Augusztus 20. - Magyarország jövőjét hangsúlyozták az ünnepi beszédekben (FOTÓK)

2021. augusztus 20. - 20:32 | Külföld

Az összetartozás és az együttműködés fontossága mellett Magyarország jövőjét hangsúlyozták az idei augusztus 20-i ünnepi beszédek szónokai.

Augusztus 20. - Magyarország jövőjét hangsúlyozták az ünnepi beszédekben (FOTÓK)
Fotók: MTI (A többi képért KATT a fotóra)

A nap első felében nagy érdeklődés mellett zajlottak a Szent István-napi fesztiválsorozat programjai: a tisztavatáson, a légi parádén és a további színes programokon sok tízezer ember vesz részt.

Fotó: MTI

A programok reggel 8 órakor kezdődtek a Parlament előtti Kossuth Lajos téren, ahol katonai tiszteletadás mellett felvonták a nemzeti lobogót. Utána letették esküjüket a frissen végzett honvédtisztek.

A tisztavatáson Áder János köztársasági elnök azt hangsúlyozta: a nemzeti ünnepek évtizedek, évszázadok távlatából is a magyarok összetartozását hirdetik.

Az államfő - aki megemlékezett a koronavírus-járvány elleni küzdelemről, a magyarországi áldozatokról is - azt hangsúlyozta: "nekünk kellett alkalmazkodni, túlélni, újrakezdeni, csakúgy, mint elődeinknek oly sokszor az elmúlt ezer évben". "Alkalmazkodni, túlélni, újrakezdeni, hogy mi, magyarok - szenvedéllyel élők, szabadságszeretők, hűséggel építők - megmaradjunk itt, Európa szívében, hogy gyógyuló, bizakodó, gyarapodó, erősödő élet legyen itt, a Kárpát-medencében" - fogalmazott.

Benkő Tibor honvédelmi miniszter az esküt tevő tisztekhez szólva azt mondta: kövessék bátran "katonahőseink" példáját. Harcoljanak és őrizzék, védjék meg az elődeink által alkotott vagy kiharcolt nemzeti kultúránkat, a nemzeti értékeket! "Álljanak élére ennek a küzdelemnek!" - szólította fel a katonákat a miniszter.

Az ünnepség után a Parlament előtti Duna-szakaszon légi parádét tartott a Magyar Honvédség.

Áder János köztársasági elnök később átadta a Szent István Rendet Lovász László matematikusnak és Vizi E. Szilveszter orvosnak. Délután az Országházban átadták - a koronavírus-járvány miatt március 15-ről elhalasztott - Kossuth- és Széchenyi-díjakat, valamint a Magyar Érdemrendeket is.

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter ugyancsak állami elismerések átadásakor tartott beszédében Európa kevés ősi államai egyikének nevezte Magyarországot, s azt hangsúlyozta: a magyar állam megmaradása nagy mértékben összefügg azzal, hogy a szuverenitást, a függetlenséget választotta. A kereszténység felvétele jelentette Magyarország számára a függetlenséget és a megmaradást - tette hozzá.

Varga Judit igazságügyi miniszter Soltvadkereten jó döntésnek nevezte, hogy Szent István király - elfogadva a római pápa fennhatóságát - népét a keresztény kultúrkör részévé tette. Ez a döntés ma is meghatározza Magyarország helyét Európában és a világban - szögezte le.

Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára Nagymaroson kiemelte: a sok történelmi megpróbáltatás, sorscsapás ellenére az idő minket igazolt, és a magyarok továbbra is a Kárpát-medence vezető nemzete. Szent István egy független, önálló, keresztény magyar államot hozott létre, amely az elmúlt ezer évben kiállta az idő próbáját, megőrizte a magyarokat, és "nem gondoljuk azt, hogy ezt a működő példát bármilyen kordivat miatt valamilyen másra kellene cserélni" - fogalmazott.

Németh Szilárd, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára Csepelen azt mondta: Magyarország most azért van, mert megvédte magát mindig az ellen, ami létét fenyegette.

Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára Piliscsabán azt hangsúlyozta: Magyarország van, de hogy lesz-e, és ha igen, milyen lesz, az csak rajtunk múlik.

Karácsony Gergely főpolgármester Facebook-oldalán azt hangsúlyozta: Magyarországnak Európában a helye, és Magyarország Európában is fog maradni. Nem az országnak kell távoznia Európából, hanem az országot Európából kivezetni akaró hatalomnak kell távoznia".

Parlamenti pártok is megfogalmazták üzeneteiket az államalapítás ünnepe alkalmából.

Simicskó István, a Kereszténydemokrata Néppárt frakcióvezetője azt írta: történelmünkben az államalapítás az egyik legfontosabb esemény, amely sorsfordító hatással volt Magyarország fennmaradására. "A nemzeti szuverenitás közös érdekünk. A magyar kormány folyamatosan azon dolgozik, hogy továbbra is hagyományainkat megőrizve, önálló magyar államként működhessünk tovább" - tette hozzá.

Jakab Péter, a Jobbik elnöke a Facebookon közzétett videójában összefogásban gyökerező, új államalapítás szükségességéről beszélt, s azt mondta: az ellenzéki politikusok összefogásával mára megszületett az "új nemzeti egység".

Az LMP kiemelte: augusztus 20. szellemisége azt üzeni a magyaroknak, hogy széthúzás helyett együtt kell működniük, el kell fogadniuk egymás másságát.

Tóth Bertalan, az MSZP társelnöke videójában azt mondta: jövőre minden szabadságszerető demokrata ünnepelhet augusztus 20-án, ha az MSZP kormányra kerül.

A Liberálisok azt kívánták: legyen a mostani az utolsó tűzijáték, amit az Orbán-kormány szervez, 2022-ben pedig olyan új kormánya legyen az országnak, amely büszkén kiáll az európai értékekért, és az unióban képzeli el az ország jövőjét.

Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár korábbi videójában elmondta, hogy nyugodt körülmények és óriási érdeklődés mellett zajlanak az augusztus 20-ai nemzeti ünnep programjai, a délelőtti programokon sok tízezer ember vett részt.

A nap folyamán további színes programok várják az ünneplőket Budapesten és szerte az országban. A központi programok között délután a szokásokhoz híven megrendezik a Szent Jobb-körmenetet, este pedig "Európa legnagyobb tűzijátékát" tartják a fővárosban.

(MTI)

Címkék: augusztus 20.