Az államfő Lipšiccel kapcsolatban egyvalamire hívta fel a figyelmet

2021. február 28. - 17:22 | Belföld

Sajnálatosnak tartja, hogy a politikusok aláássák az igazságosságba vetett bizalmat.

Az államfő Lipšiccel kapcsolatban egyvalamire hívta fel a figyelmet
TASR

Emlékeztetett arra, hogy az őrizetbe vételről nem a rendőr vagy a járási osztály nyomozója dönt, hanem az ügyészség javaslatára a bíróság, és ezt gyakran ellenőrzik a Legfelsőbb Bíróság fellebbezési eljárásában.

Daniel Lipšic speciális ügyésszé választásával kapcsolatban Čaputová elmondta, hogy nem érzékel semmiféle olyan dolgot, amely összefüggésbe hozható politikusi vagy ügyvédi karrierjével.

"Ugyanakkor figyelmesnek és visszafogottnak kell lennie, hogy ne kerülhessen érdekellentétbe vagy konfliktushelyzetbe a politikai múltja miatt. Lipšic csak becsületes munkával tud meggyőzni, amelynek eredményeként bíróság elé állítja mindazokat, akik ellen eljárást kell indítani, függetlenül attól, hogy az a korábbi cinkosai, vagy épp ellenzéki vagy koalíciós partnerei voltak-e"

- tette hozzá.

„A kételyeket az tudja majd eloszlatni, ha bebizonyosodik, hogy a speciális ügyészség tényszerű bizonyítékok alapján, a törvényeknek megfelelően működik”

– húzta alá az elnök asszony.

(čas.sk)