1
Fotó: Paraméter
Megosztás
Töredelmesen be kell vallanom, a cím félmondatát Gál Zsolt, kollégám, jeles politológus barátom ihlette. Illetve, amikor közölte velem, hogy Simon Zsolttal (ugyancsak baráti a viszonyunk - egyelőre) együtt óhajt khm, a pártalapítás göröngyös útjára lépni, közöltem vele, hogy amint ő a szlovák meg a magyar atomerőműveket, úgy tartom én atombiztos buktának a pártalapítás általa is tevékenyen támogatott tervét.
Ebbéli határozott véleményemen pedig, hogy úgy mondjam, lepkefingnyit sem változtat semmilyen érzelem (a barátság intézménye például).
A pártpolitikának, illetve a politikusi létnek ugyanis semmi köze nincs – nem lehet! – az érzelmekhez. Mert ha van, haszontalan. Sőt, kártékony! (Érzelmei tehát kizárólag a megcélzott potenciális választóknak lehetnek, de erről valamivel később.)
Miért tartom atombiztos buktának Simon Zsolt pártkezdeménye, a Magyar Fórum létrehozására tett kísérletet? A legegyszerűbben azért, mert
hülyeség az eszkimót szaporítani akkor, ha a fóka egyre kevesebb…
Ha ezt politikusi tapasztalattal bíró vagy a politikai tudományt magas szinten művelő emberek teszik, akkor a szimpla hülyeségtől sokkal rosszabb dologra vetemednek. Már ha azt a kontextust – a szlovákiai magyar köznép érdekeit – tesszük mérlegre, amelyben Simon Zsolt oly vehemensen adta elő minap monológját a komáromi Tiszti Pavilon csicsás deszkáin…
Csúnyább jelzős szerkezetek is eszembe jutottak erről a meglehetősen provinciálisra rendezett „színdarabról”, de maradjunk annyiban, hogy egy kaján Lucifer alternatívája az, amit a szlovákiai magyaroknak kínál az újsütetű csipet csapat. Szerintem.
Amelynek ihletője lássuk be, nem lehet más, mint az, hogy borsot kell törni a Híd elnökének, Bugár Bélának az orra alá. Itt jegyzem meg, hogy ennek a sommásnak tűnő megalapításnak az igazságtartalmát érdemben csak olyan személyek cáfolhatják meg hitelesen, akik több időt töltöttek el Simon Zsolt társaságában mint én, mióta aktorunk rácsapta az ajtót Bugár Bélára, vagyis agyőt mondott a Híd pártnak.
A vonatkozó közhírré tett üzenet akkor az volt Simon részéről, hogy a szakítás a Ficó-féle Smerrel kötött koalíciókötés miatt történt. Ám mivel semmi sem csak fekete vagy csak fehér, hanem helyenként bizony szürke, figyelembe kell venni azt, hogy
Simon számára már a választások előtt világosnak kellett lennie, hogy a Híd kormányzati szerepre készül. Akár Ficóval is! Ezért minimum gyanús, hogy vajon miért nem szakított pártjával a választások előtt.
Merthogy egyáltalán nem egy naiv, csacsi, érzelmes fruska ő, hanem velejéig férfiú, mondhatni, minden hájjal megkent politikus. Ha pedig ilyen, akkor holtbiztos lehetett abban, hogy a választások eredményeképpen vagy feláll egy Robert Fico nélküli kormány, avagy Fico alakíthat kormányt megint. Az utóbbi forgatókönyv érvényesült, fölösleges most belemenni, hogy miért. Leginkább azért persze, mert a Szlovák Nemzeti Párt nulla perc alatt befeküdt Ficóhoz. Tökre lerombolva annak lehetőségét is, hogy utóbbi nélkül lehessen kormányt alakítani. A Híd pedig kénytelen-kelletlen beszállt, mert nem látta értelmét az új választások kiírásának. Annál is kevésbé, mivel ahogy tervezték, kormánypozícióban találták magukat. Hogy ebben a pozícióban mire mentek, az most mellékes.
Annyi biztos, hogy nemzetpolitikai szempontból semmilyen hátrányt nem szenvedtek emiatt a szlovákiai magyarok, sőt! Aki ennek ellenkezőjét állítja, az nem tud kettőig számolni, avagy a Magyar Közösség Pártjának keménymagját erősíti, illetve ő is egy Simon Zsolt…!
Mármost neki, Simon Zsoltnak ugye, tisztában kell lennie azzal az evidenciával, hogy normális körülmények között bizonyos emberek csoportja azért szokott pártot alapítani, mert egészen konkrét elképzelései vannak arról, hogy miként kell működteteni egy társadalmat, mindenekelőtt egy államot.
Ezen elképzelések pedig csakis abban az esetben valósíthatók meg, ha az adott párt hatalmi, azaz kormányzati pozícióba kerül. Figyelem, nem csak bejut a parlamentbe, hanem kormányra is kerül.
