ARDAMICA ZORÁN: A sok-sok gyűlölködővel volna jó „foglalkozni”

Ardamica Zorán | 2015. augusztus 28. - 14:16 | Vélemény

Igen örvendetes hír, hogy végre az MKP is foglalkozik (pardon, nem „foglalkozik”, csak elítéli) egy olyan, a párthoz erősen köthető személy (volt államtitkár, járási elnökségi tag) szélsőséges megnyilatkozásával, amely – bár most lépett át látványosan egy határt – korábban ugyancsak sokszor mondott vagy írt európai demokráciában pártfüggetlenül is vállalhatatlan dolgokat.

ARDAMICA ZORÁN: A sok-sok gyűlölködővel volna jó „foglalkozni”
Fotó: wordpress.com

Sem Öry Péter, a párt országos alelnöke – akinek a „másik” portálon írt véleményéhez természetesen joga van –, sem pedig az „elkövető” Könözsi László nem vette észre, hogy nem mondhatják meg egy független, magánkézben lévő napilaplak, hogy mit, miről és hogyan írjon. Mert a véleményéhez, profiljához a lapnak is ugyanolyan joga van, mint nekik. Ez pedig akkor is fájdalmasan beszédes tény egy elvileg még papíron, viszont de facto már inkább csak egy-egy régióval „foglalkozó” országos kisebbségi párt vagy (hangsúlyozom: egyes) funkcionáriusai gondolkodásáról, ha éppenséggel az Öry által felvetett hiányérzet – mondjuk ki őszintén – indokolt lehetne. Balogh Zoltán magyar kultuszminiszteren is egy ország írótársadalmának és társadalmának szabad művészetben és véleményszabadságban hívő része röhögte magát a minap könnyesre a Tokaji Írótáborban közölt mondatai miatt. Meghatározta ugyanis a politikus pozíciójából, hogy a művészetnek, irodalomnak mi a feladata, mi az elvárás, mivel kell foglalkoznia. Erősen emlékeztetett az ötvenes évek kultúrterrorjának eszméire, miközben bizonyította, az utóbbi durván 100-150 év eszmetörténeti, esztétikai, kulturológiai és főleg irodalomtudományi, főként irodalomelméleti eredményeiről a pletyka szintjén sem hallott... Hát ugyanígy járt az MKP alelnöke, aki bár valóban létező hiányt fogalmazott meg, csak éppen a címzettet tévesztette el, mivel a bírált napilap – megtehetné ugyan, ha akarná, s illene is, hogy „foglalkozzék” augusztus huszadikával – nem egy közszolgálati, közpénzből fenntartott sajtótermék. Hogy aztán a mečiari idők kultúrpolitikájának és „kultúrafinanszírozásának” köszönhetően a kilencvenes évek közepe táján tönkrement szlovákiai magyar sajtótermékeket miért nem lehetett lábra állítani az MKP kormányzati szerepvállalásai alatt, az máig megválaszolatlan kérdés. Mindenesetre ennek a deficitnek a fényében kérhetne számon bármit is az MKP vagy annak (civilben?) alelnöke, ha emlékezne az ominózus időszakra.

De mindez csak egy mellékvágány a gondolatmenetben, amely azt illusztrálja, miként vélekedik az MKP vagy annak prominensei a szabadságról, illetve a nemzet – szabadság viszonyról, a két fogalom hierarchiájáról stb. Illetve, hogy mivel „foglalkozik”, amikor foglalkozik valamivel, akármivel.

Az ennél mélyebb probléma az, hogy a meggondolatlan Könözsi még meggondolatlanabb, egyenesen gyilkosságra buzdító szavai kellettek ahhoz, az MKP észrevegye azt, amit a sajtó, azon belül pl. a minimum nemzetárulónak már számos alkalommal kikiáltott, a nemzet ügyeivel mégis reményt keltően sokat foglalkozó Paraméter évek óta szakadatlanul szajkóz: valami nincs rendjén e párt soraiban. Lehet azt mondani, hogy ez most egyetlen embernek egy rossz, szellemileg megtántorodott pillanatában képernyőre vetett tévedése volna. De ez sajnos nem lenne igaz. Jómagam már szintén számos alkalommal szóvá tettem éppen Könözsi internetes eszmevillantásait cikkekben, kötetben, de semmi sem történt. Pedig az MKP-ban olvasnak – tudom, tudjuk.

