Aratóünnepélyek, templomi búcsúk ideje

2019. július 20. - 11:22 | Kultúra

Csallóközi lenyomatok XLIII.

Aratóünnepélyek, templomi búcsúk ideje

A kisgazdapárt Dunaszerdahelyen aratóünnepélyt tartott az árucsarnok helyiségeiben. „Nagy felvonulás volt, csikós, felvirágozott aratókocsi, magyarruhás lányokkal és persze cigányok is.” A jól sikerült mulatságot Szakáll Balázs, Kosztra András és Aubrunner Emil urak rendezték.

Egyházgellén, a szövetkezet kerthelyiségeiben a Dunaszerdahelyi Műkedvelő Gárda kabaréjával egybekötött kerti mulatságon szórakoztak a helybéliek. A műsorkínálat gazdag volt: tekeverseny, tombola, amerikai árverés, világposta, szépségverseny, férfi csúnyaságverseny, lepényevés, zsákbafutás, jövendőmondás stb. A tiszta jövedelmet „a hősök emlékoszlopa alapja javára” fordították a szervezők.

A szentmihályfai fogyasztási szövetkezet üzletvezetői állásra pályázatot hirdetett. Az ajánlott javadalom: havonként 200 (kétszáz) korona, 2 (két) százalék forgalmi jutalék, 1 (egy) szoba, konyha, kamara melléképülettel, kert, 2 (két) öl fa. Óvadék 1000 (egyezer) korona.

Közlemény: „A Komáromi Ármentesítő Társulat értesíti az érdekelteket, hogy a Nemesócsa–Gúta közti országúton a 17. km-nél hidat épít. A forgalom a kisegítő hídon lesz lebonyolítva.”

Nagyboldogasszony napja, augusztus 15-e a Dunaszerdahelyi járásban több helységben a templomi búcsúk ideje. A Csallóközi Hírlap kommentárja írja 1925-ben: „Nevezetes ünnepünk ez minékünk magyaroknak. Szent István király ajánlott bennünket Nagyasszonyunk kegyelmébe, és ő kérte, hogy legyen a mi Patrónusunk. Kérjük mi is Boldogasszony anyánkat, hogy minden viszontagságos időben terjessze ki védőszárnyait gyermekei felett.”

Az előző részek:

Csallóközi gazdahírek 1910-ből
Neves dunaszerdahelyi zsidók
Jókai emlékezete
Száznyolcvan éve született Kalocsa Róza
A Csallóközt is bejárta a világhírű olasz földrajztudós
Nyolcvan évvel ezelőtt nyílt meg az első csallóközi középiskola
A dunaszerdahelyi Berger Lipót korszakalkotó találmánya
Kisváros a vidék közepén
Víg, bohókás Szilveszter-estek 1925-ben
Magyarország monographiája
Saul nagymagyari fiai
Maga alá temette a bedőlt fal
Felmetszette a hasát az öreg juhász
Ketten udvaroltak egy lánynak Móroczkarcsán
Az első szlovák lap Dunaszerdahelyen
Vámbéry Ármin a francia császárnál
A Csallóközt sújtotta csapásokról
Déryné lucskos pástétoma
Shimmy, tangó, fox-blues
Országos vásár Nemesócsán
Recseg, ropog a vereknyei vasúti fahíd
Alsónyárasdon gyilkolt a vörheny
Templomépítés Nagymadon
Főispán, plébános és lelkész beiktatása
Vásárút irodalmi kincsei
A keresztény szociálizmus szolgálatában
Hirtelen halál Nagyudvarnokban
Prelúdiumok sorozata az élet
Tüdővész elleni liga Dunaszerdahelyen
Egy öreg halász halála Bősön
Magyar papokat a magyarságnak
Harangszentelés Légen és Kulcsárkarcsán
Alistál hitközség rabbijai
Országos katolikus tanítói segélyalap a 19. század végéről
Százhetven évvel ezelőtt végezték ki az előpatonyi Petőcz Györgyöt
„Árajánlat a Szent György-templommal történendő munkákra”
Megbokrosodott lovak gázolták el a kisfiút
Kútba ugrott a nemeshodosi cselédlány
Halál sótörővel és vaslapáttal
Egyesültek az alistáli, a tőnyei és a felistáli tűzoltók

Lelkes Vince