Az Arriva 64 ezer eurót osztott szét a nyitragerencséri buszbaleset áldozatai között

Az Arriva 64 ezer eurót osztott szét a nyitragerencséri buszbaleset áldozatai között
Fotó: TASR/SITA

A cég összesen 64 000 eurót osztott szét az áldozatok között.

Petra Helecz, az Arriva kommunikációs menedzsere közölte: a közlekedési társaság megállapodott a gímesi és a koloni polgármesterrel arról, hogy mindkét községben emlékművet állítanak a buszbaleset áldozatainak emlékére, illetve emléktáblákat is avatnak a mentőegységek és mindazok tiszteletére, akik segítséget nyújtottak a balesettel összefüggésben.

A tragikus buszbaleset következtében 12 ember életét veszítette, köztük négy kiskorú. További 20 ember megsebesült, hárman súlyosan. A karambol körülményeit továbbra is vizsgálják. Az előzetes információk szerint a balesetet valószínűleg egy túlterhelt teherautó okozta, amely egy lejtőn hajtott lefelé.

A nagymértékű terhelés miatt feltehetőleg elveszítette az egyensúlyát, és nekiütközött a szembejövő autóbusz hátsó részének, amely ennek következtében befordult az árokba.

TASR