Az aranyrúdjaitól elválasztott smeres Dagobert bácsi úgy adott milliós előleget a jókai cégnek, mintha csak saját magának adta volna

2020. augusztus 21. - 09:19 | Belföld

Kajetán Kičura, az Állami Tartalékalap enyveskezűnek látszó exfőnöke márciusban aláírt egy szerződést az A-testing nevezetű céggel 10 millió szájmaszk beszerzéséről 11,1 millió euró értékben. Aztán jött az új kormány, amelyiknek a megalakulása után röviddel távoznia kellett a tartalékalap éléről, mert a Smerhez közel álló igazgató vezetése alatt furcsa közbeszerzések mentek végbe. Az Aktuality.sk hírportál már az ügy elején jelezte, Milan Střelec jókai cége csupán néhány héttel a nagy üzlet előtt jött létre, és a maszkokat borsos áron kínálta.

Az aranyrúdjaitól elválasztott smeres Dagobert bácsi úgy adott milliós előleget a jókai cégnek, mintha csak saját magának adta volna
Fotó: tasr

Márciusban a koronavírusos helyzet olyan volt, hogy minden ország kapkodva próbált tartalékokat szerezni mindenből, ami bevethetőnek számított a Kínából elterjedt kórság ellen. Így a cégek egyenesen a tartalékalaphoz küldték az ajánlataikat. Az addig ismeretlen jókai társaság rendkívül előnyös üzletet kötött a Kičura vezette alappal, annyira, hogy - a többi céggel ellentétben - az A-testing még előleget is kapott a tartalékalaptól. A tinta még meg sem száradt a szerződésen, már az aláírás másnapján az állami cég küldött is 3,88 millió eurót, pedig a szájmaszkok még messze nem voltak Szlovákiában.

Aztán Střelec cége március 20-ig nem győzte teljesíteni a szerződésben vállalt beszállítást, de még az - árpilis 4-ben, majd április 14-ben meghatározott - új határidőket sem volt képes tartani.

Időközben Kičurát kipenderítették a hivatalából, de a szájmaszkok csak nem érkeztek meg a jókai társaságtól, ezért a tartalékalap április közepén elállt a szerződéstől. Ezt a dokumentum szerint akkor tehette meg az alap, ha az A-testing lényegesen megsérti a szerződésben leírtakat. Az állami alap az előleget is visszakérte a cégtől, de hiába. Az A-testing a mai napig egy petákot sem fizetett vissza az előfinanszírozási kifizetésből. Ezért a tartalékalap bírósághoz fordult, amelyik júniusban úgy döntött, hogy fizetési meghagyást indít a cég ellen, hogy azonnal fizesse vissza az előlegként felmarkolt összeget. Azóta eltelt két hónap és nem történt fejlemény az ügyben.

Az Aktuality kapcsolatba lépett a cég vezetőjével, aki azt mondta, hogy kapcsolatban van a tartalékalappal. "Dolgozunk az ügyön. Megkapták a tájékoztatást, én pedig együttműködöm velük." - nyilatkozta Střelec, aki szerint most az állami hivatalon a sor, hogy lépjen.

A gond az lehet, ahogy az Állami Tartalékalap felmondta a szerződést.

Ha a szerződéstől megfelelően léptek volna el, akkor állítólag kötelességének érezné Střelec azt, hogy visszafizesse a pénzt. Azt is elmondta, hogy a tárgyalt összegen megvette az árut és jelenleg a gyártóval egyeztet a portéka visszaszolgáltatásáról.

Az A-testing első embere írásban kérte a további kérdéseket, de azok megválaszolására már nem került sor, mondván, nem akar a sajtón keresztül üzengetni.

Közben a széfjében aranyrudakat felhalmozó Kičurát már három ügyben vádolták meg, és a legutóbbi alkalommal előkerült az előlegben dúskáló A-testing társaság is. Az egészségügyi eszközök beszerzése miatt meggyanúsították Kičura egyik beosztottját is, Matúš L.-t, aki az alapon belül a készletgazdálkodási osztályt vezette. Úgy néz ki,

az A-testing és a Lacorp cégek - az említett előleg és a szállítási kiadások átvállalása formájában - kedvezőbb elbírálásban részesültek a milliós beszerzések során.

Střelec természetesen elutasítja, hogy a cégét előnyben részesítették volna. Szerinte az előleg részét képezte az ajánlatának, amivel csak a negyedik próbálkozás után volt sikeres. Ha protekciós lettem volna, akkor mindjárt az elsőre sikerült volna leszerződni - magyarázza az üzletember.

Az Állami Tartalékalapot jelenleg a kormánypárti SaS által jelöltje irányítja. Ján Rudolf már jelezte, minden jogi lehetőséget bevet annak érdekében, hogy érvényesítse a tartalékalap követeléseit.

(aktuality)