Az atlétikai szövetség fenntartja az oroszok eltiltását

2019. június 9. - 17:04 | Sport

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) fenntartja orosz tagszervezetének (VFLA) az eltiltását.

Az atlétikai szövetség fenntartja az oroszok eltiltását
Illusztrációs felvétel (TASR)

Az IAAF tanácsa monacói ülését követően jelentette be, hogy nem állítja vissza a VFLA 2015 novemberében felfüggesztett tagságát, így továbbra is kérdéses, hogy az oroszok indulhatnak-e a szeptember 27-én kezdődő dohai világbajnokságon.

Az IAAF azzal indokolta döntését, hogy bizonyos eltiltott orosz edzők továbbra is együtt dolgoznak az atlétákkal, emellett kivárja annak a vizsgálatnak az eredményét, amely arra irányul, hogy tisztázódjon: orosz tisztségviselők hamis dokumentumokkal segítettek-e egy doppingoló sportolót büntetésének elkerülésében. A vétkes atléta az angol Sunday Times lap szerint a fedettpályás világbajnok magasugró, Danyiil Liszenko volt, akinek augusztusban vonták be a versenyengedélyét, mert nem vezette megfelelően a holléti nyilvántartást, s elérhetetlen volt a doppingellenőrök számára.

A VFLA június elején azt közölte, hogy kifizette az IAAF-fel szemben fennálló 3,2 millió dolláros adósságát, ezzel eleget tett minden kötelezettségének, amely teljes jogú IAAF-tagságának visszaállításához kell. Az IAAF azonban most újabb aggályainak adott hangot.

Oroszországban az államilag támogatott, rendszerszintű doppingolást a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) által megbízott kanadai jogászprofesszor, Richard McLaren vezette független vizsgálóbizottság tárta fel. A jelentés szerint az orosz doppingellenőrző szervek 2011 és 2015 között 30 sportágban mintegy 1000 sportoló vizsgálati mintáját manipulálták, illetve pozitív teszteredményeket titkoltak el.

Az orosz sportolók a 2016-os, riói olimpián elkerülték a teljes kizárást, versenyzőiknek azonban külön engedélyt kellett kérniük a szerepléshez az érintett sportági szövetségektől. Az orosz atlétákat már akkor kitiltották, míg a tavalyi, phjongcshangi téli játékokon már az összes orosz sportolót érintette a szankció. Aki külön engedéllyel mégis elindulhatott, az csak semleges színekben vehetett részt a versenyeken.

Az 1912-ben alapított IAAF a monacói ülés után közölte, hogy a dohai vb-t követően nevet változtat, és World Athletics néven működik tovább. Az új elnevezés az indoklás szerint a sportág "modernebb, kreatívabb és pozitívabb" képét hivatott hangsúlyozni.

MTI