Amikor a „jobboldal” kinyírja a jobboldali médiákat

Magyarországon a nyomtatott sajtó tekintetében megszűnt a sajtószabadság, az elektronikus médiáknál pedig egy lépésre vagyunk ettől.

Amikor a „jobboldal” kinyírja a jobboldali médiákat
Fotó: ATV

Mik a független sajtó ismérvei? Először is az, hogy a lapok túlnyomó részt tényeket közölnek és a (kisebb részben jelen lévő) vélemények, háttérelemzések ideológiai, elvi alapon íródnak. Egy lap lehet liberális, konzervatív, bal vagy jobboldali irányultságú stb. Ebből a szempontból mérlegeli, értékeli a politikai, gazdasági, kulturális fejleményeket.

Tehát véletlenül sem egy liberális, szocdem vagy konzervatív párt irányvonalát követi, hanem azokat az elveket, ideológiákat, amelyekre (elvileg) ezek a pártok épülnek.

Namármost, ha a politikusok szembe mennek ezekkel az elvekkel, akkor borítékolható a kritika. A jobboldali konzervatív Wall Street Journal simán keményen nekimegy egy republikánus elnöknek, ha az szembe megy a szabad piacgazdaság és szabadkereskedelem, az alacsony adók és karcsú állam, kiegyensúlyozott költségvetés stb. alapelveivel. Trump kap is tőlük hideget-meleget, de az ifjabb Busht sem kímélték, ha adott rá okot. Sőt, az is előfordul, hogy egy tekintélyes lapnak különböző ideológiai hátterű kommentárírói is vannak, a döntően baloldali (az amerikai szóhasználatban liberális) The New York Times hasábjain például rendszeresen megjelennek konzervatív vélemények is.

Másodszor, a média ellenőrző szerepet tölt be, különösen a kormányzó pártokkal, politikusokkal szemben.

Ezért a nyugati demokráciákban teljesen természetes, hogy egy jobboldali lap oknyomozó cikksorozatban leplezi le a jobboldali politikusok korrupciós ügyeit vagy fordítva, a baloldali teszi ezt a baloldali politikussal. De ha a politikusi félrelépések leleplezése a másik oldalról jön is, valamirevaló média semmiképen sem hallgatja el és takargatja a „saját” oldalának szennyesét.

Harmadszor, a médiákat jórészt az előfizetők és a magáncégektől érkező hirdetések tartják el.

Persze előfordul, hogy gazdasági nehézségek vannak és beszáll egy befektető, megmenteni a lapot, de ő többnyire szintén a szabad piacon szerezte a pénzét sikeres vállalkozással.

Negyedszer, a lapot az újságírók írják, a tartalomról a szerkesztőségekben döntenek, politikai nyomásnak helye nincs.

Nem a kormánynak felelnek, hanem az olvasóknak, meg a tulajdonosnak, de ez utóbbi is a piacból él, hacsak nem hobbiból vesztegeti a pénzét kedvenc médiájára.

Persze a helyzet sehol sem ideális, Nyugaton, a bejáratott demokráciákban is akadnak kivételek egyik-másik fent felsorolt szabály alól,

de olyan sehol sincs, hogy a médiák túlnyomó többsége szembe menne az összes fenti szabállyal.

Márpedig Magyarországon az elmúlt években épp egy ilyen szerkezetű média-világ alakult ki, s ez nem a nyugati demokratikus, hanem a keleti diktatórikus mintákat követi. Ami kialakult, az nem „jobboldali média túlsúly”, hanem a fideszes lakájmédia/propagandamédia túlsúlya, aminek köze sincs a sajtószabadsághoz.

Először is a Fidesz vagy netalán Orbán Viktor bírálata ismeretlen az olyan fideszes médiáknál, mint a TV2, az Echo TV, a Ripost, a 888.hu, a Magyar Idők, stb. Röhejes, hogy lassan már kilenc éven vannak hatalmon, de ezek a médiák még mindig az ellenzéket támadják, meg Sorost, az EU-t, stb., szóval mindenkit, csak az Orbán-pártot nem. Pedig lett volna miért bírálni a 2010 utáni Orbán-kormányokat jobboldalról, főleg gazdasági intézkedéseik, a jogállam és a demokrácia leépítése meg a hatalmas korrupció miatt is. A hírhedt 2015-ös „G-nap” után, Simicska Lajos médiabirodalma pontosan erre állt át, de Orbánék idei újabb választási győzelme után az oligarcha végleg bedobta a törülközőt. A Magyar Nemzet és a Heti Válasz megszűnt, a Hír TV meg visszakerült fideszes kezekbe és újra az állami propagandagépezet részévé vált. Ezzel paradox módon a Magyarországon jobboldalnak tartott Fidesz (valójában nem az) nyírta ki a valódi jobboldali média maradékát.

