Atlétikai vb - Szenzációs verseny végén Mo Farah megvédte címét!

2017. augusztus 5. - 07:58 | Sport

A négyszeres olimpiai bajnok brit Mo Farah nagyszerű versenyben, rendkívüli hajrájának köszönhetően megvédte címét férfi 10 000 méteren a londoni atlétikai világbajnokság nyitónapján.

Atlétikai vb - Szenzációs verseny végén Mo Farah megvédte címét!
Mo Farah (Fotó. AP/SITA)

Az Olimpiai Stadion a pályaversenyektől a mostani vb-n búcsúzó, szenegáli születésű klasszis miatt telt meg pénteken, s a 80 ezres tömegnek nem is kellett csalódnia.

A versenynap egyetlen fináléjában Farah-nak nagyon nehéz dolga volt, a kenyai és ugandai futók rögtön a rajt után élre álltak, próbálták fárasztani az Egyesült Államokban készülő sztárt, ráadásul a tempó váltakozó iramú volt, hol lassabb, hol gyorsabb kilométerek követték egymást.

Farah a táv első felében a mezőny második felében, nyugodtan "szemlélte" az afrikaiak csapatmunkáját, a második felében aztán előrébb merészkedett, de bármikor próbált az élre állni, rögtön akadt valaki, aki visszavette a vezetést és nagyobb tempóra váltott.

Az élboly folyamatosan lett egyre kisebb, majd az utolsó két körben már csak hatan-heten bírták az iramot. Az utolsó 400 aztán brit szempontból ijesztően kezdődött, Farah ugyanis a kanyarban kissé megbotlott, majd a hosszú egyenesben is egyszer, ennek ellenére nem merevedett el, láthatóan frissen mozgott.

Fél körrel a vége előtt már csak az olimpiai ezüstérmes kenyai Paul Tanui, honfitársa Bedan Muchiri, illetve az ugandai Joshua Cheptegei futott együtt Farah-val, aki aztán 110 méterrel a vége előtt "talált" még egy sebességi fokozatot és kiváló, 26:49.51 perces idővel győzött. A második helyen Cheptegei, míg a harmadikon Tanui ért célba.

A fináléról mindent elmond, hogy Farah a világ idei legjobbjával nyert, összesen heten futottak 27 percen belül, az eddigi ranglista-vezető eredménynél (27:08.26 p) pedig kilencen voltak gyorsabbak.

Eredmények:

férfi 10 000 méter, világbajnok:

Mo Farah (Nagy-Britannia) 26:49.51 perc
2. Joshua Cheptegei (Uganda) 26:49.94
3. Paul Tanui (Kenya) 26:50.60

(MTI)