Amint az várható volt, Ficót nem sikerült eltávolítani a miniszterelnöki székből

2016. szeptember 23. - 16:38 | Belföld

Ezúttal sem sikerült leváltani a kormányfőt – Robert Fico továbbra is marad a helyén.

Amint az várható volt, Ficót nem sikerült eltávolítani a miniszterelnöki székből
Fotó: TASR

A kormányfő leváltását korábban az ellenzék kezdeményezte a Bašternák-féle adócsalási botrány miatt.

A miniszterelnök a parlament július eleje után pénteken folytatódott rendkívüli ülésén azt mondta, teljesen felesleges és indokolatlan megkísérelni őt leváltani, ráadásul ezt olyan politikusok teszik, akik megbízhatatlanok, és csak a politikai védettségüket szeretnék kiépíteni hosszú távon.

Fico úgy látja, hogy több ellenzéki képviselő esetében bűncselekmény elkövetésének alapos gyanúja merül fel, illetve az ellenzék próbálkozása mögött másik indokként a választások utáni csalódottságukat véli felfedezni.

Fico felszólalása után a kormányfő javaslatára a kormány tagjai és a koalíciós képviselők többsége távozott az ülésteremből.

A miniszterelnök leváltásához 76 érvényes szavazatra lett volna szükség. A képviselők közül csupán 36-an szavaztak Fico leváltása mellett, 78-an ellene voltak.

Az ülésen egyébként nem jelentek meg a Kotleba-vezette ĽSNS párt képviselői.

Daniel Lipšic, az OĽaNO-NOVA távozó képviselője kihasználta az alkalmat, és a szavazás előtt elbúcsúzott a parlamenttől. A képviselő sok sikert kívánt az országnak és képviselőtársainak, illetve elnézést kért mindenkitől, akiket valaha megbántott.

Daniel Lipšic csütörtökön lemondott képviselői mandátumáról, miután pár napja halálra gázolt egy gyalogost Pozsony belvárosában.


TASR/para