Autóba rejtett pokolgép robbant Moszulban, több halott

Legkevesebb tizenhárom civil vesztette életét Moszulban egy autóba rejtett pokolgép robbanásában csütörtökön - közölte a ninivei kormányzóság vezető biztonsági tisztségviselője.

Mohammed al-Dzsabúri dandártábornok szerint a robbanószerkezet egy étterem közelében lépett működésbe az Iszlám Állam terrorszervezet egykori iraki fellegvárában.

A halottakon kívül legalább 23 ember megsebesült a robbantásban, amely az éttermen felül a környező épületeket is megrongálta.

Egyelőre egy szélsőséges szervezet sem jelentkezett a merénylet elkövetőjeként.

Irak tavaly decemberben hirdetett győzelmet az Iszlám Állam felett, miután az Egyesült Államok segítségével sikerült visszaszerezni a dzsihadisták által 2014 nyarán és 2015-ben lerohant területeket. Az iszlamisták azóta több pokolgépes merényletet is elkövettek a biztonsági erők és civilek ellen az ország különböző térségeiben.


(MTI)