Amikor a kormányfő hormonjai döntenek az iskolanyitásról

Ardamica Zorán | 2020. december 3. - 15:09 | Vélemény

Az ugyebár világos, hogy noha legfelsőbb szinten olyanok is végeznek lelkiismeretes munkát, akik értik a szakmájukat, az oktatással kapcsolatban mégis azok a személyek hozzák a döntéseket, akik iskolát nem láttak belülről soha (kivéve, amikor nem sikerült ellógniuk az utántanítást… no, nem látszik meg rajtuk), de legalábbis a működésével és belső logikájával, valamint az egyes iskolatípusok között működtetési és lényegi különbségekkel nincsenek tisztában.

Amikor a kormányfő hormonjai döntenek az iskolanyitásról
Fotó: TASR

Ha eddig nem lenne evidens, akkor a mindenhez is legjobban értő szlovák miniszterelnök tegnapi terve, miszerint majd ő megmutatja az iskolaügyi miniszternek, hogy azért is le lehet tesztelni minden gyereket szülőstül, kiskutyástul, nagymamástul, szőröstül-bőröstül tesztek és szülői beleegyezés, stáb és veszélyeshulladék-kezelés és satöbbi nélkül, de azonnal, akkor most már legyen nyilvánvaló.

Ám a dolognak csak diszkrét (őőő… izé… nem diszkrét, de a lényegi konfliktushoz képest az) bája, hogy épp egy országnyi gyerek és szülő issza a miniszterelnök nárcizmusának keserű levét, hiszen neki tökmindegy, ha akár sosem nyitnak ki a sulik. Nem érdekli. Nem érdekli őt senki.

Az eljárás lényege, hogy koalíciós partnere, az SAS, valamint annak főnöke mert neki ellentmondani, így aztán most reakcióként hisztizik, s kin tudja éppenséggel levezetni felgyülemlett hormonjait? Hát a leginkább kézre eső és legkisebb hatalommal rendelkező SAS-es miniszteren, az oktatási Gröhlingen.

Hallva az egyébként olykor reálisan improvizáló tárcavezető jövőbeli, rendszerszerűeknek nem tartható terveit nem nagyon esik nehezemre megfeledkezni a sajnálatáról, viszont az mégiscsak botrány, hogy egy piszlicsáré Sulík-Matovič csörte áldozata egy komplett nemzedék legyen. Az ugyanis feltételezhető, hogy a kormányfő befolyásának, netán pénzének hála a saját lányai iskolájában esetleg sikerrel járhat – mondjuk, egy vak lóért nem adnám, ha ott se… –, nem valószínű azonban, hogy ezt az elitiskolákon kívül véghez lehet vinni. A bejárókkal, kollégiumokkal rendelkező középiskolákban, a hátrányos helyzetű gyerekekkel teli iskolákban, a vidéki kicsi sulikban, de még a művészeti alapiskolákban sem. Nem életszerű, hogy pl. egy egyedülálló szülő egyik alapsulis gyermekével lakóhelyén vegyen részt tesztelésen és ugyanabban az időben középiskolás másik gyermeke 200 km-re eső alma materében is, főleg nem hétvégén, amikor amúgy sem lehet közlekedni. Ám ez csak egyetlen gyakorlati példa a lehetetlenségre.

Én már nem is keresek logikát a naponta változó, de működésképtelen intézkedésekben sem szülőként, sem pedagógusként, mert csak egyetlen idegrendszerem van, javaslom, más érintett se tegye, ha jót akar saját mentális állapotának.

Kivéve a választott politikusaink, ők viszont sürgős hirtelenséggel kezdjenek el logikusan, racionálisan és a szakembereket komolyan véve gondolkozni és döntéseket hozni, különben mi itt, „lent” nem állunk jót magunkért.