Az angolul tanuló Vásárút

2018. augusztus 2. - 15:11 | Régió

Évek óta zajlik nyaranta az Angolul tanuló falvak elnevezésű program a Learning Enterprises Alapítvány jóvoltából Európa több országában. Szlovákiában szintén vannak települések, amelyek évek óta bekapcsolódnak a projektbe, ahogy Vásárút is.

Az angolul tanuló Vásárút
Több csoportban zajlik az oktatás (A szerző felvételei)

Július 16-én kezdődött és pénteken ér véget az a három hetes angol nyelvtanfolyam, ami Vásárúton zajlik. A község már nyolc éve minden esztendőben igyekszik bekapcsolódni a programba.

„A községnek 50 eurót kell befizetnie és biztosítani az érkező lektor számára a szállást és az étkezést. Ennek fejében az illető három héten keresztül tanítja az érdeklődőket angolul” – magyarázza Takács Ildikó Vásárút polgármestere. Úgy látja, egyre népszerűbb a nyelvtanulásnak ez a formája, hiszen évről évre többen jelentkeznek.

Ebben az esztendőben Tyler Swartout Kalifornia államból, San Francisco városából érkezett Vásárútra, hogy angolt tanítson. Az ottani egyetemen tanul, méghozzá nemzetközi kapcsolatokat. A fiatalember az angolon kívül japánul és franciául is beszél, bejárta már egyész Nyugat-Európát, s úgy gondolta, Kelet-Európa is érdekes lehet. Így került először Magyarországra, ahol szintén három hetet töltött, mégpedig a Zala megyei Zalatárnokon, ahol 15 tanulót oktatott. Onnan érkezett Vásárútra.

„A kollégiumi szobatársaim már részesei voltak ennek a programnak és olyan lelkesedéssel beszéltek az itt eltöltött időről, hogy szerettem volna én is kipróbálni. Nagyon jól érzem itt magam, jó embereket ismertem meg és nagyon örülök annak, hogy a gyerekek fogékonyak az angol tanulás eme kötetlen formájára. Látom rajtuk, ahogy fejlődnek” – meséli Tyler. Vásárúton napi 3-4 órát oktatja az angolt, délutánonként pedig a lakosoknak lehetőségük van egyéni és intenzív nyelvtanulásra is. Ez azt jelenti, hogy a fiatalembert néhány órára magukkal vihetik egy rövidebb kirándulásra, megmutatják neki a környék nevezetességeit, esetleg vacsorázni mennek és közben kizárólag angolul beszélnek. Így Tyler megismeri a környéket, a vásárútiak közül néhányan intenzív nyelvtanuláson vehetnek részt.

A projekt országos koordinátorától, Biró Szilviától megtudtuk, Dunamocsra, Izsára, Perbetére, Ógyallára minden évben számíthatnak, bár ez utóbbi település idén nem adta be jelentkezését a programba. Helyettük ebben az évben bekapcsolódott Somorja és Dunaszerdahely városa. „Igyekeztünk olyan községeket is megszólítani, akik még eddig nem kaptak lehetőséget. Persze igyekszünk mindig bővíteni a listát és reklámozzuk online, televízióban, újságban, illetve a rádióban is” – ecseteli a koordinátor. Elmondja, örül a számoknak, ami a diákok létszámát jelezni, mert ha harminc diák bekapcsolódik egy ilyen tanfolyamba, az már nagyon jónak számít.

„Mert hát ők is önkéntesen vesznek részt az órákon. A nyári szünetben ugye nem mindenki akar tanulni. De persze minél többen jelentkeznek, annál jobb, mert az pozitív visszajelzés nem csak a községnek, de nekünk is” – teszi hozzá.

Vásárúton ebben az esztendőben 25 fiatal használta ki az angoltanulás lehetőségét.

(alsa)

Címkék: angol nyelv, Vásárút