Az Arab Liga főtitkára elítélte az izraeli légicsapásokat, az ENSZ aggodalmát fejezte ki

2021. május 11. - 13:33 | Külföld

Felelőtlennek és diszkriminatívnak nevezte kedden az Arab Liga főtitkára Izraelnek a Gázai övezetet célzó légicsapásait, amelyben több gyerek is meghalt. Mindeközben az ENSZ Emberi Jogi Főbiztossága (OHCHR) részéről aggodalmukat fejezték ki a fokozódó feszültség miatt.

Az Arab Liga főtitkára elítélte az izraeli légicsapásokat, az ENSZ aggodalmát fejezte ki
-illusztráció- (Fotó: TASR/AP)

Ahmed Abul Geit az általa jegyzett közleményben Izraelt tette felelőssé a Jeruzsálemben kitört konfliktus súlyosbodásáért, és felszólította a nemzetközi közösséget, tegyen meg mindent az erőszak leállítása érdekében.

"A Jeruzsálemben elkövetett izraeli erőszakcselekmények és a kormány palesztinokkal és arabokkal ellenséges zsidó szélsőségesekkel szembeni elnéző magatartása vezetett a feszültség kiéleződéséhez"

- áll a főtitkár jegyezte közleményben, amelyben "gyerekek életébe kerülő szánalmas erőfitogtatásnak" nevezte a Gázai övezetet ért izraeli légicsapásokat.

Hangsúlyozta azt is, hogy az izraeli fél éppen a ramadán böjti hónapot lezáró háromnapos iszlám ünnep előestéjén "provokálta" a hívőket.

Rupert Colville, az ENSZ emberi jogi szóvivője keddi genfi sajtótájékoztatóján mélységes aggodalmának adott hangot a térségben a napokban fellángolt erőszak miatt, és leszögezte: a világszervezet elítéli a feszültség szítását.

A jeruzsálemi al-Aksza mecsetnél - amely az iszlám vallás harmadik legszentebb helyének számít - hétfőn törtek ki erőszakos összecsapások, amikor izraeli rendőrök hatoltak be a Templom-hegyre. Colville ezzel kapcsolatban aránytalan választ vetett az izraeli biztonsági erők szemére, hozzátéve, hogy a hatóságok nem tartották tiszteletben a békés gyülekezéshez való jogot sem.

Kiemelte továbbá, hogy a Gázai övezetből induló, Izrael elleni rakétatámadások összeegyeztethetetlenek a humanitárius joggal.

Az övezetet ellenőrzése alatt tartó Hamász radikális szervezet az al-Aksza mecsetnél kitört összecsapások miatt indított rakétatámadást izraeli területek ellen. Az övezetből indított eddigi lövedékek hét izraelit sebesítettek meg. Izrael válaszul az övezet ellen légicsapásokat hajtott végre, a gázai hatóságok szerint az akcióban kilenc gyerek is meghalt.

Hétfőn az Egyesült Államok elítélte az Izrael ellen a Hamász által végrehajtott rakétatámadásokat, nyugalomra és a feszültség csökkentésére szólította fel a feleket, Heiko Maas német külügyminiszter pedig Twitter-üzenetében felszólította a szembenálló feleket, hogy kerüljék a konfliktus kiszélesítését, és a önmérsékletre intett.

(MTI)