„Amikor egy ló energikus, az olyan, mintha egy sárkányt akarnál irányítani és én ezt imádom” – a hegyétei Szász Anna rajongással hódol a díjugratásnak

Anna a dunaszerdahelyi Vámbéry Ármin Gimnázium diákja, aki szabadidejében egy nem hétköznapi sportnak, a díjugratásnak hódol. A magyarországi Gönyű községében tartja Louis és Lafayette nevű lovait, akikhez hetente minimum öt alkalommal megy el. Kétszer edzőjével abszolválja az edzéseket, a többi alkalommal pedig egyedül gyakorol, lovagol és gondozza az állatokat.

A díjugratás a lovaglás egy olimpiai szakága. Ennek ellenére sokan nem tartják igazi sportnak, mondván, csak ülni kell a lovon. Aki viszont csak egy kicsit is ért hozzá, az tudja, hogy ez nem így van. Meglovagolni és irányítani egy többszáz kilós, önálló akarattal rendelkező állatot cseppet sem nevezhető egyszerű feladatnak. Egy lovasnak lélekben, agyban és testileg is helyt kell állnia. A hozzáállással, miszerint a lovaglás nem sport, Anna is számtalanszor találkozik.

„Fáj, amikor nem veszik komolyan, amit csinálok. Ilyenkor mindig elmondom, hogy a lovaglás azon sportok egyike, amely szinte az összes izmot megmozgatja, és nemcsak testileg, de mentálisan is oda kell tennem magam.

Viszont el kell különíteni egymástól a hobbi- és sportlovaglást. A kettő nem ugyanaz. Persze, a hobbilovaglás is nagyon jó dolog, de annyira mégsem megerőltető, mint a sportlovaglás. Én az edzésekről sokszor úgy jövök haza, hogy remeg a lábam, fáj mindenem, teljesen kimerülök” – mesélte, hozzátéve, az általa űzött sport miatt több barátját elveszítette. Viszont sem ez, sem pedig a fáradtság nem áll az útjába, szívvel-lélekkel hódol annak, amiben megtalálta önmagát.

Anna mindössze négyéves volt, amikor először ült lovon. A hatalmas négylábú állatok iránti szeretete már akkor kialakult: ettől kezdve évekig hobbiszinten lovagolt. Majd jött néhány év kihagyás, amikor más dolgokban próbálta ki magát, de végül visszatalált az igazi szerelméhez. Ekkor azonban a hobbilovaglás már nem jelentett számára kihívást, így elhatározta, hogy komolyabb szintre lép, mert szerette volna, hogy eredménye is legyen annak, amit csinál. Edzőt találni ugyanakkor nem volt egyszerű. „2021 decemberében a dunatőkési Czajlik Ranchon kezdtem el versenyszerűen foglalkozni a díjugratással, majd 2023-ban kaptam egy remek lehetőséget, aminek köszönhetően Magyarországra kerültem. Azóta ott tartom a lovaimat és az edzőm is magyarországi, aki tavaly júniusa óta van mellettem. Így azért van mit behoznom a kortársaimhoz képest, mert elég későn kezdtem el ténylegesen sportszerűen foglalkozni a díjugratással” – tette hozzá.

Bár Anna szerényen nyilatkozik a tudásáról, rátermettségét alátámasztja, hogy nagyon rövid idő alatt óriásit fejlődött. Az első versenyén 2022 áprilisában vett részt, ami azt jelenti, hogy pár hónappal azután, hogy elkezdett komolyan edzeni, már megmérettette tudását. Az eddigi pályafutása során a legmagasabb akadályok, melyeken teljesített, 115 centiméter magasak voltak. Többnyire nemzeti versenyekre jár, de nemzetközi megmérettetésen egyaránt szerepelt – mindig nyitott kategóriában indul. Leggyakrabban Dunatőkésen, Somorján (mindkettő Dunaszerdahelyi járás), Balatonvilágoson és Bábolnán (mindkettő Magyarország) száll versenybe.

Rendre szép eredményekkel tér haza, többször ért már el dobogós helyezést. Idén pedig nagy célt tűzött ki maga elé: azon dolgozik, hogy az amatőr kategóriában részt vehessen az országos bajnokságon.

A lovagláshoz ketten kellenek: a ló és a lovas. Ugyanakkor, egy jó ló jó lovas nélkül nem működik. Nélküle ugyanis a ló azt csinálja a pályán, amit csak akar.

„Egy kívülálló nem látja, de egy olyan élőlényt irányítok, akinek saját érzései, gondolatai vannak. Az sem biztos, hogy az adott napon van kedve edzeni, ugrálni. Persze mindent megteszünk, hogy mindig jól érezzék magukat és legyen hozzá kedvük, de akkor is egy 600 kilós állatot kell kordában tartani.”

Amilyen nagy állat a ló, olyan kényes. Nagy odafigyelést igényel a gondozása. Anna ezzel tisztában van, megtesz mindent azért, hogy kedvencei jó egészségnek örvendjenek. Edzések után például mindig masszázzsal jutalmazza őket, de Bemer terápiát is alkalmaz náluk. Utóbbi vérkeringés-serkentő hatású, elősegíti az anyagcserét, valamint a sejtaktivitást és ezzel a regenerációs és gyógyulási folyamatokat. „Tisztában kell lenni azzal, hogyan tudjuk megfelelően gondozni a lovat. Ez nem olyan egyszerű, mint egy ember esetében, aki meg tudja mondani, hogy hol fáj. A ló nem tudja megmondani, ha valami baj van, így a lovasnak kell tudnia, mikor, mit kell tenni. Ha pedig a gond már látható, akkor rögtön az első jelre reagálni kell. Ilyen szempontból ez egy nagyon összetett sport. Nem elég ráülni a lóra, rengeteg dologra oda kell figyelni” – magyarázta.

Bár Anna kicsit sem egyszerű hobbit választott magának, azt mondja, minden fáradságot megér. „Amikor az akadály felett vagy és repülsz, annál jobb érzés nincs. De azt is nagyon szeretem, amikor csak úgy felülök a lovamra és lovagolok. Mindkét lovam más vérmérsékletű.

Lafayette nagyon energikus, és amikor egy lónak van energiája, az olyan, mintha egy sárkányt akarnál megfogni, és én ezt imádom.

Louis kicsit lustább típus. Ezt úgy tudnám jellemezni, hogy olyan, mintha el akarnál indítani egy autót, amiben nincs benzin. Vele kicsit nehezebb dolgom van, viszont megvan a tehetsége, így ki lehet hozni belőle a maximumot.”

Annának egyébként egy másik nagy szerelme is van, mégpedig a színjátszás. Kijárta a Dunaszerdahelyi Művészeti Alapiskola drámatagozatát, illetve még most is visszajár a színjátszó csoportba. Több alkalommal volt már statiszta, legutóbb egy Szlovákiában forgatott angol film kiemelt statisztája volt, mely a holokauszt történetét dolgozta fel. A fiatal lány rajong a színjátszásért, a színpadi létért, mégis győzött nála a díjugratás. Tudja, a kettő együtt nem menne, hiszen a sport, melyet választott teljes figyelmet és odaadást igényel. „A színészkedést szintén nagyon szeretem, de nem bántam meg, hogy a lovaglást választottam. Ha újrakezdhetném, ugyanígy döntenék” – zárta beszélgetésünket.