Bizonyára nem véletlen az, hogy most sem Berényi elnök úr, vagy valamelyik a hat alelnök közül mossa a szennyest. Bárdos Gyula szólalt meg elnökségi tagként, az „idősebb” (elnézést, kedves Gyula, az idősebb jelzőért) „nemzedék” tagja. Annak, amelynek tagjai – az ex-államfőjelölt Bárdost logikusan kivéve – hivatalosan az utóbbi hónapokban, sőt években nem, vagy csak alig nyilatkoztak meg napi politikai ügyekben, s szakpolitikai kérdésekben szintén ritkán. Azokra gondolok, akik anno köztiszteletet vívtak ki maguknak és pártjuknak, s akik – még ha az ember olykor más véleményen volt is, van is – úriemberként és úri hölgyekként tudtak viselkedni. Persze, kellett az MKP-nak a fiatalítás, csak éppen nem ilyen. (Most itt nem leszek annyira tiszteletlen, hogy a kontraszt kedvéért egymás mellé írjak két nevet...)

A lényeg: az MKP és csatlós ificsapata számos olyan fiatalnak adott teret nem csupán a régiókban (köztük ügyesen, jobbikos recept szerint az igen elhanyagolt régiókban), hanem néha az országos politikában is, akik maguk vagy funklubjuk, sleppjük, talpnyalóik révén vállalhatatlan hangnemet és gondolatokat hoztak az MKP-s politikába vagy minimum annak külterületére. (Mielőtt a trollok mondják el, igen a másik magyar ügyekben is illetékes pártnak meg nincs, vagy gyakorlatilag láthatatlan az ifjúságpolitikája...)

Mert Könözsiből nem egy van ezen a területen. Ha az ember olvasott szlovákiai magyar portálokat az utóbbi években, akkor rengetegszer találkozott olyan kommentekkel a párthoz kapcsolható vagy azzal szimpatizáló ifjak és olykor idősebbek tollából (billentyűzetéből), amelyek – írja bár akár teológus, hiszen erre is volt szomorú példa... – simán kimerítik a gyűlöletbeszéd fogalmát. S azon túl, hogy egy ideje mintha a Paraméterről párthatározatban le lettek volna tiltva ezek a személyek, de máshol azért szorgalmasan uszíthatnak, nem történt az égadta világos semmi. A szóvivő Könözsi-ügyben mondott szavaival: nem „foglalkoztak” vele. Pedig a párt és az általa képviselt választók érdekében ezzel a jelenséggel, a szélsőségek felé tolódással, faji, nemi, politikai alapon való gyűlölködéssel érdemes lenne valamit kezdenie azoknak, akik felett még az adott banda nem vette át párton belül teljesen a hatalmat. Különben (nem először szólok!) át fogja venni és akkor a szlovákiai magyarságnak is lesz hivatalosan Jobbikja. Amihez a szlovákiai magyarságnak joga van, csak éppen szerintem nem érdemli meg ezt a büntetést. S az egészséges nemzeti politizálás totális (lassan már csupán reményének) végét jelentené az adott pártban.

Tehát az egyszeri elítélésen túl nem egyetlen Könözsivel, hanem a sok-sok kis Könözsivel napi szinten és következetesen „foglalkozni” volna jó, amennyiben a párt nem akar közösséget vállalni szélsőséges ideológiákkal. És én tudom, hogy nem feltétlenül akar, akkor sem, ha néhány prominensének ez az egyetlen esélye a politikai karrierépítésre.

Címkék: MKP, Könözsi László