Átadták a vágsellyei Duslóhoz vezető kerékpárutat

2019. május 29. - 17:09 | Régió

A kerékpárosok a hét elejétől használhatják a Vágsellyét és a Duslo vegyi üzemet összekötő kerékpárutat.

Átadták a vágsellyei Duslóhoz vezető kerékpárutat
Fotó: TASR/Radovan Stoklasa

A szakasz 3,43 kilométer hosszú, és Vágsellye város, illetve Mocsonok (Močenok) község kataszteri területén keresztül vezet. A kerékpárút kiépítésének költségei elérték az 1,187 millió eurót. A városnak 1,127 millió euró vissza nem térítendő támogatást sikerült szereznie az Európai Regionális Fejlesztési Alap költségvetéséből. Annak a 60 000 eurónak a kifizetését, amellyel a városnak kellett volna hozzájárulnia a kerékpárút megépítéséhez, a Duslo társaság vállalta magára, s ezzel lehetővé tette a városnak, hogy az így megtakarított pénzt a Jozef Murgaš Alapiskola melletti sportpályára fordítsa.

„Biztos, hogy a Duslo alkalmazottai naponta használni fogják a kerékpárutat. Ez egy biztonságos és környezetbarát módja a közlekedésnek”

– közölte Jozef Belický, Vágsellye polgármestere.

A kerékpárutat tavaly szeptemberben kezdték el építeni. Az útszakasz mentén 216 parkolóhelyet hoztak létre a biciklik számára, két kis hidat kellett hozzá megépíteni, és a közvilágítást is bevezették. A polgármester azt is elmondta, hogy a kerékpárutak építése folytatódni fog.

„Már készülnek a Deákira vezető bicikliút alapjai. Most a Farkasd és Vágsellye közötti kerékpárút projekttervezetéhez próbálunk támogatást szerezni”

– mondta Belický.

A város kataszterén belüli kerékpárutak hossza - a Vág mentit is beleértve – jelenleg 14,5 kilométert tesz ki.

TASR