Asztalt borított az államfő, elege lett a főügyészből, aki egy csomó trógernek kegyelmezne meg
Zuzana Čaputová államfő megtámadja a 363. paragrafust az Alkotmánybíróságon, és a következő hét elején benyújtja az erről szóló javaslatát.

"Meggyőződésem, hogy a 363. paragrafus jelenlegi szövege és a legfőbb ügyész jogkörei aránytalanul sértik az igazságszolgáltatás függetlenségét, és nem járulnak hozzá az igazságszolgáltatásba vetett bizalom építéséhez" - fogalmaz a véleményben.
A köztársasági elnök hozzáteszi: önmagában az a tény, hogy egy ilyen komoly eszköz ellen nincs jogorvoslat, és amit a legfőbb ügyész gyakran igénybe vesz az egész társadalomban vitákat vált ki, elegendő ok a Btk. módosítására, pontosítására.
„Mivel az elmúlt időszakban nem volt politikai akarat a jogszabály megváltoztatására, úgy döntöttem, élve hatásköremmel az Alkotmánybírósághoz fordulok az ügyben” – fejtette ki.
Véleménye szerint a 363. paragrafus használata sérti az áldozatok jogát a bűncselekmény eredményes kivizsgálásához – írja az elnök.
Mindennek az apropója az, hogy pénteken kiderült, Maroš Žilinka főügyész ismét bevetette a hírhedt rendelkezést és megszüntette a Sme rodina egyik képviselője, Martin Borguľa ellen megvesztegetés gyanújával indított eljárást. Ezen még a sokszor buddhistának tűnő megbízott kormányfő is annyira kiakadt, hogy kijelentette, Žilinka főügyésszé választása volt ennek a kormánykoalíciónak a legnagyobb hibája.
(Denníkn/para)