Átgázoltak gyengécske ellenfelükön a dunaszerdahelyi kézisek

2017. december 12. - 17:16 | Sport

A női kézilabda I. liga vasárnapi összecsapásán fölényes győzelmet aratott a hazai pályán játszó MŠK Dunaszerdahely csapata az ifijátékosokkal felvonuló kassaiak ellen.

Átgázoltak gyengécske ellenfelükön a dunaszerdahelyi kézisek
Fotók: Cséfalvay Á. András

A csallóközi együttes a Dunaszerdahelyi Városi Sportcsarnokban fogadta ellenfelét. A bajnokság keleti sereghajtói mindössze hét játékossal érkeztek a mérkőzésre, ebből kifolyólag még csak cserélni sem tudtak a párharc folyamán - így a dunaszerdahelyi győzelem már a kezdő sípszó előtt is szinte borítékolható volt.

A 16:9-es félidei állás még talán szerény vezetésnek is nevezhető a dunaszerdahelyi erőfölény ellenére, a második játékrészben azonban beindult a haza gólgyártás, és a csallóköziek majdnem 40 gólig jutottak a végére. A végeredmény 38:21 lett a hazaiak javára, tehát a dunaszerdahelyi MŠK magabiztosan hozta idei utolsó hazai meccsét.

Akcióban Bugár Cintia, a dunaszerdahelyiek legjobb góllövője

MŠK Dunaszerdahely - ŠŠK-ZŠ Bernolákova 16- Košice 38-21 (16-9)

A dunaszerdahelyiek csapata (zárójelben a szerzett gólok száma): Bugár Cintia (8), Lelkes Lilla (5), Straka Mária (5), Józan Réka (4), Nagy Orsolya (4), Brunczvik Fanni (3), Szabó Krisztina (3), Matus Virág (2), Posvancz Rebeka (2), Viola Ágnes (2), Szeiff Éva, Kázmér Veronika, Bugár Katalin, Bundová Lenka.

Edző: Prikler Szilvia

Tabella:

Forrás: handball.sk

A dunaszerdahelyi együttes jelenleg a bajnokság 5. helyén szerepel, miközben a 4. galgóciak csak gólaránnyal előzik meg, és a dobogós csapatok egy meccsel többet tudhatnak maguk mögött, mint a sárga-kékek.

Az I. ligás dunaszerdahelyi női kézilabdacsapat utolsó 2017-es meccsét idegenben, a vágsellyei járásbeli HK Junior Močenok ellen játsza december 16-án (szombat).

(para)