Aranyrudakat találtak Kajetán Kičura széfjében!

2020. június 17. - 11:58 | Belföld

Lesz mit megmagyaráznia az Állami Tartalékalap korábbi vezetőjének, akit a Matovič-kormány hívott vissza funkciójából. A letartóztatott Kajetán Kičurához már korábban is izmos pénzmozgásokat kapcsoltak, most azonban az Aktuality.sk információi szerint aranyrudakat találtak egy biztonsági szekrényében.

Aranyrudakat találtak Kajetán Kičura széfjében!
Kajetán Kičura (Fotó: TASR)

A portál több, egymástól független megbízható forrásra hivatkozva közölte, hogy több tucatnyi aranyrúdról van szó, melyek együttes értéke elérheti az 500 ezer eurót.

Kajetán Kičurát áprilisban helyezték vizsgálati fogságba, amikor korrupcióval és pénzmosással gyanúsították meg. A korrupciós ügy másik gyanúsítottja egy bizonyos Miroslav Solava, akitől Kičura több mint 220 ezer eurónyi kenőpénzt kaphatott, noha mindketten állítják, csupán kölcsönről volt szó. Kičura édesapjának számlájára ugyanakkor 2017 márciusa és augusztusa között hat részletben érkezett meg a fent említett összeg, a számlához pedig Kičurának is hozzáférése volt. A pénz Solavától érkezett.

A járványhelyzet elején, még a Pellegrini-kormány idején felmerült, hogy Kičura megdrágított, ráadásul rossz minőségű védőfelszerelést vásárolt az Állami Tartalékalapnak. A rendőrség ez ügyben is nyomoz.

Amikor pedig a tartalékalappal kapcsolatban mindenki azon csámcsogott, hogy ott a vezetőség bakit bakira halmozott, Kičura fia a fővárosban vett pár lakást. És még csak hitelre sem volt szüksége.

Tavaly ilyenkor viszont még alkotmánybírónak készült Kajetán Kičura, aki az egyik jelölt volt a kiterjedt alkotmánybíró-választáson, hasonlóan Robert Ficóhoz.

Kapcsolódó cikkek:
Beleférhet egy borítékba 1750 darab 100 eurós bankjegy? A smeresek bukott embere még a nyugdíjas apját sem kíméli
Felakasztotta magát a férfi, aki áron alul adott el lakásokat Kičuráéknak

(Aktuality.sk)