Az Alkotmánybíróság eltörölte a Kiskára kiszabott bírságot

Az Alkotmánybíróság eltörölte azt a bírságot, amelyet a parlament összeférhetetlenségi bizottsága szabott ki idén májusban Andrej Kiska akkori államfőre. A pénzbírság összege Kiska háromhavi fizetésének megfelelő összeget tett ki, és az elnökválasztási kampányának a finanszírozásával volt összefüggésben.

Az Alkotmánybíróság eltörölte a Kiskára kiszabott bírságot
Fotó: TASR

Az Alkotmánybíróság második szenátusa eltörli a parlament Összeférhetetlenségi Bizottságának a határozatát, és az ügyet visszautalja a bizottságba. Erről november 28-án, zárt ülésen döntött az Alkotmánybíróság szenátusa, amelyet Jana Laššáková elnök asszony és Ľuboš Szigeti, illetve Peter Molnár bírók alkottak.

A parlamenti bizottság szerint a volt államfőnek a háromhavi fizetésének megfelelő összeget kellett volna kifizetnie. „Amiatt kapott pénzbírságot, mert a 2013-as adóbevallásában nem tüntette fel azt a tételt, amely a bizottság tagjainak többsége szerint a 2013-as kampánya során a KTAG hozzájárulásával keletkezett” - magyarázta Róbert Puci (Smer-SD), a bizottság alelnöke.

Kiska politikai döntésnek minősítette a parlamenti bizottság döntését, és ezt megtámadta az Alkotmánybíróságon. Azt állítja, soha nem volt lekötelezve a Kiska Travel Agency (KTAG) cégnek.

Kiska az Alkotmánybíróság döntésére reagálva a TASR-nek elismételte: a Smer-SD politikai bosszút akart állni rajta. „Bocsánatkérést nem várok tőlük, az igazságra végül mindig fény derül. A legszomorúbb az egészben az, hogy a Smer 30 családot akart megfosztani körülbelül 15 000 eurótól, mivel a fizetésemet mindig elosztogattam” – állapította meg.

Peter Molnár, az Alkotmánybíróság bírója a TASR-nek küldött állásfoglalásában kifejtette: az Alkotmánybíróság a határozat átvizsgálása során megállapította, hogy a parlamenti bizottság nem az általános jogi alapelvekkel összhangban járt el. Nem teljesültek a tények megállapításához kapcsolódó feltételek; nem tették lehetővé az érintettnek, hogy magyarázatot adjon a helyzetre; és a döntés alapos indoklása is hiányzott.


(TASR/para)