Az eljárás egy nő bejelentése alapján indult, aki szerint a focista megerőszakolta őt.
Az eljárás egy nő bejelentése alapján indult, aki szerint a focista megerőszakolta őt.
A játékos nem kommentálta a bejelentést.
Úgy tudni, hogy az Inter már megkezdte a tárgyalásokat a játékossal is.
A 19 éves jobbhátvéd a következő két idényt tölti a német klubnál.
Közlésük szerint a tilalmat az Európai Bizottság szabályozásával összhangban hozták meg.
A londoni kékek csak a 11. helyen állnak.
A támadót fegyveres rendőrök és hőkamerás drónok keresték.
Választási mutatók a Komáromi és Galántai járás városaiból.
"Ukrajna elsőosztályú állam, EU-tagsága is elsőosztályú lesz" - szögezte le Kuleba.
Lamine Yamal hétfőn 2026-ig szerződést hosszabbított a katalán klubbal.
A Smer-SD 42 megválasztott képviselője között három nő van.
Olyan migrációs rendszerre van szükség, amely mindkét fél számára hasznos.
Funkciói összekapcsolását nagy lehetőségnek tartja a pozitív változások elérésére.
Az államfő lerótta kegyeletét a tavalyi Zoch utcai tragédia áldozatai előtt.
Többek közt azt mondta, egy élet álma vált valóra a díjjal.
Fontos lépések között említette elsősorban Ukrajna védelmi támogatásának növelését.
Az utolsó szeptemberi héten napos, meleg időben lehetett részünk.