Avignon után Budapesten a Finetuning

2016. november 3. - 10:27 | Kultúra

A Nemzeti Táncszínház meghívására november 8-án és 9-én Budapesten mutatja be az Ifjú Szivek Táncszínház és a Dusan Hegli Company Finetuning című koprodukcióját. 

Avignon után Budapesten a Finetuning

Az idei Avignoni Színházi Fesztivál Off programjában sikerrel debütáló táncszínházi előadás most látható először Magyarországon és csupán másodszor Közép-Európában.

Idén nyáron Európa legnagyobb kortárs színházi fesztiváljának közönsége 22 alkalommal láthatta Hégli Dusan koreográfiáját, a Finetuningot. A darabot az Espace Alya Theatre több tucat pályamű közül válogatta be 2016-os fesztiválprogramjába. A pozsonyi táncszínház avignoni szereplését a színházlátogató közönségen kívül a szakma és a sajtó is pozitívan értékelte. Robert Aburbe, francia kritikus szerint „az óramű pontosságú koreográfia egyértelműen az egyik legjobb előadás az avignoni fesztiválon 2016-ban". Az Ifjú Szivek Táncszínház az első szlovákiai társulat, amely részt vett a Festival Off d'Avignonon. A hagyományos zene és tánc elemeire épülő koprodukciót az ősszel nagy sikerrel mutatták be Pozsonyban, Budapestre a jövő héten érkezik.

“Az előadás képzettársítások szintjén beszél hétköznapi jelenségekről. Képmutatásról, nő és férfi viszonyáról vagy akár a családon belüli erőszakról. Közép-Európában a nők elleni erőszakos cselekmények nagy részét családtagok vagy ismerősök követik el. A darab nyelvezete maga a zene – ugyanis a Haydn-féle vonósnégyes-koncepció sehol máshol a világon nem épült be olyan szervesen a nemzetek zenekultúrájába, mint nálunk. A Finomhangolásban pont ezt a különleges hagyományos hangzásvilágot és a hozzá kapcsolódó organikus és egyedi mozgáskultúrát használjuk színházi eszközként. Jó, hogy Budapesten is bemutathatjuk“ – mondta Hégli.

A budapesti bemutató a Nemzeti Táncszínház szervezésében a Várkert Bazárban lesz november 8-án és 9-én, 19.00 órai kezdettel. Jegyek elővételben a jegy.hu portálon kaphatók.

(forrás: Ifjú Szivek Táncszínház)