Másodszor, elmondhatjuk, hogy ezzel a lépéssel a hatalmas túlsúlyba került fideszes médiának esze ágában sincs ellenőrző szerepet betöltenie, lépjen bármit is Orbán, mindig mellette állnak, legyenek akármilyen korruptak, semmi következménye nem lesz, be sem kerül a hírekbe.

Harmadszor, újabb abszurdumként egy olyan médiabirodalom alakult, amelynek nincs szüksége előfizetőkre, olvasókra, nézőkre, hallgatókra. Persze nem árt, ha vannak, de a fő bevételi forrást az állami pénzek jelentik, közvetve vagy közvetlenül. Közvetlenül úgy, hogy Magyarországon a régióban egyedülálló hatalmas állami hirdetési piac alakult ki, adófizetői pénzből „állami hirdetés” vagy a „tájékoztató kampány” gyanánt jórészt fideszes pártpropagandát tolnak és jól megpakolják vele a lakájmédiáikat. Ehhez járul az is, hogy az összes közintézmény kötelezően előfizet a kormánypárti médiára és kötelezően lemondja a független, ellenzéki termékek előfizetését. Közvetve meg úgy, hogy ezeket a médiákat kizárólag fideszes oligarchák és strómanok birtokolják, akik az állammal üzletelve gazdagodtak meg, többnyire uniós pénzből finanszírozott közbeszerzéseket „elnyerve”, így hálából tolhatnak némi pénzt a mellékzsebből vett médiáikba szerezve pár jó pontot a kedves vezetőnél. Emellett a Fidesz-közeli üzleti világ persze nagyon jól tudja, hogy milyen médiákban illik hirdetni és milyenekben nem. De ennél is tovább mennek, a saját holdudvaron kívüli magánszférát is bezsarolják, tudtukra adva, hol illik és hol nem hirdetni. Ellenkező esetben ne számítsanak állami megrendelésre, és a szabályozási környezeten is tud a kormány csavarni…

És végül, negyedszer, a lakájmédiánál dolgozókat nehéz újságírónak nevezni, mert a tartalomról nem szabadon döntenek, hanem a pártközpontból ukázba kapják (gyakran a médiák vezetőin keresztül), sőt sokszor már a cikkek is a kormány propaganda osztályáról jönnek, az „újságíró” így nem is írja őket, csak az adott formátumhoz szerkeszti – tartalmilag nem nyúlhat bele.

Akkor vegyük sorra, mi tartozik ehhez a fideszes propagandagépezethez, illetve többnyire jóval egyszerűbb felsorolni, hogy mi nem. Ami a nyomtatott sajtót illeti, itt mára teljes a dominancia a közéleti napilapok piacán egyetlen egy sajtótermék, a Népszava nem része a fideszes médiabirodalomnak. De ez sem nevezhető teljesen függetlennek, mert a tulajdonos, az egykori MSZP-pénztárnok, Puch László egyik cége, aki piaci pletykák szerint fideszes segítséggel vette vissza a lap kiadóját. (2010 előtt Magyarországon Puch-Simicska tengelyről beszéltek az MSZP-s és FIDESZ-es pártpénztárnokokról elnevezve, az elv az volt, hogy 70:30 arányban osztoznak a pártok az állami pénzeken attól függően, ki van épp kormányon és ellenzékben). A Fidesznek is érdeke lehet fenntartani a sajtószabadság látszatát, ennek lehet része a Népszava a rendszeren belül, és pár hetilap: HVG, 168 óra, ÉS, Magyar Narancs – ez utóbbiak nem részei a rendszernek, de úgyis csak elzárt nagyvárosi értelmiségi katakombákban olvassák őket a fogyatkozó előfizetők, akik a büdös életben nem fognak a Fideszre szavazni. Még Putyin Oroszországában is vannak független médiák (Novaja Gazeta, Echo Moszkvi rádió, Dozsgy TV) éppen azért, hogy kitehessék őket a kirakatba, lám nálunk sajtószabadság van, nincs itt semmi probléma…

