Az állam veszélyhelyzetben államosíthatja az ország energiakészletét, a parlament elfogadta az energetikai törvényt

2022. szeptember 27. - 18:31 | Belföld

A parlament kedden gyorsított eljárásban elfogadta az energetikai törvényt módosítását, amely lehetővé teszi, hogy veszélyhelyzetben az állam államosíthassa az ország villamosenergia- és földgázkészletét. Pontosabban meghatározhassa, hogy az előállító vagy tulajdonos cég kinek adhatja el és mennyiért, ami valójában ugyanaz. A Szlovák Villamos Művek (SE) attól tart, hogy a múlt heti kormányülésen elfogadott jogszabály akár csődbe is viheti a céget.

Az állam veszélyhelyzetben államosíthatja az ország energiakészletét, a parlament elfogadta az energetikai törvényt
Fotó: TASR

Juraj Šeliga (Za ľudí) szerint a parlament ezzel egy „atombőröndöt” adott a kormánynak, vagyis olyan fegyvert, amivel nagy kárt is okozhat. „

Az atombőrönddel egy időre kikapcsolható a piac az energiaellátásból, de nem szabad ettől a törvénytől elvárni, hogy megoldja az energiaár-problémát” – mondta Šeliga a törvény vitájában.

A jogszabály szerint a kormány „energetikai veszélyhelyzetet” rendelhet el, ha az energiaárak olyan magasak lennének, hogy az már komoly károkat okozna a társadalomnak, ha a lakosság vagy fontos fogyasztók, például a kórházak vagy az iskolák nem tudnák megfizetni az energiát. A parlament azonban meg is kötötte kicsit a kormány kezét, beépített fék szerint ugyanis legfeljebb 180 napos veszélyhelyzetet hirdethet a kormány, és kell hozzá a parlament jóváhagyása. A veszélyhelyzet azonban 40 nappal meghosszabbítható.

Karel Hirman gazdasági miniszter szerint a törvény valóban csaj veszélyhelyzetre szolgál, és a kormánynak meg kell tennie mindent, hogy ezt a veszélyhelyzetet elkerülje.

„A törvénymódosítás lehetővé teszi egy B terv elfogadását, de ez csak valóban szükséghelyzetben következhet be” – jelentette ki a minsizter.

Hirman közös uniós fellépésben bízik, abban, hogy a hét végéig sikerül megegyezniük az uniós tagállamok energetikáért felelős minisztereinek a rendkívül magas energiaárak közös kezelésében. Az Európai Bizottság eddigi javaslata azonban Szlovákia számára hátrányos lett volna, mivel olyan adót vetett volna ki az energetikai vállalatokra, ami Szlovákia számára nem jelentett volna bevételt. Hirman szerint azonban vigyázni kell arra is, hogy Szlovákia nem vágja el magát a közös, uniós energetikai piactól, mivel az szintén Szlovákiának okozhat veszteséget.

Az energetikai törvény elfogadása ellen már tiltakozott a Szlovák Villamos Művek (SE), amely attól tart, hogy a törvény túlzó alkalmazása esetén nem tudna eleget tenni már meglévő szerződéseinek, ami több milliárd eurós veszteséget okozhatna neki.

A jogszabály elfogadását 108 képviselő támogatta a jelenlévő 144 közül, a kormánypártok mellett az Sas is megszavazta, a Smer és a Hlas tartózkodott. Robert Fico, a Smer elnöke alapvetően nem ellenezte a jogszabályt, de hosszabb időt kért volna a parlamenti vitára.

- lpj -