Amikor a fasisztákkal és a Ficóékkal kell egyetérteni egy magánszférában turkáló törvény kapcsán

Lajos P. János | 2020. szeptember 4. - 13:07 | Vélemény

Szomorú volt hallgatni szerdán a parlamentben az ĽSNS-s Stanislav Mizíket. Szomorú, mert sok mindenben egyet lehetett vele érteni abban, amit az úgynevezett spicli-törvényről, vagy ahogyan „anyakönyvezve” hívják, az elektronikus kommunikációról szóló törvény módosításáról mondott. És szomorú dolog, amikor egy echte fasisztával kerül egy hajóba az ember, nem beszélve arról, hogy ebben a hajóban ülnek a volt és a jelenlegi smeresek is. Még szerencse, hogy a köztársasági elnök is megvétózta, csak kár, hogy a koalíciós többség egy laza mozdulattal és 84 igen szavazattal újra elfogadta.

Amikor a fasisztákkal és a Ficóékkal kell egyetérteni egy magánszférában turkáló törvény kapcsán
Fotó: TASR

De miről is van szó? A kormány ugye szeretné tudni, ha valamelyik elkóborolt állampolgára úgynevezett „vörös országba” kóborolt, vagyis olyan helyre, ahol nagyon magas a COVID-fertőzöttek száma és aránya. Jelenleg már több a világon a „kockázatos” ország, mint a nem kockázatos, és az uniós országok közül is egyre többet sorolnak a kockázatosak közé a szlovák hatóságok. Például már Franciaország, Hollandia vagy Spanyolország is ilyen országnak számít, a fertőzöttek számának gyors emelkedését nézve azonban csak idő kérdése, hogy például Magyarország vagy Csehország is elkezd bevörösödni.

De vissza a törvényhez:

a kormány szerint a mobiltelefon, pontosabban az abban lévő SIM-kártya jó tájékoztatást nyújt arról, hogy a gazdája hol jár,

mivel a roaming használata során bejelentkezik az adott ország mobilhálózatába, amiről a hazai operátora tudomást szerez, és megkapja a lokalizációs adatokat. Már csak el kell kérni azokat, és lehet figyelmeztetni a mobil tulaját, ha pedig nem reagál, akkor meg lehet bírságolni.

Ez az elmélet, a gyakorlatban azonban ez kicsit máshogy működik, és hát a törvénymódosítással más – adatvédelmi – problémák is vannak.

Vajon kié a SIM-kártya?

A gyakorlat: egy embernek sokszor több telefonszáma, több SIM-kártyája is van. Például, ha ő vette a gyerekeinek vagy akár egész családjának a telefont, vagyis akár 3-4-5 SIM-kártya is van a nevén. De ismerhetünk olyan embert is, akinek egyetlen SIM-kártyája sincs hivatalosan, mert szolgálati telefont használ, amit a cége vagy a munkaadója fizet.

Elképzelhető - és nem is valószínűtlen - egy olyan, kicsit még ennél bonyolultabb eset is, hogy valakinek több SIM-kártyája is van, ám az, amelyet ő maga használ, nincs a tulajdonában, az egy céges, szolgálati kártya.

Ebből levonható az a következtetés, hogy a SIM-kártya tartózkodási helye nem minden esetben azonos a tulajdonosa tartózkodási helyével, sőt. Ilyenkor kinek küldik a bírságot, ha a kártyatulajdonos nem jelentkezik a közegészségügyi hivatal felszólítására?

A karantén megsértése miatt, aminek elrendelésére és ellenőrzésére ezt a törvényt megalkották, ugyanis akár 5 ezer eurós bírságot is kiszabhat majd a hivatal.

Most akkor hol van a telefon?

A másik probléma a határ menti térségekben jelentkezhet. A telefonnak ugyanis van egy olyan tulajdonsága, hogy az erősebb jelű adóra jelentkezik be, mindegy, hogy az a határ melyik oldalán van. Így könnyen előfordulhat, hogy valaki a Duna szlovákiai oldalán van, de hirtelen azt látja, hogy roamingban telefonál egy magyarországi szolgáltatón keresztül, vagy pedig

átmegy a dél-komáromi Tescoba, és ott még mindig a szlovákiai szolgáltatóján keresztül bonyolítja a hívást.

Ugyanez megeshet nyugatabbra is, a most piros Hollandia területéről hívhat németországi szolgáltatóhoz bejelentkezve, vagy fordítva: Németországban van, de holland telefontársaság közvetítésével.

Mihez is kellenek az adatok?

És ezek csak a törvény végrehajtásával kapcsolatos problémák. Nem szóltunk az adatvédelemről, ami legalább ugyanilyen fontos probléma. A magánélethez való jogot, a személyes adatok titkosságát bizonyos, indokolt, pontosan meghatározott esetben korlátozni lehet, ezt a köztársasági elnök is elismeri a törvény vétójához fűzött magyarázatában. Viszont szerinte ebben az esetben a törvényalkotó nem tett meg mindent azért, hogy világosan elmondja, mire is akarja felhasználni az így megszerzett adatokat. A törvényben arról van szó, hogy az adatok arra kellenek, hogy az állam célja az adatokkal „az emberek védelme”, vagy „a fenyegető veszély vagy az életveszély és az egészség veszélyeztetésének elhárítására hozott intézkedések meghozatala a rendkívüli vagy szükséghelyzet idején”.

Vagyis egy szó sincs arról a törvényben, hogy azt akarja megnézni az állam, hol járt az illető, és esetleg megbírságolják, ha nem tartja be az előírásokat.

És ezt a törvényt újra, változatlan formában fogadta el 84 kormánypárti képviselő, még a szabadságjogokat gyakran védelmező SaS-képviselők is lazán megszavazták. Az ellenzék, amelyet jelenleg ugye a Smer, a soft-Smer és az ĽSNS alkot, meg nemmel szavazott. Persze, nincs kétségünk afelől, hogy ha a jelenlegi ellenzék kormányozna, akkor ők is határozott igennel küldtek volna tovább egy hasonló célú, de még ennél is alkotmánysértőbb jogszabályt.

Kicsit fejre állt a világ. Bízzunk benne, hogy az Alkotmánybíróság újra közbelép, és elmeszeli majd ezt a törvényt is, ahogy tette tavasszal, a koalíció első ilyen jellegű próbálkozásával. És méghogy nem lehet kétszer ugyanabba a folyóba lépni...

-lpj-