Átadták a legjobb sportolóknak járó díjakat Komáromban

2020. március 4. - 20:31 | Régió

Komárom város ünnepélyes gála keretén belül értékelte a 2019-es év legjobb eredményeit elérő kiemelkedő sportolóit.

Átadták a legjobb sportolóknak járó díjakat Komáromban
Fotók: Komáromi Városi Hivatal - további képekért kattints a fotóra!

Az elismerésre a sportklubok jelölhettek sportolókat, klubokat és edzőket, majd ezt követően az önkormányzat sportügyekért felelős szakbizottsága választotta ki a díjazottakat. Az egyes kategóriákon kívül kiosztásra került az év sport személyisége díj, idén első alkalommal pedig egy Facebook-szavazáson keresztül közönség-díjat is kiosztottak.

Keszegh Béla polgármester a gála elején elmondta, fontosnak tartja, hogy legyenek olyan példaképek, akik kitartásuknak és szorgalmuknak köszönhetően érték el ezeket a rendkívüli eredményeket. Fontos, hogy ezek az eredmények járuljanak hozzá ahhoz a képhez, amit mi Komáromról alkotni akarunk, amire mi büszkék vagyunk - fogalmazott.

Díjazottak:

Olimpiai sportág – csapatsport, ifjúsági korosztály kategóriában: Kajak-kenu klub Komárom.

A Komáromi Kajak-kenu Klub Szlovákia legsikeresebb csapatai közé tartozik. Az edzők sikeresen készítik fel az ifjúságot a különböző versenyekre.

2017 és 2018 után 2019-ben harmadszor is elnyerték a Szlovák Kupát. Sportolóik a 9 éves korosztálytól kezdve egészen a veterán korosztályig kiváló eredményeket értek el a hazai és a nemzetközi versenyeken egyaránt. A szlovák bajnokságon 2019-ben a klub versenyzői 30 bajnoki címet 29 2. helyet, 41 3. helyet szereztek.

Olimpiai sportág – ifjúsági korosztály, egyéni sportoló kategóriában: Ujvári Marko

Ujvári Marko 18 éves kajakozó, a Komáromi Kajak-kenu Klub sportolója. 2019-ben a szlovák junior válogatott tagja lett. Felkészítő edzője édesanyja, Ujváriová Katarína. 2019-ben a junior Európa-bajnokságon képviselte Szlovákiát. A szlovák bajnokságon 5 bajnoki címet szerzett, 4 második és 1 harmadik helyezést és így a Szlovák Kupát is elnyerte 2019-ben.

Legjelentősebb eredményei közé tartozik a K2 1000 méteren elért 4. helyezése a junior Európa-bajnokságon valamint a K2 1000 méteren elért 5. helyezése a junior Világbajnokságon.

A Felnőtt – olimpiai sportág - csapatsport kategória: KFC Komárno

A KFC férfi csapata 2019 nyarán fennállása legjobb eredményét elérve az 5. helyen zárta az országos II. labdarúgó liga küzdelmeit. A legjobb góllövő, valamint a bajnokság társgólkirálya, a szerb Samir Nurković a dél-afrikai élvonalba szerződött, ahol azóta csapata egyik legnagyobb sztárjává vált. Az őszi időszak során főleg az ifjú hazai tehetségekre fókuszáltak, de Ásványi Balázs, Varjas Zoltán és Szalai András József személyében magyar utánpótlás-válogatott játékosok is érkeztek a csapatba. Az U19-es csapat a tavasz során a II. ligában való bennmaradásért küzdött, mely akadályt sikeresen vette, sőt az aktuális szezonban veretlenül vezeti a bajnokságot. A diákcsapatok közül az U13-as kategóriában a II. osztály második fokán végeztek, míg az U10-esek megnyerték a pontvadászatukat. A fiatal tehetségek közül Kis Dávid, Matúš Stupický, Tóth Dávid, Halász Ádám és Pákozdi Máté a nyugat-szlovákiai labdarúgó szövetség (ZsFZ) korosztályos válogatottjaiban is szerepelhetett. A női csapat első bajnoki szezonján volt túl 2019-ben, melyben egyből a középmezőnyben végzett, az aktuális szezonban pedig mindössze három pont választja el őket a tabella élétől.

Felnőtt – olimpiai sportág - egyéni sport: Mariana Petrušová és Botek Adam.

Mariana Petrušová

A 20 éves kajakozó a Komáromi Kajak-kenu Klub egyik legeredményesebb versenyzője. Gyorsasági kajakban a szlovák válogatott tagja. Pályafutását 2009-ben kezdte, František Dosúdil, Pavol Náhlik, Katarína Ujváriová és Ladislav Polhammer edzők keze alatt. Később Peter Likér edző csapatába került, akivel 2018 óta edz. Együttműködésük nagyon sikeres. Legkiemelkedőbb eredményei: bronzérem a minszki Európa Játékokon valamint a 23 évesek korcsoportjában elért Európa-bajnoki cím.

