Év sportolója 2018 gálán. Mindene a karate és a tanítványai, négy klubot vezet, emellett pedig a Szlovák Shinkyokushin Karateszervezet elnöke és a válogatott edzője is egyben. A Seishin Karate Klub megalapítójával a keszegfalvai edzés szünetében beszélgettünk.

Márciusban az Év sportolója 2018 gálán Dunaszerdahelyen év edzője díjjal jutalmazták. Meglepetésként érte az elismerés?

Meglepett, de kissé számítottunk is rá. Nagyon kellemes és megtisztelő érzés, hogy elismerik az ember munkáját. Dunaszerdahelyen már kilenc éve oktatunk karatét, és az elmúlt kilenc évben sorra érkeztek az eredmények, sikeres volt a klubunk. Az elmúlt évben két nagyszabású rendezvényünk is volt Dunaszerdahelyen: az egyik a nyílt szlovák karatebajnokság, amelyen 5-6 ország részvételével közel négyszáz versenyző vett részt, a másik pedig a Kovács Kata Zsófia emlékverseny volt, ami ugyancsak több mint háromszáz fő részvételével zajlott. Igyekszünk minél többet tenni a fiatalságért és a jövőjükért, és úgy gondolom, hogy ezt is figyelembe vették a díj odaítélésekor.

Az elmúlt kilenc évben valóban töretlen a klub sikere, mára több mint tíz csallóközi településen tartanak rendszeresen edzéseket. Hogyan került kapcsolatba a karatéval? Milyen utat tett meg, amíg eljutott idáig?

Még 1992-ben kezdődött az egész: először egy harci fegyverekkel foglalkozó harcművészettel, a kobudóval kezdtem el foglalkozni, majd egy évvel később, ’93-ban kezdtem el karatézni Magyarországon. Ez a fajta karatestílus, a kyokushinkai akkor még nem volt népszerű itt, Szlovákiában, ezért átjártam Magyarországra tanulni. Fogtam magam, felültem a buszra, edzettünk, majd hazautaztam. Ez így ment jó pár évig, majd öt évvel később, 1998-ban a mesteremmel megbeszéltem, hogy elindítanánk egy csoportot itt, Keszegfalván. Akkor ez a tornaterem még nem létezett, évekig a kultúrházban tartottunk edzéseket, csak 2007-ben jöttünk át ide.

És közben további településeken is kezdtek edzéseket tartani.

Igen, közben már bontogattuk a szárnyainkat, próbálkoztunk mindig terjeszkedni. Keszegfalva után a legrégebbi klubunk az ekecsi, ott 2002-ben kezdtünk karatét oktatni, utána pedig Nemesócsa következett 2004-ben. Mára már nagyon sok helyen ott vagyunk, például Ekelen, Nagymegyeren, Vásárúton. Dunaszerdahelyen 2010-ben kezdtük a tevékenységünket, és azóta is töretlenül, 40 fővel működik az ottani klub.

Mennyire népszerű a karate a mai gyerekek körében? Melyik korosztályt érdekli a leginkább?

Az összes klubunkban domináns a gyereklétszám. Mindig vannak, akik kíváncsiságból eljönnek a tanfolyamra, ismerkednek a karatéval. Mára elmondható, hogy az edzéseken ugyanannyi a lány, mint a fiú. Az első három hónap általában a vízválasztó, mert ha valaki az első vizsgáig eljut, akkor már általában marad. A második nagy vízválasztó a nyári szünet, nálunk ugyanis nyáron is rendszeresen vannak edzések. Nagyon sok kitartó gyerek van, de többségükről ez sajnos nem mondható el.

Jellemző, hogy rövid idő után abbahagyják a karatézást?

Átlagosan egy-másfél évet karatéznak a gyerekek, és utána befejezik. Azt szoktam mondani, hogy egyáltalán nem baj, ha valaki abbahagyja, abban az esetben, ha valamilyen más sportra, hobbira vált.

A cél ugyanis a gyerekeknél nem elsősorban a karateoktatás, hanem a mozgásfejlesztés, a mozgáskoordináció javítása.

