1
Fotó: Kádek Péter
Megosztás
Gyorsul a tempó a fesztiválon. A harmadik nap – 4 előadással, két szakmai beszélgetéssel és két kísérő rendezvénnyel – még sűrűbb élményeket hozott, mint az előző, szellősnek nem mondható napok. Ráadásul a nap telis-tele volt meglepetésekkel, azt is mondhatnám, amit a mai a beszélgetés során az GIKSZER Diákszínpad, egyik rendezője válaszolt arra a kérdésre, milyen dramaturgiai meggondolás alapján szerkesztette be az előadás végére az orosz műdalt: “Ezt dobta a gép”
Nincs alkotói munka kockázat nélkül, a legváratlanabb pillanatokban összeomolhat egy jól kitalált rendszer, s van úgy hogy csoda születik, amikor az ember nem vár semmit. Csak mert ezt dobja a gép…
Konkrétabban a mai nap eseményeiről.
A királyhelmeci Sycorax Diákszínpad Székely Csaba Idegenek című politikai gyerekdarabjával indult a nap. Székely Csaba, a kortárs magyar dráma, befutott fenegyereke ügyesen blöfföl, ennek ékes bizonyítéka az a drámaszöveg, melyet ő politikai gyerekdarabként aposztrofál, felszínes reflexióként az aktuálpolitikai eseményekre vicceskedve szituációk és karakterek nélkül bizonyítva „politikai korrektségét”. Meglepetés, bár tehetséges drámaírókkal is előfordult már hogy gyengébb színvonalú szövegek kerültek ki a kezük közül. Hja, az amatőrt a lelkesedés, a profit a profit… De ezzel még nem is lenne baj. A szomorúbb része, hogy egy egész éves munkája ment rá a Sycorax Diákszínpadnak Székely Csaba tréfájára, akik megpróbálták komolyan venni a blöfföt, és üzenetet kovácsolni belőle. Szerencsétlen találkozása ez egy tehetséges csapatnak egy tehetségtelen szöveggel.
A királyhelmeci előadást követő szakmai beszélgetés az alkotó szándékok és eszközök harmóniájának és ellentmondásosságának jegyében telt – a konkrét előadások pedig, melyek „terítékre kerültek” – a Viszta film-színházas produkciója, a rozsnyói csapat szerzői színházi falu-értelmezése, valamint a GIMISZ Mizantróp olvasata.
A szakmai beszélgetés a vártál hosszabbra nyúlt, így sajnos néhányan lemaradtunk a Múzeumi Szalon beszélgetésről, ahol Miklósi Péter Gál Tamást faggatta, izgalmas, fordulatokkal teli szakmai útjáról.
Eszmélni nem sok idő maradt, 15,00 órától már az Apropó Diákszínpad csapott a lovak közé.
Tasnádi István: Rebellis—lovaglógyakorlat című előadását nézhettük meg, Szvorák Zsuzsa rendezésében. Szellemes és pontos előadás volt, olyan, amilyent az idők folyamán a rendezőtől megszoktunk és elvárunk: nem vállal többet, mint amennyit magabiztosan és átgondoltan képes megoldani. Nagy erény. Ugyanakkor meglepetés volt, hogy most az előző évadok „apropós” előadásaihoz képest kötöttebb anyagot választott. S bár bizonyos pontokon az értelmezéssel lehet vitatkozni, ügyesen, biztos rendezői kézzel ötvözi a csapat ismert stílusát Tasnádi egyik legjobb drámaszövegével.
A füleki lovaglógyakorlatot egy rövidebb szakmai vita váltotta. A délelőtti Székely Csaba előadásról beszélgetett a zsűri az alkotókkal. A diskurzus ezúttal nem volt felhőtlen, a zsűri határozott véleménye az előadás alapanyagával kapcsolatosan megosztotta a fesztivállakókat.
A Lévai Garamvölgyi Színpad az elmúlt években nem volt jelen a Jókai napokon. A visszatérés Gárdonyi Géza: A bor című falusi színjátékával történt meg, Tuček Erika rendezésében. Az előadás, ahogy Gárdonyi színműve sem tartozik a progresszív, színházi útkereső vonalhoz, ugyanakkor meglepően tiszta, őszinte előadás született. A rendező a Visszhang című fesztiválújságban nyilatkozta, hogy a jó színház titka „ha az ember élvezi, amit csinál a színpadon, akkor átjön.” Átjött.
A mai színházi áradatot lezsilipelő előadást a füleki Zsákszínháztól láthattuk, akik
W. Mastrosimone: A pulóveres lány című kamarajátékát mutatták be Dr. Mázik István rendezédében. Két magányos ember véletlenszerű találkozása, s kapcsolatuk furcsa kitelejesedése. Színészkamarakoncert: két kifinomult színészi eszköztárral bíró, egymásra hangolt színésszel.
Az 53. Jókai Napok 3. Napja egy slam-poetry esttel záródott a Rév-ben. A mozgalmas nap után már nem követtem a fesztivállakókat, pedig lehet, hogy újabb meglepetések várta volna: talán kiderülhetett volna számomra, hogy a slam-poetry mégiscsak költészet…
Varga Emese