Botek Adam

Fiatal, tehetséges kajakozó, aki nem sokkal ezelőttig K2-ben Peter Gelle társa volt. Két hónappal a szegedi Világbajnokság előtt azonban a 22 éves Botek Adam csatlakozott Erik Vlček, Samuel Baláž és Csaba Zalka csapatához és a K4 csapat tagja lett, akik Minszkben az Európa Játékokon nemcsak bronzérmet szereztek de olimpiai kvótát is.

Nem olimpiai sportág – ifjúsági korosztály, egyéni sportoló kategória: Balogh Bence.

Balogh Bence a Szlovák KEMPO Szövetség sportolója 2016-tól. Kék öve van. Edzői Nikker Ronald és Szayka Róbert. A 2019-es spanyolországi Világbajnokságon 2 bronzérmet szerzett, a szeptemberi Világkupán pedig 2 arany- és 1 bronzérmet. A Szlovák KEMPO Szövetség 2019 decemberében az év harcosaként díjazta.

A felnőtt nem olimpiai sportág- csapatok kategória: a Biliárd Sport Klub

A Biliárd Sport Klub 2013-ban volt alapítva, elődje az 1. BC Komárno volt, melyet 1994-ben alapított Ladislav Šrámek. Azóta a klub 16 bajnoki címet szerzett, legutóbb 2019-ben. Mivel a klub minden tagja komáromi születésű elmondhatjuk, hogy egy lokálpatrióta csapatról beszélünk. A klub ambíciói komolyak, főleg előző eredményeik miatt csak a bajnoki címmel elégednek meg, minden más kudarcként élnek meg. A klub két játékosa a szlovák válogatott tagja és részt vesznek majd az ez évi finnországi Világbajnokságon.

Nem olimpiai sportág – felnőtt korosztály, egyéni sportoló kategória: Tomáš Vu thanh

Tomáš Vu thanh a Capoiera brazil harcművészet vezetőedzője. A sportot 2002 óta űzi. Azóta számos sportklubot hozott létre Szlovákiában és Magyarországon egyaránt. Komáromban nemcsak gyerekeket, fiatalokat és felnőtteket edz, de hosszabb ideje foglalkozik mentálisan és testileg sérült gyermekekkel is. Tanítványaival több nemzetközi versenyen is részt vett, többek között tekintélyes brazil versenyeken is. A libereci Európa-bajnokságon 1. helyezést szerzett profi kategóriában.

Veterán korosztály kategóriában: Gabriel Zirkelbach

Gabriel Zirkelbach a kiváló sportolók közé tartozik gyorsasági kajakban. A felkészülést munka mellett végzi. A fiatalabb generációk példaképe. A rövid távokon teljesít jól, erről tanúskodik a torinói Európa Játékokon elért 1. helyezése K1, K2 és K4-ben 200 m távon, valamint a K4-ben szerzett 1. helyezés 1000 m távon. A szegedi Veterán Világbajnokságon Gabriel Zirkelbach háromszoros világbajnok lett K1, K2 és K4-ben 200 m távon.

Edző kategóriában: Peter Likér

Peter Likér – Kiváló edző, aki hosszú idő óta professzionális szinten készíti fel a gyorsasági kenusokat. 2018 óta az ő csapatában készül fel Mariana Petrušová is.

2019-ben tanítványaival az év kiemelkedő nemzetközi eseményein ért el kitűnő eredményeket és minden alkalommal érmekkel tértek haza. A legértékesebb a szegedi Világbajnokságon elért bronzérem volt a K4 500 méteren Erik Vlček, Adam Botek, Samuel Baláž és Csaba Zalka felállásban, ami 4 olimpiai kvótát is jelent Szlovákiának.

Év sportszemélyisége kategóriában: Csaplár Árpád

Csaplár Árpád a Dukla Český Krumlov versenyzőjeként biciklizett fiatal korában. 1958-ban a Csehszlovák bajnokságon 160 km-es távon az első tízben végzett. 2007-ben a nyugdíjasklub támogatásával indult a győri Szenior Európa-bajnokságon 70 év feletti kategóriában, ahol sikeresen befejezte a 45 km-es távot úgy, hogy előtte évekig nem sportolt versenyszerűen. 2018-ban részt vett a Kukonia Easy 33 km-es távjában, 60 év feletti kategóriában és meg is nyerte azt. Máig aktívan biciklizik, gyorsasága 30 km/h felett van. A Bike Club Piko-Komárno klub tagja.

Közönségdíj

Minden kitüntetésre felterjesztett sportoló bekerült a Komárom város Facebook oldalán meghirdetésre került közönségdíj kategória jelöltjei közé. A weboldal látogatói 855 szavazattal Tomáš Ryšavýt szavazták meg közönségdíjasnak.

Tomáš Ryšavý életét kiskora óta meghatározza a sport. A losonci szlovák bajnokságon 1. helyezést ért el fekvenyomásban és felhúzásban, a tiszakécskei Európa-bajnokságon 1. helyezést ért el fekvenyomásban és felhúzásban, az érsekújvári Világbajnokságon 2. helyet ért el fekvenyomásban és felhúzásban 1. lett.


(para)