A rendszeres képzéseknek hála a klub oktatói mondhatni mozgásterapeutákként is működnek, és észrevesszük a hibákat. Ha pedig mi már nem tudunk segíteni, akkor javasoljuk a szülőknek, hogy forduljanak szakemberhez, ilyenre is volt már példa. A második fő feladatunk az, hogy aki szeretne, biztosítsuk számára a versenyeken való indulást, azoknak ugyanis, akik ilyen beállítottságúak, fontos ez a fajta élmény is.

Az elmúlt 21 év alatt komoly versenyeken is megálltuk a helyünket, a klub mára hat Európa-bajnoki dobogós helyezéssel büszkélkedhet.

Milyen egyéb versenyeken vesznek részt a tanítványai?

Nagyon sok szlovák bajnoki címünk van, megszámolni sem tudnám, hogy pontosan mennyi. Vannak továbbá nemzetközi versenyeken elért eredményeink: több tanítványunk Európa-kupa győztes, és komolyabb nemzetközi versenyeken is sikerült begyűjteniük a dobogós helyezéseket. Klubszinten is sikeresek vagyunk: Magyarországon küzdelemben az első helyen állt a csapatunk, negyven klubot magunk mögé utasítva, igaz ennek már jó pár éve. Egy lengyelországi nemzetközi versenyen – ahol 64 klub, 10 ország, 500 versenyző vett részt – a második helyen végeztünk ugyancsak csapatban.

Amint az év sportolója díjátadón is elhangzott, a tavalyi év különösen sikeres volt a Seishin Karate Klub történetében. Melyek voltak a 2018-as év legjelentősebb állomásai?

Először a lengyelországi nagyverseny volt, ahol az egyik versenyzőnknek sikerült dobogóra állnia. Utána következett a nyílt szlovák bajnokság, amelyet mi szervezetünk a dunaszerdahelyi sportcsarnokban 420 versenyző részvételével. Itt ugyancsak sok érmet szereztünk. Később megrendeztük a karatestílusunk megalapítójáról, Oyamáról elnevezetett emlékversenyt. Tavaly tizedik alkalommal rendeztük meg a versenyt a halála évfordulóján – ezidáig Ekecsen, idén viszont már Csallóközaranyoson lesz a nagy érdeklődésre való tekintettel. Több versenyen voltunk Magyarországon is, valamint a gyerekek legnagyobb örömére egy ügyességi versenyt is szervezetünk Keszegfalván. A nyár inkább táborozással, az edzők részéről pedig továbbképzésekkel telt. Októberben a Kovács Kata Zsófia emlékversenyt szerveztük meg, valamint két Európa-bajnokságon szerepeltünk. Wroclawban négy tanítványom, két fiú és két lány indult, közülük a ketten a legjobb nyolc közé jutottak, az egyik tanítványom pedig második lett. A másik EB Budapesten volt egy másik korcsoport számára.

Mit érdemes tudni a kyokushinkai karatestílusról?

Ez egy full-kontakt karateirányzat, ami annyit jelent, hogy az ütések és a rúgások teljes erővel bevihetőek.

A fejet ököllel nem támadjuk és a lágy részeket sem, de ezen kívül teljesen full-kontakt. Az győz, aki le tudja ütni, illetve rúgni a másikat, illetve döntő fölénye van. Ezzel ellentétben sok olyan karatestílus van, amelyben nem lehet megérinteni a másikat, tehát meg kell állítani az ütést, mielőtt az megérkezne. Valójában a versenyszabályok térnek el az egyes stílusokon belül.

Kívülállóként is hamar észreveszi az ember, hogy a karaténak egyfajta kultusza van. Magatartási szabályok is vannak, a karatékák például sajátos módon köszönnek, amikor belépnek a terembe vagy távoznak onnan, vannak megszólítások, egyszóval látszik, hogy a tisztelet és a fegyelem elválaszthatatlan része ennek a sportnak.

Mindig a művelőtől függ, hogy életstílusként vagy csak hobbiként tekint rá. Ha csak hobbiként, akkor lemegy egy héten kétszer a terembe, megizzad, elfárad, majd hazamegy.

