Annyi exfőrendőr kerülhet fogságba, hogy a fele is sok

2020. december 4. - 09:58 | Belföld

Úgy lett, ahogy a nyomozók csütörtökön este kérték: az illetékes ügyész vizsgálati fogságba helyezné Milan Lučanský volt országos rendőrfőkapitányt, és azokat a további személyeket, akiket a Júdás nevű rendőrségi akció során fogtak el. Erről Jana Tökölyová, a Főügyészség és a Speciális Ügyészi Hivatal szóvivője tájékoztatott.

Annyi exfőrendőr kerülhet fogságba, hogy a fele is sok
Fotó: TASR

„Az ÚŠP ügyésze péntek reggel - korrupciós ügyek és más bűncselekmények miatt - hét személy vizsgálati fogságba helyezését indítványozta” – közölte a szóvivő.

Michal Slivka, az Országos Rendőr-főkapitányság (PPZ) szóvivője csütörtökön arról tájékoztatott, hogy nyolc személy ellen indult büntetőeljárás. Olyan személyekről van szó, akik korábban vagy még most is vezető beosztásban dolgoztak vagy dolgoznak a rendőrség kötelékében, az SIS-nél vagy a Pénzügyi Igazgatóság Bűnügyi Hivatalánál. A nyomozó szerint a gyanúsítottak hosszabb időn át folytattak törvényellenes tevékenységet, legalább nyolc ügyben indul ellenük eljárás.

Korábban írtunk arról, hogy november második felében a Legfelsőbb Bíróság szenátusa arról döntött, hogy előzetesbe helyezik Lučanský elődjét, Tibor Gašpar volt országos rendőrfőkapitányt és más, a Tisztítótűz fedőnevű akció keretében őrizetbe vett volt magas rangú rendőrtisztet.

(tasr/para)