Az általános iskolásoknak várhatóan nem kell többé maszkot viselniük a tanórákon
Az általános iskolás diákoknak tanítás alatt az osztályteremben nem kellene maszkot viselniük. A közös helyiségekben, folyosókon és az étkezőkben viszont szükséges lenne a gyerekek légutainak elfedése. A szakértői konzílium egyezett meg ebben a csütörtöki ülésükön, jelentette be Elena Prokopová, az Egészségügyi Minisztérium gyermekgyógyászati főszakértője.

Ján Mikas tiszti főorvos várhatóan kiad egy erről szóló rendeletet, amely a jövő héten már életbe is léphetne.
A változás nem érintené a középiskolásokat, mivel a szakértők feltételezik, hogy ők már nagyobb kapcsolatrendszerrel rendelkeznek, így több emberrel érintkeznek. Rájuk tehát továbbra is vonatkozik a felső légutak eltakarásának kötelezettsége, ahogyan a Közegészségügyi Hivatal által meghatározott kivételek is érvényben maradnak.
TASR