Ha valaki életstílusként fogja fel, akkor az illető már úgy él egész nap, úgy kel fel és viszonyul a mindennapi dolgokhoz. Szerencsére több ilyen tanítványom is van.

Valójában amit mi csinálunk, az nem is igazán nevezhető sportnak, mert ha az ember elmélyül abban, amit csinál, akkor az már művészet. Ezért is hívják harcművészetnek. És aki nem sportként, hanem harcművészetként tekint rá, mélyebben is meg tudja élni az egész lényegét: meditál, önvizsgálatot tart, és a mindennapi életben is úgy él, amit a teremben mutat. Egy mesternél valójában nem szabadna különbségnek lennie a termen belül és kívül. Ezt azonban sajnos nem egyszerű elérni, az a mester ugyanis, aki munkahely mellett végzi ezt a tevékenységet, hátrányban van. Én szerencsésnek mondhatom magam, hiszen lassan már húsz éve csak a karatéval foglalkozom.

Többen is oktatnak a klubban?

Igen, itt, Keszegfalván például négy olyan ember van, aki edzéseket tud tartani. Az a célom, hogy egy közösséget tudjak kialakítani, ahol jól érzik magukat mind a tanítványok, mind az edzők. Másrészt pedig olyan embereket igyekszünk kinevelni, akik komolyabban is szeretnének a karatéval foglalkozni, és adott esetben akár edzéseket is szívesen tartanak. Jelenleg három olyan tanítványom van, akinek mára saját önálló klubja van.

Hogyan épülnek fel az edzések?

Kétfajta edzéstípust különböztetünk meg: az egyik az övvizsgára, vagyis az övfokozatváltásra, a másik pedig a versenyre való felkészülés. Ez utóbbinak több ciklusa van, kezdjük az alapozással, igyekszünk növelni az alapkondíciót, majd az egyes szabályrendszereket figyelembe véve készülünk a küzdelmekre. A gyorsaságfejlesztés is nagyon fontos, hogy minél gyorsabbak legyenek a mozdulatok. Most a prágai Európa-bajnokságra készülünk, ami június végén lesz, augusztus végén pedig jön az övvizsga.

Hetente kétszer vannak edzések?

A gyerekcsoport heti két órát edz, náluk ez így ideális. A felnőtteknél heti három edzésre van lehetőség, és igény szerint egyéni edzésterveket is összeállítunk. Emellett bennalvós edzőtáboraink is vannak negyedévente, valamint minden hónapban van egynapos összpontosításunk, amikor reggeltől estig együtt vagyunk. Ez valójában csapatkovácsolás is egyben, hogy összeszokjanak és megismerjék egymást a tanítványok.

Hogy néz ki az övvizsgarendszer, mennyire nehéz szintet lépni?

Évekkel ezelőtt kidolgoztam egy gyerek övvizsgarendszert, mert a felnőtt rendszer nem túl motiváló a gyerekeknek. A felnőtt övvizsgarendszerben, ha valaki becsületesen edz, itt van hetente háromszor, akkor elméletileg hat év alatt el lehet érni a fekete övet. De hangsúlyozom, hogy csak elméletileg, mert ilyennel még nem találkoztam a gyakorlatban. Nekem a fekete öv megszerzése kilenc évbe telt, ebből egy év katonaság volt, tehát valójában nyolc év alatt sikerült. Nagyon sok barnaöves van már a klubunkban, köztük fiam is.

Akinek ez az élete részévé válik, annak ez már sokkal többet jelent, mint egyszerű sportot.

Annak is sokat tud adni, aki rövidebb időt, mondjuk csak pár évet tölt a klubban?

Természetesen, egyfajta tartást, magabiztosságot. Rossz dolgot itt biztosan nem tanulnak a gyerekek, attól függetlenül, hogy kitartanak-e vagy sem. Sok függ attól is, hogy ki milyen beállítottságú. Valakinek a labdajátékok tetszenek jobban, másoknak a szolidabbak sportok jönnek be. A karatéhoz kell egyfajta harciasság. A labdajátékokkal szemben viszont nagy előny, hogy a karatéhoz kétoldalas mozgás szükséges: amit megcsinálunk az egyik felünkkel, azt megcsináljuk a másikkal is, és ez egyfajta harmóniát képes teremteni, amire a legnagyobb szüksége van a testünknek.

