Az Arriva közlekedési társaság türelmet kér az utasoktól, dolgoznak a buszjáratok helyreállításán

2021. november 15. - 21:21 | Régió

Az új, Pozsony megyei regionális busztársaság sofőrhiánnyal küzd. Csaknem száz buszvezetőre lenne szüksége. Hétfőn emiatt mintegy 50 vonalon voltak fennakadások, főleg Bazin és Szenc környékén. Az Arriva közlekedési társaság türelmet kér az utasoktól. Közleményében hangsúlyozta: folyamatosan dolgoznak a problémák elhárításán.  

Az Arriva közlekedési társaság türelmet kér az utasoktól, dolgoznak a buszjáratok helyreállításán
Illusztrációs felvétel (TASR)

Petra Helecz, az Arriva kommunikációs és kereskedelmi igazgatója elmondta: amint az egyes vonalakat sikerül feltölteni járművezetőkkel, visszatérnek a normál menetrendekhez. Felhívta ugyanakkor az utasok figyelmét, hogy hétfőtől új menetrendek érvényesek, néhány járat menetvonalát lerövidítették, módosították vagy egy másik járattal helyettesítettek. Az új menetrendek elérhetőek az Arriva honlapján.

Helecz hozzáfűzte: a közlekedési társaságnak minimális ideje maradt a tömegközlekedési szolgáltatás előkészítésére, mivel a megyével csak október elején kötött szerződést.

Juraj Droba megyefőnök hétfőn kijelentette: a vállalatnak kilenc munkanapot adott arra, hogy a problémák nagy részét megoldja. A fennakadás miatt a szolgáltatónak magas büntetésekkel kell számolnia. Elmondása szerint a járatok mintegy 30 százaléka esett ki, a fennakadás több ezer utast érintett. Kilátásba helyezte, hogy kedden is hasonló lesz a helyzet. Az utasoknak azt javasolta, hogy kövessék figyelemmel az aktualizált menetrendeket. A megye alternatív megoldásokat keres a személyszállításra.

Pozsony megyében hétfőn az Arriva közlekedési társaság váltotta fel a Slovak Lines vállalatot. A megye a versenypályázat győztesével, amely 334 millió eurós ajánlatot nyújtott be, 10 évre kötött szerződést.

TASR