Az ellenzéki pártok ugyanis a parlamentáris demokrácia szabályainak megfelelően semmilyen hatalmi státusszal nem bírnak, legfeljebb erejükhöz mérten ellenőrizhetik a hatalomgyakorlókat, akik természetesen a kormánypártok politikusai. Nem mellékes, hogy ez az ellenőrzés mifelénk általában abban jut kifejezésre, hogy rendszeresen el vannak küldve a bús izébe a kormányzati politikusok.
És akkor mi van? Lópikula van! Neked, parasztnak (Figyelem, a paraszt jelző ez esetben nem sértés, hanem ténykérdés!) kell ezt magyarázni? Ugyan már, Zsoltikám…!
Sorry, hogy némiképp személyeskedőnek tűnhet a szövegem. Mentségem az legyen, hogy név szerint ismerem a szlovákiai, ha úgy tetszik felvidéki magyarságot. Igen, név szerint – szinte!!! Közíróként ezért engedtessék meg nekem, hogy fölszaródjak, ha bárki a környzetemben hülyére akar venni. És azt hiszi, hogy bármilyen rizsát megeszek.
Az meg még inkább dühítő, hogyha valaki azokat az egyszerű embereket (ők a potenciális választók) eteti féligazságokkal, nemzeti, érzelmi maszlaggal, akik egyébként is ki vannak téve politikai és másféle haszonelvű szélhámosok agymosó projektjeinek.
Ennyit arról, hogy valaki most negyedik politikai alternatívaként kínálja fel önmagát a szlovákiai magyaroknak. Miközben eleve össze vannak zavarodva attól, hogy kit válasszanak. (Többek között azért van szerteség szegény fejükben, mert nem jártak politológiai iskolába…)
Ezért nem szavaznak soha a saját jól felfogott érdekeik szerint, hanem kizárólag az érzelmeik diktálják a szimpátiáikat. Mintha a parlamenti választás egy vidéki gulyásfőző összeröffenésen, Bunyós Pityu koncerten, avagy egy járási szintű futballtornán az egyik kulturális betét lenne…
De ne legyünk igazságtalanok, rögzítsük, hogy
Simon Zsolt bazira önérdekűnek tűnő projektje nem jöhetett volna létre a Híd, de a Magyar Közösség Pártja politikusai nélkül sem. Bugár Bélának annyi a felelőssége, hogy nem volt képes maga mellett tartani egy legalább viszonylag elfogadható szakpolitikust. Plusz, úgy viszolyog az MKP-tól, mint ördög a szenteltvíztől. Az MKP elnökét, Menyhárt Józsefet meg azért terheli felelősség, mert szinte viccesen tehetetlnül képtelen féken tartani pártja Bugár ellen módszeresen vaduló/vadított féleszű huligánjait. Ők azok, akik akkor is habzó szájjal Bugár fejét követelnék, bosszúra szomjaznának, ha ő lenne az a politikus, aki visszacsatolja Magyarországhoz szegény, árva Felvidéket…
Mintegy eszmei mondanivalóként álljon itt még fehéren feketén, hogy személy szerint civil, demokrata állampolgárként általában bárkinek odaadom a támogató aláírásomat, ha pártot akar alapítani. Ehhez azonban alap, hogy nem szabad hazudnia sem nekem, sem senkinek. Simon Zsolt szerintem ezt a feltételt nem teljesíti, mert gyanítható, hogy célja mindössze a kicsinyes bosszúállás. Ennek pedig könnyen az lehet a végkifejlete, hogy a legközelebbi parlamenti választások után nem lesz a szlovákiai magyaroknak parlamenti képviselete. De oké,
elvileg akár meg is érdemelnék, hogy legalább négy évre parlamenti képviselet nélkül maradjanak. Tapasztalják meg a saját bőrükön, hogy mi a különbség a két társadalmi állapot között.
Simon Zsolt tehát talán akkor kapott volna tőlem támogató aláírást, ha pártalapító banzáján az átlátszóan parasztvakító mantra helyett ilyen pedagógiai célt röptetett volna világgá a színpadról. Vagy egyszerűen bevallja, hogy a pártalapítással kettős célja van.
Az egyik, hogy újra pozicionálja magát politikusként. Vagyis pártja megalakulása után ne lehessen őt megkerülni a parlamenti választások előtt. Nem lett volna ezzel sem semmi gondom, hiszen legitim politikusi igényről van szó.
Benne lehetett volna azonban a pakliban egy ettől egy még nemesebb cél:
A potenciális választókkal összekacsintva beszól a jelenlegi "pártelitnek", azért kell ide egy negyedik szlovmagy politikai egylet, hogy a két egymást ádázul szívató párt politikusait, de leginkább választóit ráébressze, milyen önsorsrotó ostobaság a csökött egymás elleni hadakozásuk…