De akkor nézzük a napilapok piacán mi áll szemben a kérdésesen független Népszavával. Mivel a Népszabadság és a Magyar Nemzet megszűnt, ezért kizárólag fideszes lapok fideszes oligarchák és strómanok kezén. Az összes megyei, regionális napilap, főleg Orbán legfontosabb strómanja, Mészáros Lőrinc birtokában. Az ő Opimus részvénytársasága által megvett Mediaworks birtokolt a 19 magyarországi regionális napilapból 14-et, továbbá Orbán kedvenc lapját az országos Nemzeti Sportot, a Világgazdaságot, meg közben még Mészáros megvette az Echo Tv-t is. A TV2-tulajdonos Andy Vajnánál van a Kisalföld és a Délmagyarország, de az egyik legnagyobb bulvárlap a Bors is. A maradék három vidéki napilap (Észak-Magyarország, Kelet-Magyarország, Hajdú-Bihari Napló) az osztrák Heinrich Pecina érdekeltsége, korábban ő zárta be a Népszabadságot és ő adta el a Mediaworks-öt Mészáros Lőrincnek… A megyei lapok esetében nem árt megjegyezni, hogy gyakran 30 ezer feletti példányszámban keltek el, sőt a legolvasottabb Kisalföld 50 ezer fölötti olvasottságával már évek óta a legnagyobb közéleti napilap volt az országos politikai napilapokat is megelőzve.

Az elektronikus médiák piacán sem sokkal jobb a helyzet. Országos lefedettségű független rádió jelenleg nincs. A televíziók piacán a német tulajdonú RTL Klub az utolsó független bástya országos lefedettséggel, és kritikus (nagyon népszerű) híradókkal. Ott van még az ATV is, csakhogy kevesebb fogyasztóhoz jut el és 2003 óta a protestáns pünkösdista-karizmatikus Hit Gyülekezete mozgalom tulajdonában van, amelyhez az Orbán kormány mindig meg tudta találni az utat, ha akarta. Ezért az ATV az egyház állami támogatásával, az állami hirdetések megjelenésével stb. a rendszer részévé tehető, még ha maradnak is kritikus műsorai és műsorvezetői. Vagy ki lehet szorítani őket a különböző televíziós csomagokból, azok egy részéből. Szemben meg ott áll a teljes „közszolgálati” média (így idézőjelben, mert kormányzati propaganda médiáról van szó), a TV2, az Echo TV és most már újra a Hír TV is. Vagyis gyakorlatilag elég kinyírni az RTL Klubot, és Magyarországon általában véve vége a sajtószabadságnak!

Simicska összeveszésének Orbánnal állítólag része volt, hogy a 2014-es választások utáni találkozójukon Orbán azzal állt elő, hogy meg kellene venni az RTL Klubot, amelynek vételárát Simicska akkor 100 milliárd forintra saccolta, mire Orbán azt mondta: “Nem baj, megveszi majd nekem a Roszatom”. Ha ez – vagy valami hasonló – bekövetkezne, akkor az utolsó védelmi vonal az internet lenne. Ez az egyetlen terület, ahol a Fidesz nem tudott nyomasztó fölényre szert tenni. A hagyományos módszerek itt kevésbé működnek. Nem lehet egyszerűen áthangolni egy megvett hírportált, mert az olvasók többsége gyorsan átpártolhat máshová, ugyanez a helyzet a bezárással is, és szükség esetén akár külföldi szerverekről is üzemeltethetők kritikus internetes újságok. Csakhogy a hozzáférés itt korlátozott, széles társadalmi rétegek nem a neten szerzik be az információikat (mert nincs hozzáférésük vagy nem tudják használni), illetve nem ismerik az ott lévő független sajtótermékeket.

Általánosságban elmondható, hogy Simicska médiabirodalmának az összeomlása volt az utolsó előtti szög a magyaroroszági sajtószabadság koporsójába, az utolsó az RTL Klub kicsinálása lenne. Az internetes sajtótermékek, illetve pár független, elenyésző példányszámban elkelő hetilap képtelen lenne ellensúlyozni a fideszes propaganda-gépezetet, amely hatalmas forrásokkal rendelkezik és immár nyomasztó fölényben van a nyomtatott sajtó és az elektronikus médiák piacán egyaránt, miközben számolatlanul költheti tovább az adófizetők pénzét médiabirodalmára.