Az államfő megkegyelmezett egy 47 éves nőnek

2021. január 22. - 18:09 | Belföld

Zuzana Čaputová államfő pénteken kegyelemben részesített egy 47 éves nőt, bizonyos M. G.-t, akit hűtlen kezelés bűncselekménye miatt jogerősen öt évre ítéltek.

Az államfő megkegyelmezett egy 47 éves nőnek
-illusztráció- (Fotó: TASR)

A büntetését azzal a feltétellel engedik el, hogy a kegyelem gyakorlásának napjától számított két éven belül nem követ el újabb szándékos bűncselekményt. A TASR hírügynökséget Martin Strižinec, az elnök asszony szóvivője tájékoztatta.

A kegyelmi kérelem elbírálásakor az államfő elsősorban azt a körülményt vette figyelembe, hogy az elítélt egy súlyos egészségkárosodásban szenvedő gyerekről gondoskodik, valamint hogy az okozott kár teljes összegét visszafizette a károsult vállalatnak. „Két gyermek édesanyja, akik közül az egyik súlyosan egészségkárosodott, mozgás- és beszédképtelen, de érzelmileg kötődik az édesanyjához” – fejtette ki a szóvivő.

M. G. még 2012-ben követte el a bűncselekményt.

„Az elítélt büntetlen előéletű volt, és azóta sem követett el semmilyen más bűncselekményt vagy kihágást”

– közölte Strižinec.

Az elítéltet öt évre eltiltották attól is, hogy tagja legyen valamely képviseleti vagy felügyelő szervnek. Erre a büntetésre nem vonatkozik az elnöki kegyelem.

TASR