Átvették az idei Nobel-békedíjat a kitüntetettek

2018. december 11. - 09:34 | Kultúra

Átvette az idei Nobel-békedíjat hétfőn Oslóban Denis Mukwege kongói sebész-nőgyógyász és Nadia Murad iraki kurd emberi jogi aktivista, akik "a nemi erőszak, mint háborús fegyver alkalmazása" elleni küzdelmükért kapták meg a díjat. Az elismerés átvételekor a díjazottak cselekvésre és igazságszolgáltatásra szólítottak fel a háborúk alatt elkövetett szexuális erőszak áldozatai nevében.

Átvették az idei Nobel-békedíjat a kitüntetettek
Fotó: AP

A díj átvételekor tartott köszönőbeszédében Mukwege bírálta a kongói fegyveres csoportokat és politikai vezetőket, valamint a nemzetközi közösséget, amiért nem cselekedtek a tömeges nemi erőszak megállítása érdekében. Hozzátette: "Ez az emberi tragédia egészen addig folytatódni fog, ameddig a felelősök nem kerülnek bíróság elé. Egyedül a büntetlenség elleni küzdelem tudja megtörni az erőszak spirálját".

A díjat a szexuális erőszak összes áldozatának ajánlotta Mukwege, aki egyúttal felhívást intézett egy olyan globális alap létrehozására, amely támogatást nyújthat a fegyveres konfliktusok során szexuális erőszakot elszenvedők számára.

Murad is a nemzetközi közösség cselekvését sürgette beszédében. A 25 éves nő elmondta:

"Nem keresek több együttérzést, ezeket az érzelmeket szeretném lefordítani helyszíni cselekvésekre".

Murad arra is felhívta a figyelmet, hogy ha nem történik igazságszolgáltatás, ez a népirtás meg fog ismétlődni a jazidik, illetve más, sérülékeny közösségek ellen.

Murad biztonságos menedékhelyek létrehozását szorgalmazta a népirtás elől menekülők számára, továbbá köszönetet mondott azoknak az országoknak, amelyek megnyitották határaikat, vagy arra tettek ígéretet, hogy felelősségre vonják az Iszlám Államhoz tartozókat bűncselekményeik miatt.

A jelenleg 63 éves Mukwege élete nagy részét a Kongói Demokratikus Köztársaságban folyó harcok során megerőszakolt nők ápolásával töltötte az általa alapított kórházban, Bukavu városban.

A jazidi vallású Murad az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet tagjai által megerőszakolt nők jogaiért küzd. Az IÁ őt is elrabolta 2014-ben az északnyugat-iraki Moszul elfoglalásakor, és szexrabszolgaként adták-vették. Tanúja volt sok más nő megerőszakolásának is. Hat fivérét és anyját meggyilkolták, mert nem voltak hajlandók áttérni az iszlám hitre. Végül egy szunnita muzulmán család segítségével tudott megszökni a dzsihadisták fogságából. 2017-ben "Az utolsó lány" címmel megírta az általa átélt és látott szörnyűségeket.

A Nobel-békedíjra bárkit lehet jelölni, de azok köre, akik jelölhetnek, korlátozott. Ebbe a körbe tartoznak a kormánytagok, egyetemi professzorok, békekutatók és a korábbi Nobel-békedíjasok.

A díjat adományozó bizottság a norvég parlament, a Storting által kinevezett öt tagból áll, döntését kizárólagos felelősséggel hozza meg, de kikérheti szakértők véleményét.

A többi Nobel-díjtól eltérően a békedíjat nem Stockholmban, hanem Oslóban adják át, de mindegyiket december 10-én. A Nobel-békedíj jelenleg kilencmillió svéd korona (279 millió forint) pénzjutalommal jár.

A díjat 1901 óta 98 alkalommal ítélték oda, 19 alkalommal nem adományozták senkinek.

(MTI)

Címkék: Nobel-békedíj