Ankarát méltatta Bono a szíriai menekültek befogadása miatt

2016. április 4. - 08:53 | Kultúra

A szíriai menekültek befogadásában vállalt szerepe miatt méltatta Bono, a U2 ír rockegyüttes énekese Törökországot egy Ahmet Davutoglu török miniszterelnök internetes oldalára vasárnap feltöltött videofelvétel tanúsága szerint.

Bono és Davutoglu a miniszterelnök felesége társaságában vasárnap Ankarában találkozott.

A beszélgetésen a zenész kifejtette, mély benyomást tett rá a török nép nagylelkűsége, amelyet kivételesnek és elegánsnak nevezett. "Az évek óta tartó (szíriai) konfliktust követően az embereket még mindig szívesen fogadják minden városban és faluban" - fejtette ki Bono.

Bono úgy vélte, "a világnak meg kell értenie, hogy jelenleg milyen nehéz a török népnek".

Davutoglu kiemelte, hogy Törökország területén egyetlen "arabellenes, Szíria-ellenes vagy menekültellenes demonstráció sem történt" azóta, hogy az ország szíriai menekülteket fogad be területére.

Törökország jelenleg mintegy 2,7 millió szíriai menekültnek ad otthont, és hétfőtől kezdődően a március közepén létrejött EU-török megállapodás értelmében elvileg megkezdődik az Égei-tengeren a görög szigetekre március 20. óta érkezett, a görög hatóságok által elutasított menedékkérők és a menedékjogi kérelem benyújtásától elzárkózó illegális határátlépők visszaküldése Törökországba.

A görögországi visszaküldésekkel párhuzamosan elvileg a szíriai menekültek Törökországból az EU területére történő legális áttelepítése is megkezdődik hétfőn.

A török külügyminisztérium határozottan visszautasította szombaton az Amnesty International (AI) jogvédő szervezet azon pénteki állításait, amelyek szerint Törökország naponta mintegy száz olyan szíriai menekültet fordított vissza erőszakkal szülőföldjére idén január közepe óta, aki nem regisztráltatta magát a hatóságoknál.


MTI/para

Címkék: Bono, menekültek