Andrej Kiska találkozott azzal a 10 éves kislánnyal, aki megható levelet írt neki

Andrej Kiska államfő fogadta az elnöki palotában azt a 10 éves pozsonyi kislányt, Kristínkát, aki egy levélben arról írt neki, hogy az osztálytársai kinevetik amiatt, hogy elnök akar lenni.

Andrej Kiska találkozott azzal a 10 éves kislánnyal, aki megható levelet írt neki
Fotó: KPSR

Kristínka csütörtökön kipróbálhatta, milyen az elnöki székben ülni, s körbevezette osztálytársait az elnöki palotában.

Fotó: KPSR

Fotó: KPSR

Az államfőnek nagyon tetszik, hogy „gyermekeinknek ekkora önbizalma van, s akaratuk arra, hogy amit kigondolnak, véghez is visznek“.  Kiska azt is kiemelte, hogy egy gyerek érdeklődik a politika iránt, s a leglényegesebb az, hogy egy lányról van szó.

„Úgy vélem, hogy kevés nő van a politikában, még több érzelemre, megértésre lenne szükség – a nőket ez jellemzi. Ez nekem hiányzik. De remélem, hogy a közeljövőben több nő kezd el politizálni“ – mondta Kiska, aki azt is kiemelte, hogy egyszer még nő állhat az ország élén.

A Kristínkával érkező gyerekek megtekinthették azokat a helyiségeket is, ahol az elnök a külföldi kollégáit, a kormányfőt fogadja, s oda is benézhettek, ahol a sajtótájékoztatók folynak. Kristínka kipróbálhatta azt is, milyen az irodájában lenni.

Fotó: KPSR

Az elnöki palotát más gyerekek is körbejárhatják a Nyitott Kapuk Napján, ami minden évben, az elnök beiktatásának évfordulóján van.

TASR/para