Az állam nem akadályozza meg a vízszennyezést

2018. május 10. - 15:26 | Régió

Az állam nem tudja megakadályozni a felszín alatti vízkészletek szennyezését. Ezt a Vízügyi Politikai Intézet Polgári Társulás aktivistái jelentették ki csütörtökön, miután feljelentést tettek ismeretlen elkövető ellen környezetkárosítás és az emberi egészség veszélyeztetése miatt.

Az állam nem akadályozza meg a vízszennyezést
Fotó: Paraméter

Elena Fatulová, az intézet vezetője szerint a környezetvédelmi és az egészségügyi minisztérium, valamint a tárcákhoz tartozó szervezetek már évek óta tudtak arról, hogy atrazin került a talajvízbe, ennek ellenére nem tették meg a szükséges intézkedéseket. „Az, hogy az atrazint már csak a fogyasztók csapjából folyó vízben mutatták ki, az állami szervek többszörös kudarcáról és kötelességmulasztásáról tanúskodik a talajvíz és az emberi egészség védelme terén” – tette hozzá Fatulová, akinek meggyőződése, hogy az illetékesek megpróbálják eltussolni a problémát. A helyzet szerinte olyan súlyossá vált, hogy itt a legfőbb ideje, hogy a bűnüldöző szervek közbelépjenek. Az intézet panaszt nyújtott be az Európai Bizottsághoz is.

Michal Slivka, az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője megerősítette, hogy a környezetet károsító bűncselekményekkel foglalkozó osztályhoz február 28-án feljelentés érkezett az intézettől a csallóközi vízkészletek szennyezése ügyében. Hozzátette: a feljelentés csak olyan információkat tartalmazott, melyek már ismertek voltak a rendőrség előtt. Az ügyben szakmai felügyelettel folyik a nyomozás.

A rendőrség víz- és légszennyezés bűncselekménye ügyében indított eljárást – számolt be róla Mária Linkešová, a nagyszombati kerületi rendőrség szóvivője.

A felszín alatti vízkészletek szennyezésére már márciusban felhívták a figyelmet a Vizünk (Naša voda) Polgári Társulás aktivistái, akik szintén feljelentést tettek. Ezen kívül Anna Zemanová (SaS) parlamenti képviselő kezdeményezése nyomán a Közegészségügyi Hivatal (ÚVZ) is foglalkozik az üggyel.

A környezetvédelmi minisztérium márciusban mutatta be a védett vízgazdálkodási területekre vonatkozó lex Csallóközt, azt a törvényjavaslatot, amelynek célja összehangolni az egyes tárcák munkáját a lakosság vízellátását biztosító stratégiai területek védelme terén. Március 15-én életbe lépett a vízvédelemről szóló törvénymódosítás is, amelynek köszönhetően a környezetvédelmi minisztérium hatáskörébe került a vegyszerek alkalmazásának felügyelete a vízvédelmi területeken. A módosítás megerősítette a vizek nitrátszennyezés elleni védelmét is.

Az ÚVZ a vízminőség kiértékelésével összefüggésben tárcaközi találkozót készít elő. Márciusban 28, Dunaszerdahelyi járásból (okres Dunasjká Streda) származó vízmintát elemzett a hivatal, mindegyik megfelelő minőségű volt.

TASR