Andrej Kiska: Az oktatásnak az ország prioritásai közé kell tartoznia

2018. szeptember 3. - 16:58 | Belföld

Az oktatás az ország prioritásai közé kell, hogy tartozzon, mert az csakis az oktatás által haladhat előre. Ezt Andrej Kiska államfő mondta a kassai Staničná utcai alapiskola hétfői tanévnyitóján.

Andrej Kiska: Az oktatásnak az ország prioritásai közé kell tartoznia
Fotó: TASR/František Iván

„Vissza kell adni tiszteletet a műveltségnek és a tanári pályának, hogy mindenki – és ne csak a választások előtt vagy csak sok idő elteltével – tudatosítsa, hogy az iskolaügynek a prioritásunknak kell lennie. Kis ország vagyunk, kitűnő oktatásra van szükségünk. Ez az előrehaladásunkhoz vezető egyetlen út. Sajnos, a teszteken el szoktunk maradni, és még mindig nem érünk el eredményeket. A kívánt iskolareform továbbra sem valósult meg”

– közölte Kiska az újságírókkal.

Az államfő hangsúlyozta: amilyen az oktatás, olyan az ország. Államfőként a műveltség iránti tisztelet megszűnését tartja a legnagyobb problémának.

A kassai iskolalátogatás után az államfő a Talentum csapat tagjaival is találkozott. Délután Kiska Szepsiben (Moldava nad Bodvou) is látogatást tesz, ahol a város képviselőivel találkozik, illetve a helyi közösségi központba és két óvodába is ellátogat.

(MTI)