A legnagyobb öröm számomra az, amikor látom, hogy fejlődnek a tanítványaim, és ezt a szülők is látják. Ezt nem versenyeredményekben mérjük.

Gyakori panasz, elsősorban pedagógusok részéről, hogy nehéz megtalálni a közös hangot a mai fiatalokkal.

Ennek az lehet a titka, hogy változnunk kell az igény felé, amit a társadalom diktál. Ha most is úgy oktatnék, mint húsz évvel ezelőtt, akkor valószínűleg alig lennének tanítványaim, mert azok még annyira kemény, szigorú edzések voltak. A szigort természetesen próbáljuk megőrizni, de kissé nyitottabbnak, toleránsabbnak kell lennünk. Vannak dolgok, amiket korábban elég volt egyszer elmondani, mára viszont már akár tízszer is meg kell ismételni. De ha a gyerek azt látja, hogy türelmes vagyok vele, és nem akarom okvetlen ráerőltetni a saját nézetemet, akkor egy idő után megnyílik, és nem lesz vele probléma. A szülők gyakran azzal a panasszal keresnek meg, hogy túl zárkózott a gyerek vagy problémás az iskolában. Érdekes, hogy az edzéseken egyszer sem kell rájuk szólni, semmi ilyesmi nem merül fel. Ezért is hiszek abban, hogy a közösségnek egyfajta ereje van.

Említette, hogy a gyermekei is karatéznak.

Ádám a nagyobbik fiam, ő négyéves korától, tehát már 14 éve karatézik. Rengeteg versenyt megnyert, a szlovák bajnoki címtől kezdve, lengyel, magyar, horvát bajnoki címet szerzett, Európa-kupa győztes, egyedül az Európa-bajnokság nem sikerült még neki, de bízom benne, hogy hamarosan ott is elcsíp egy dobogós helyet. A másik fiam 12 éves, ő is 4 éves korától karatézik és ugyancsak sikeres a versenyeken.

Szerencsére nem azért karatéznak, mert én azt akartam, hanem mert ők akarták, és talán ez a legfontosabb. Maguktól megszerették és az életstílusukká vált.

Melyek a klub legfontosabb célkitűzései a jövőre nézve?

Szeretnénk hat fővel elutazni a prágai Európa-bajnokságra júniusban. Ezen kívül lesznek további versenyek, edzőtáborok. Nyáron elméletileg már két tanítványom, köztük a fiam is vizsgázhat a fekete övért. Távlati tervünk, hogy szinten tartsuk a klubot, ehhez pedig állandó vérfrissítés kell. Jelenleg összesen megközelítőleg száz tanítványom van Csallóköz-szerte. A másik célunk a morális-etikai értékek megőrzése és továbbadása, mert úgy látjuk, hogy manapság erre van az egyik legnagyobb szükség.

A klub neve Seishin, ami annyit tesz, hogy Isten mindent átható élő lelke tiszta forrás. Ebben a szellemben próbálunk mi is tevékenykedni. Számomra a karate maga az élet, a kettő teljesen egybemosódik.

Mi lehet a klub és a tanítványai sikerének titka?

Ez egyrészt misztikusnak tűnhet, de valójában nincs szó titokról: cselekedni kell szívvel-lélekkel, szeretnie kell az embernek azt, amit csinál, és persze toleránsnak kell lennie . Én ezt próbálom továbbadni a többieknek is, és aki érez magában késztetést, hogy továbbvigye, akkor segítek neki elindulni ezen a pályán. Úgy is mondhatjuk, hogy ez itt valójában egy metamorfikus mező:

amikor az ember belép ide, és eltölt itt egy bizonyos időt, jól érzi magát, akkor vágyik rá, hogy visszajöjjön. Talán ez a titka annak, hogy tanítványaim is jól érzik magukat.

(Farkas Linda)